Nehéz elképzelni – Kutatók megpróbálják azt bizonyítani, 75 felett mindegy, mit eszünk

 

 

 

 

 

 

Sokan évtizedekig küzdenek a gyorséttermi ételek és a desszertek csábítása ellen. A Pennsylvaniai Állami Egyetem legújabb kutatása szerint azonban hetvenöt év felett nyugodtan eláshatjuk a csatabárdot, mert ettől kezdve már nem sokat számít az étrend.

A kutatók azt mutatták ki, hogy a zsírban vagy cukorban gazdag étrenden élő idős emberekben nem alakul ki nagyobb valószínűséggel szívbetegség, 2-es típusú cukorbetegség vagy más betegség, mint azokban az idősekben, akik egészséges étrendet követnek.

A Journal of Nutrition Health and Aging szaklapban megjelent kutatáshoz 449 nyugdíjast vizsgáltak öt évig. Az alanyok a kutatás kezdetén átlagosan 76 évesek voltak. A résztvevőket 10 hónap alatt ötször hívták be, hogy beszámoljanak az elmúlt 24 óra étrendjéről.

A kutatók három csoportra osztották az időseket. Az „édes és tejtermék” csoportba azok tartoztak, akik energiájuk nagy részét péksüteményekből, tejből és tejtermék alapú édességekből szerezték, az „egészségtudatos” csoportba azok, akik több rizst, friss gyümölcsöt, baromfihúst, halat és zöldséget fogyasztottak, a „nyugati mintájú” csoportba pedig azok, akik több kenyeret, olajban sült ételt és alkoholt fogyasztottak.

Járóbeteg kartonjaik alapján a kutatók megvizsgálták, a résztvevőkben az öt év alatt kialakult-e szív-érrendszeri megbetegedés, magas vérnyomás és metabolikus szindróma. Az eredmények azt mutatták, hogy egyik étrendi csoportban sem jelentkeztek ezek a betegségek nagyobb valószínűséggel. Az egyetlen összefüggés, amit kimutattak, az, hogy az „édes és tejtermék” csoport tagjaiban enyhén magasabb a magas vérnyomás kockázata – adta hírül a MediPress.

A tanulmány szerzője, Gordon Jensen úgy véli, az eredmények alapján elmondhatjuk, hogy ha valaki megéri ezt az életkort, semmi sem indokolja a túlzottan szigorú étrendi szabályok követését. Ettől függetlenül természetesen jobb egészségügyi kimenetelre számíthatnak azok, akik egész életükben egészséges étrenden élnek.

 

otvenentul/magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mutáns tyúk, vagy szemfényvesztés

sze jan 23 , 2013
          Gazdája kétszeresen is meglepődött: először a „külső” tojás hatalmas, a normálisnál kétszer nagyobb méretén, majd pedig azon, hogy tojás volt benne. Egy hampshire-i faluban, Waterlooville-ben kapirgál az a tyúk, amely a rendkívüli tojást produkálta. Rosie-nak hívják, gazdáját Sean Wilsonnak. A férfi videóra vette a tojást, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás