Munkacsoport a gyermekek jogtudatosságának fejlesztéséért- És a kötelességtudatosságért?

Ombudsmani kezdeményezésre munkacsoport alakult a gyermekek jogtudatosságának fejlesztéséért, a testület a jogvédelem területén tevékenykedő állami intézmények és civil-szakmai szereplők közreműködésével tartotta meg alakuló ülését – közölte az ombudsmani hivatal csütörtökön.

„Az eddig egyedülálló együttműködés célja, hogy az eltérő szerep- és feladatkörű intézmények közötti párbeszéddel, információáramlással, illetve tapasztalatcserével támogassa a gyermekek, a fiatalok jogismeretének gyarapítását, jogtudatosságuk fejlesztését, ezzel jogérvényesítését” – áll a közleményben.
Emlékeztettek arra, az alapvető jogok biztosa, Székely László még májusban, egy a gyermekek és fiatalok jogtudatosságának helyzetével foglalkozó szakmai műhelybeszélgetésen jelentette be: kezdeményezni fogja az alapjogok védelmével foglalkozó intézmények vezetőinél, hogy a gyermekeket és fiatalokat megszólító programok, a jogismeret, a jogtudat fejlesztése és az együttműködés előmozdítására jelöljenek ki összekötő-koordináló munkatársakat.
Az ombudsman szerint az emberi jogok területén tudatos és mások jogaira is figyelő állampolgár hatalmas érték. A közös gondolkodás révén pedig felmutathatóak azok a módszerek és megoldások, amelyekkel a gyermekek és fiatalok megszólíthatók, a jogtudatosságuk fejleszthető, átadható nekik a jogérvényesítési lehetőségeik ismerete. Székely László szerint ez világos stratégiát és tartós együttműködést feltételez, ami szükségessé teszi egy támogató fórum létrehozását – olvasható a közleményben.
A testület elnevezése JOG-OK munkacsoport.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Európa! Vésd jól az eszedbe, hogy kik a megalapítóid!
Next post Brüsszelbe mennek tüntetni a magyar méhészek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás