Nibiru a végzet bolygója

 

 

 

 

 

Lázban ég a világ nyugati fele, de legfőképp Amerika. Bevásárlási lázban. Tartalékol boldog-boldogtalan. Talán ezt nem is láznak , inkább lassan kialakuló pániknak nevezhetnénk. A pánik oka a Nibiru, vagy új keletű nevén a Planet X, a Vörös Bolygó. De ez a Vörös Bolygó nem a jó öreg Mars, hanem az a bolygó, aminek pályája 3660 évente érinti a Naprendszerünket, és a Napot megkerülve távozik.

Újabb apokalipszis-elmélet? Botránykönyv? Üzleti fogás? Vagy a tudományos körökből is halkan, de elismert lehetőség?

‘A Nibiru a Plútót elérve – tehát a mi naprendszerünkbe való behatolás után kb. kilenc hónappal – éri el és kerüli meg a Napot. Ez a Földre nézve katasztrófával járhat.’

Az 1983 óta csak a világ legnagyobb távcsöveivel megfigyelhető bolygó ma már kis házi teleszkópokkal is észlelhető. A szakértők szerint mostanában pedig már szabad szemmel is látható lesz. A Vörös Bolygó a mérések szerint kb. 23-szorosa a Földnek. Számos kutató szerint a bolygó feltűnése okozta eddig a Földön a rendkívüli időjárási változásokat. Amennyiben a Nibiru közeledése katasztrófát idézne elő, úgy az néhány óra alatt lezajlana, és utána hónapok, esetleg évek telhetnének el, mire az élet rendes kerékvágásba térne vissza. A NEW SCIENCE & INVENTION ENCYCLOPEDIA szerint a bolygó a Nap és Föld között elhaladva sötétségbe boríthatja bolygónkat. Ám nem ez jelenti a legnagyobb veszélyt. A tudósok szerint a földnél 23-szor nagyobb bolygó gravitációs vonzása olyan hatással lehet bolygónkra, hogy ‘megakaszthatja’, lelassíthatja Földünk forgását, ideiglenesen megcserélheti a pólusokat, és a bolygó hatásainak következtében időjárási katasztrófákra, vulkánok kitörésére, akár szökőár kialakulására is számítani lehet. A Nibiru utolsó három bolygólátogatásának írott emlékei a történelemben is megtalálhatóak. A Bibliában a vízözön, az Egyiptomi Holtak könyvében Atlantisz elsüllyedése, illetve előtte a csendes-óceáni Lemuria elsüllyedése. Vagy akár említhetnénk az utolsó jégkorszakot is.

A közeledő bolygóóriásnak persze több száz neve is van, a legismertebb talán a NIBIRU, de újabban csak PLANET X-ként emlegetik. A tudósítók szerint a NASA számításai szerint a Föld lakosságának 1/3-a is elpusztulhat a természeti katasztrófák következtében, a fennmaradó lakosságnak további 2/3-a pusztulhat el a katasztrófa másodlagos hatásai (élelmiszerhiány és éhezés) miatt a katasztrófát követő 6 hónapon belül. A közelgő apokalipszisre felkészült az Egyesült Államok kormánya; a NASA a katonasággal karöltve hamarosan csillagközi szondát indít a Nibiru megfigyelésére. Addig is – a pánik elkerülése végett – mélyen hallgatnak. ‘A katasztrófa-terv a kiszivárgott információk szerint akkor lép csak életbe, amikor már a bolygó szabad szemmel is látható lesz’ – állítja M. Hazlwood, a kérdés egyik nemzetközileg is ismert szakértője. 

Teremtés könyve 6.4

‘Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még akkor is, amikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz és azok gyermekeket szülének nekik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.’

 

mariaorszaga/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

One thought on “Nibiru a végzet bolygója

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kínában nagy nehezen mégis megadta magát a ház az útépítőknek

csü dec 6 , 2012
          Mégis lebontják Csöcsuang tartományban azt a házat, amely köré aszfaltutat építettek. Mint ismeretes, a helyi vezetés által kisajátítani kívánt ötemeletes ház egyik lakója kevesellte a kárpótlásként felajánlott összeget, és – a többi lakóval ellentétben – nem volt hajlandó kiköltözni. Most Luo Pao-ken és felesége mégis […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás