Nyílt nappal indul az évad a Nemzeti Színházban

 

 

 

 

 

 

 

Az idén is nyílt nappal indul az évad a Nemzeti Színházban: szeptember 16-án, vasárnap a készülő előadások nyílt próbái, az Óbudai Danubia Zenekar koncertje, a színészekkel villámrandi és kulisszajárás, valamint a Színikritikus-díj gálaműsora is várja a közönséget.

Óbudai Danubia Zenekar

Az érdeklődők az Angyalok Amerikában, a Csongor és Tünde, valamint az Egy elsurranó patkány című előadások próbáiba pillanthatnak bele a Nemzeti Színház nyílt napján – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Nemzeti Színház parkjában, belső tereiben és titkos zugaiban megrendezett programsorozat délután 2 órakor Kemény Judit A megtalált otthon című meséjével indul, Bánfalvi Eszter és Szatory Dávid közös játékra várja a gyerekeket a Gobbi Hilda Színpadon.
A nagyszínpadon délután fél 3-kor az Óbudai Danubia Zenekar Erkel Ferenc, a 175 éves Nemzeti Színház első karmestere tiszteletére ad koncertet Szarvas József színész közreműködésével.


Nyílt próbákat is láthat a közönség: Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátékából Tengely Gábor, Agota Kristof Egy elsurranó patkány című darabjából Gergye Krisztián, Tony Kushner Angyalok Amerikában című művéből Andrei Serban rendezésében készül előadás.
Délután 4 órától a Nemzeti Színház fennállásának 175. évfordulója alkalmából kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket; a Béres Ilona, Törőcsik Mari, Gajdó Tamás és Székely György színháztörténész részvételével megszervezett eszmecserét Lévai Balázs vezeti. A program után az Évad nézője díjat adják át a nagyszínpadon.
Megpróbálni élni… címmel öt órától könyvbemutatót és kiállítás-megnyitót tartanak, amelyen a magyar képzőművészet egyik méltatlanul elfeledett alkotója, Kemény Judit életművét ismerhetik meg a nézők.
Este 7 órától Udvaros Dorottya Mégis szép című estjéből kínálnak ízelítőt a közönségnek, majd 8 órától a színikritikusok díjának átadására várják az érdeklődőket. A gála műsorvezetője Molnár Piroska és Kocsis Pál, a rendező Znamenák István.


A társulat tagjaival villámrandin és kulisszajáráson találkozhatnak a nézők, akik a nap folyamán jelmezpróbán is részt vehetnek. A vállalkozó szelleműek számára Ki mit tud? tehetségkutatót hirdetnek a színház mellett lévő szabadtéri színpadon. A versenyre bárki jelentkezhet, aki szeretné megmérettetni magát a Nemzeti Színház színészzsűrije előtt. Jelentkezni a 175 éves Nemzeti Színházhoz kapcsolódó dallal, tánccal, verssel, prózával, monológgal lehet, egyéni, páros, vagy kiscsoportos műsorszámokkal. A jelentkezéseket a pr@nemzetiszinhaz.hu címre várják szeptember 12-ig.
Az esti gálaműsor kivételével a programokra a belépés ingyenes, a színház egész nap kedvezményes jegy- és bérletvásárlási lehetőséget is kínál.

MTI/magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szeptember közepén indulhat meg a krasznahorkai vár felújítása

szo szept 8 , 2012
            A krasznahorkai tűz óta fél év telt el, de az apróbb munkálatokon kívül azonban komolyabb helyreállításra még nem került sor a várban. Leghamarabb szeptember 17-én indulhatnak meg a restaurálási munkák – közölte a Szlovák Nemzeti Múzeum az MTI-vel. Közbeszerzési eljárásban már kiválasztották a felújítás […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás