Ne e-cigarettával szokjunk le a dohányzásról! Nincs betiltva, pedig veszélyesebb mint az igazi

 

 

 

 

 

Az elektromos cigarettákat sok helyen a dohányzás egészséges alternatívájaként kínálják. A Chest című szaklapban megjelent azonban egy cikk, mely szerint ezek a termékek szinte azonnali változásokat okoznak a légutakban, és egyáltalán nem olyan biztonságosak, mint amilyennek hirdetik őket.

Az elektromos cigaretta egy elemmel működő készülék, aminek segítségével a dohányosok folyékony nikotint lélegezhetnek be füst formájában. Az alapelképzelés szerint így anélkül juthatnak a kívánt nikotinhoz, hogy a cigarettafüstben lévő káros anyagok a szervezetükbe jutnának. További előny, hogy füst hiányában a passzív dohányzás sem jelent többé problémát.

A vizsgálatokban 30 nemdohányzó, egészséges önkéntes vett részt. Az önkéntesek közül néhánynak 5 percig kellett az elektromos cigarettákkal füstölni, a többieknek pedig úgy kellett használniuk az eszközöket, hogy a nikotinkapszulát előzőleg eltávolították belőlük. A kutatók már 5 percnyi használat után is jelentős légúti összehúzódásokat és gyulladást észleltek a résztvevőkön vizsgálatok során.

“Ha már ilyen rövid idő után ilyen komoly változások állnak be a szervezetben, mi lehet az elektromos cigaretták hosszú távú hatása?” – teszik fel a kérdést a kutatók. – “Bár egyelőre nincsenek adataink a hosszú távú hatásokról, lehetséges, hogy az elektromos dohánytermékek használata különböző tüdőbetegségeket, például tüdőtágulást okozhat.”

A mindössze öt összetevőből (nikotin, víz, propilén glikol, glicerol és aroma) álló termék úgy tűnik, okozhat még kellemetlen meglepetéseket. A Dohányzás Fókuszpont Országos Egészségfejlesztési Intézet honlapján közzétett tájékoztató szerint azonban az e-cigaretta patronja többféle aromát (dohány, mentol, csokoládé, vanília, karamell, kávé stb.) és különböző mennyiségű nikotint tartalmazhat, melyeket többek között glycerinben és propylén glikolban (PG) oldanak fel. A patron további összetevői lehetnek a következő anyagok és kemikáliák: esszenciák, szerves savanyítók, anti-oxidánsok, butyl valerate, isopentyl hexonate, lauryl laurate,benzyl benzoate, methyl octynicate, ethyl heptylate, hexyl hexanoate, geranyl butyrate, menthol, citric acid, water, alcohol, 2,3,5-trimethylpyrazine, 2,3,5,6-tetramethylpyrazine, 2,3-dimethylpyrazine, acetylpyrazine, terpineol, ethyl maltol, guaiacol, acetylpyridine, octalactone. A Kínából importált dohányízesítésű folyadékok pedig a következő anyagokat is tartalmazhatják: megastigmatrienone, beta-damascenone, G2-Acetylpyrazine, 2,5-Dimethyl pyrazine, 1,3-Propanediol, L-Nicotin, linalool.

Bár az elektromos cigarettákat valóban sok helyen kínálják a dohányzásról való leszokást segítő eszközként, a tudósok szerint egyelőre jobb, ha a jól bevált módszerekhez (gyógyszer, nikotinos tapasz, rágógumi) ragaszkodunk.

 

hazipatika/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

5 thoughts on “Ne e-cigarettával szokjunk le a dohányzásról! Nincs betiltva, pedig veszélyesebb mint az igazi

  1. az a jó amivel nem sikerül? az e-cigivel 75%os a leszokás vagy bagószám csökkentési arány, ez a gyógyszerlobbinak szúrj a a szemét ezért is születnek ezek a cikkek.

  2. "A kutatók már 5 percnyi használat után is jelentős légúti összehúzódásokat és gyulladást észleltek a résztvevőkön vizsgálatok során."….pontosan ugyan ez történik ha a tesztalany egy mély levegőt vesz a minusz 10 fokos erdei levegőből…

  3. Kedves szerkesztő! Az ön rokonságában nincs egy dohányos sem? Nem szeretné, ha az elektromos cigaretta segítségével megszabadulnának a káros szenvedélyüktől? Nekik is ellene prédikál? Mit érez majd, ha rokonainál a dohányzás kockázatai valóra válnak?

  4. A szokásos badarság.

    " Ha antialkoholistákkal megitatunk 2-3 stampedli tiszta magyar pálinkát, fogadjunk, hogy berúgnak tőle. Ha ezt műveli velük ilyen kis mennyiség, vajon mi történik, ha éveken keresztül megisznak napi 1 litert?"

    T. Szerkesztő! Amint fentebb bebizonyítottam, elsajátítottam az Önök szakmai szintjéhez szükséges "újságírás" minden csínját-bínját. Ugye ezentúl én is írhatok Önöknek cikkeket?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás