Ne menjünk messzire romantikáért – Vajdahunyad vára

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                    A Széchenyi-szigeten felépített romantikus várkastély már több mint egy évszázada áll a Városligeti tó közepén. Ha egy csendes estén megállunk a bástyatornyok alatt, és feltekintünk az égre, különös élményben lehet részünk. A hold, a mesterséges fények és a víz együttes játéka néha valószínűtlenül kékre festi az eget.

Ebbe a gyönyörű háttérbe simulnak bele a sárgán fénylő falak, s a szemlélő egy pillanatig úgy érzi, hogy az Ezeregy éjszaka meséinek egyik titokzatos palotájába készül belépni.

vajdahunyad var (2)
Pedig a Vajdahunyad vára színtiszta történelem. Az épületegyüttes első változata az 1896-os Millenniumi Kiállításra készült el – akkor még csak fából és kartonból, – rendeltetése pedig az volt, hogy helyet biztosítson a Magyarország történetét bemutató gyűjteménynek. Alpár Ignác tervei nyomán egy olyan kastély született meg, amely a történelmi Magyarország híres épületrészleteinek másolatain keresztül ezer év magyar építészetét mutatta be a román stílustól a barokkig. A kiállítás bezárásakor ez a különleges csarnok ugyanarra a sorsra jutott, mint a többi ideiglenes pavilon, azaz lebontották. A közönségnek azonban annyira megtetszett, hogy a városi tanács felkérte Alpár Ignácot, építse újjá a várat maradandó anyagokból.

Az 1904 és 1908 között felépült, immár az idővel dacoló várkastélyt a pesti polgárok nevezték el Vajdahunyad várának, mégpedig azért, mert több részlete is – elsősorban az északnyugati saroktorony és a Hunyadi-loggiák – az erdélyi Vajdahunyad várát idézte emlékezetükbe. Az eredeti várkastély, amelyet egykor a Hunyadiak birtokoltak, egy szirtfokon áll a Zalasd vize mellett. Miután többször is leégett, a városi tanács megbízta Steindl Imrét és Schulek Frigyest az épület restaurálásával, mely munkával a híres építészek 1880-ra készültek el. Amikor tehát Alpár Ignác a maga épületegyüttesét tervezgette, az erdélyi vár már új fényében díszelgett, így nem meglepő, hogy szépsége megihlette a kiállítási csarnokot tervező építészt.

 

vjm/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egy órával többet alszunk - Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

szo okt 26 , 2013
                Bár a legfrissebb online kutatás szerint a magyarok 85 százaléka eltörölné az óraátállítást, egyelőre minden marad a régiben. Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor egy órával kell visszaállítani az órákat. Az átállás érinti a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyes járatait […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás