Nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten vasárnap

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                       A BKV és a BKK közös kezdeményezésének hála, a mai napon nosztalgiázhatnak a budapestiek: a különleges nosztalgiaprogram keretében október 14-én négy nosztalgiavillamos indul útjára, négy különböző vonalon.

A gyönyörű, régi villamosok a Széll Kálmán térről indulnak, és négy irányba mennek majd: egy a Hűvösvölgybe, egy másik a Deák Ferenc térre, a harmadik a Batthyány térre és a negyedik Boráros térre. A nosztalgiavillamosok reggel 9:30 és délután 16:30 között közlekednek, és hogy együtt is megcsodálhassák őket az érdeklődők, minden óra 30. és 33. perce között együtt állnak majd az 59-es és a 61-es villamosok megállóiban. Így nem csak gyönyörködni lehet majd bennük, hanem át is lehet szállni egyikről a másikra.


Annak sem kell elkeserednie, aki lekésett egy nosztalgiavillamost a Széll Kálmán téren, ugyanis remekül el tudja itt tölteni az idejét a következő megérkezéséig: a téren ugyanis meg lehet tekinteni egy UV villamost, kiállításra került egy hóseprő is, továbbá Muki, a tehermozdony. A nosztalgiavillamosokra 400 Ft-ért lehet jegyet váltani, aki azonban mindegyiket kipróbálná, kedvezményes napijegyet is vásárolhat 1200 Ft-ért.

Nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten vasárnap
budapestinfo/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás