Nemsokára itt az aszteroida – nagy a veszély, ha tévedtek a tudósok

 

 

 

 

 

 

A szakemberek számításai szerint 2013. február 15-én zúg majd el Földünk mellett egy tavaly felfedezett aszteroida. A szikla műholdpályákon belülre jön, egy esetleges becsapódása úgy tarolna, mint az 1908-as Tunguzka.

A  2012 DA nevet viselő, mintegy 57 méter átmérőjű aszteroida a Föld-Hold távolság mintegy kilenc százalékára, közel 35 ezer kilométerre fog megközelíteni minket, ami azt jelenti, hogy közelebb lesz a bolygónkhoz, mint a magas föld körüli pályán keringő műholdak.
A számítások szerint egy a 3030-hoz az esélye annak, hogy a 2012 DA becsapódik a Földbe, amely igen kevésnek mondható, a földközeli objektumok becsapódása általi veszély mértékének kifejezésére megalkotott tízfokú Torino-skálán nullás, azaz veszélytelen besorolást kapott.

Amennyiben mégis eltalálna minket a kozmikus lövedék, a becsapódáskor felszabaduló energia nagyjából egy 2,4 megatonnás termonukleáris töltet robbanási erejével lenne egyenlő.

Az 1908-ban Szibériában becsapódott Tunguzka meteor ennél erősebb volt: becslések szerint 3-20 megatonna energiát szabadított el. Ez nagyjából nyolcmillió fát döntött ki a becsapódástól 20-40 kilométerig, a lökéshullám hatvan kilométeres távolságig mindenkit a földre lökött, a robbanást 500 kilométerről is félelmetesen hangos volt. A detonáció fényét 200 kilométerre is látni lehetett, az elektromágneses sugárzástól ötven kilométeres távolságban is felforrósodott, megperzselődött a szemtanúk bőre.

Forrás: Credit Jaime Nomen, La Sagra Observatory

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

One thought on “Nemsokára itt az aszteroida – nagy a veszély, ha tévedtek a tudósok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elhunyt Koroknay Géza színművész

sze jan 2 , 2013
            Életének 65. évében szerdán elhunyt Koroknay Géza színész, művésznevén Gébu, akit a nagyközönség leginkább szinkronszínészként ismert. Hosszan tartó, súlyos betegségben halt meg, melyet végig méltósággal viselt. Temetéséről később intézkednek – közölte családja az MTI-vel. Koroknay Géza 1948. szeptember 29-én született Budapesten. 1972-ben szerzett diplomát […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás