Nagy lépést tett a világsiker felé a magyar futballcipő-fejlesztő

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                Továbbfejlesztette találmányát, a futballcipőkön alkalmazható irányítósávot Oroszi László feltaláló; az új eljárás lényege, hogy bármely gyártó cipőjére utólag is felvihető az irányítósáv.

A világon egyedülálló megoldásról van szó, amelynek az a lényege, hogy „bármely gyártó által készített cipőre, akár egy használtra is, utólag képes vagyok egy teljesen más eljárással, 10-15 perc alatt a korábbinál jobb irányítósávos részt elhelyezni, amely a labdarúgót a játék minden fázisában segíti” – idézte Oroszi Lászlót a Fejér Megyei Hírlap honlapja.

A feltaláló azt mondta: az is újdonság, hogy minden posztra – védő, középpályás vagy támadó – az egyéni igényeknek megfelelő felületet tud feltenni a cipőre.

A Magyar Labdarúgó Szövetségnél kedvező fogadtatásra talált az újítása, így válogatott játékosok tesztelik – tette hozzá a feltaláló.

Oroszi László májusban tíz év után jogerősen pert nyert az adidas sportszergyártó cég ellen. A bíróság akkor kimondta az irányítósávos sportcipő újszerűségét, és azt, hogy a megalkotása Oroszi feltalálói tevékenységén alapult.

A szakember 1995-96-ban fejlesztette ki futballcipőjét, melynek újdonsága az orr-rész keménygumiból készített sűrű bordázata, az irányítósávok voltak, amelyek javítottak a találati pontosságon, segítették a játékost a labda adott irányba rúgásában. A cég akkori fejlesztési igazgatója két társával megnézte a mintadarabokat, kértek belőle példányokat is, majd 2000-2001 körül az adidas piacra dobta a Predator Precision, majd a Predator Mania irányítósávos cipőt.

stop/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Hit Gyülekezete nem kaphatja meg a hajdúsámsoni iskolát

hét okt 15 , 2012
                                                                                                                                                                                                                                                                                               Nem kaphatja meg a hajdúsámsoni általános iskola fenntartói jogát a Hit Gyülekezete – mondta ki a Debreceni Törvényszék. A Debreceni Törvényszék hétfőn jogerősen hatályon kívül helyezte a hajdúsámsoni önkormányzat döntését, amellyel a helyi általános iskola fenntartói jogát a Hit Gyülekezete Egyháznak adta át – közölte Tatár […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás