
Barátom kinyitotta a felesége komódjának fiókját és egy selyempapírba rejtett kis csomagot vett elő. Ez nem akármilyen csomag volt, hanem egy kicsi, helyesen összehajtogatott maroknyi szándék, benne egy izgalmas fehérneművel. Eltávolította a papírt . Megérintette a selymet és a csipkét. Ezt akkor vették, amikor először voltak New York-ban, 8 vagy 9 éve. És a felesége soha nem viselte. Egy különleges alkalomra szerette volna felvenni.
A barátom odament az ágyhoz és a fehérneműt a többi holmihoz tette. Amikor hozzám fordult azt mondta: „Ne tartogass semmit egy különleges alkalomra: amíg élsz, minden nap egy különleges alkalom.”
A szavak mélyen beivódtak egész lelkembe, tudatomba. Megváltozott az életem, mióta barátom feleségét csendben eltemettük. Megértettem, hogy az élet tapasztalatok gyűjteménye, amit értékelni kell. Már nem tartogatok semmit későbbre. Minden nap használom a kristálypoharaimat. Ha arra vágyom, felveszem az új zakómat, amikor a szupermarketba megyek. Ha kedvem tartja használom a kedvenc illataimat, ahelyett, hogy azokat ünnepnapokra tartogatnám. Az olyan kifejezések, mint például „majd egy napon”, vagy „egyik nap” – eltűntek a szótáramból. Ha érdekel, akkor a dolgokat itt és most nézem, hallom és teszem. Ezek a kis elintézetlen dolgok, nagyon zavarnának.
Ma sokkal többet olvasok mint korábban és kevesebbet takarítok. Kiülök a teraszomra és élvezem a tájat anélkül, hogy a kertben lévő gazra figyelnék. Több időt töltök a családommal és a barátaimmal és kevesebbet a munkával. Zavar, hogy hozzátartozóimnak nem mondtam elégszer, hogy mennyire szeretem őket. Most már nem mulasztok el, nem tolok és nem halogatok semmit, ami az életünkbe örömöt és nevetést hozhat. Azt mondom magamnak, hogy minden nap… minden óra minden perc különleges.
magyarno.com
Powered by Facebook Comments