Nyílzápor Ópusztaszeren a 907-es pozsonyi magyar győzelem emlékére

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lovas és gyalogos hagyományőrző harcosok emlékeztek szombaton Ópusztaszeren a 907-es pozsonyi csatára, amikor az Árpád fejedelem vezette magyarok visszaverték a túlerőben lévő német csapatok támadását.

A csata jeleneteit a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző íjásztalálkozóján, a Nyílzáporon elevenítették föl a harcosok, akik között szép számmal voltak nők és gyermekek is.
Magyar Attila főszervező az MTI-nek elmondta, 907-ben Gyermek Lajos keleti frank király parancsára hatalmas bajor, sváb haderő vonult fel a magyarok ellen. A legendárium szerint százezren lehettek, de a mértékadó becslések szerint is többszörös túlerőben voltak a magyarokkal szemben. A kisebb magyar lovascsapatok már a határvidéken, a gyepükön is meg-megtámadták a bajor csapatokat, ezzel lassítva felvonulásokat a Duna két partján. A végső összecsapásra pedig a mai Pozsony közelében került sor. A csata pontos menetéről keveset tudni, de a magyarok fölényes győzelmet arattak a túlerőben lévő ellenség fölött, a legenda szerint azonban súlyos árat fizettek érte, Árpád fejedelem halálos sebet kapott itt.

Egy gyalogos hagyományőrző a 907-es pozsonyi csata emlékére rendezett Nyílzáporon, a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző íjász rendezvényén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
Egy gyalogos hagyományőrző a 907-es pozsonyi csata emlékére rendezett Nyílzáporon, a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző íjász rendezvényén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Az immár hetedik alkalommal megszervezett Nyílzápor célja az ősök előtti tisztelgés mellett a magyar íjászhagyományok felelevenítése is – mondta Magyar Attila.
A csatajelenet során a Kárpát-medence minden szegletéből összesereglett íjászok szabályos hadrendben – tizedekbe, rajokba és századokba sorakozva – vonultak föl az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark melletti pusztán. Az egymást az Árpád-korban használt hujj-hujj-hajrá csatakiáltással köszönő harcosok közül először a lovas íjászok szálltak szembe a bajorokat alakító hagyományőrzőkkel, ezt a gyalogosok kézitusája követte, majd az íjászok az eget is szinte elsötétítő nyílzápora jött. Az íjászok előbb egymást váltva célzott lövéseket adtak le a képzeletbeli ellenséget szimbolizáló célbábukra, majd fegyvereiket az ég felé irányítva egyszerre árasztották el az ellenfél táborát nyílvesszőikkel.

Címlapfotó: Hagyományőrző íjászok lőnek célba a 907-es pozsonyi csata emlékére rendezett Nyílzáporon, a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző íjász rendezvényén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2013. június 29-én.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

(MTI)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás