A politikusok, hatóságok a dohányzással és „ártalmaival” vannak elfoglalva, pedig az igazi probléma az alkoholfogyasztással van, mely utolsó pillanatig a család rejtett titka marad. Addig a pillanatig, amikor már visszafordíthatatlan erkölcsi, egészségbeli károsodás történik…
Napi két sör még nem alkoholizmus?
Mit tehet a szülő a gyerek piálása ellen?
Elviheti-e a házastárs szakemberhez a párját, ha úgy gondolja, italproblémája van? Csak az absztinencia a megoldás a függőségre?
Zacher Gábor toxikológussal beszélgettünk az alkoholizmusról, népbetegségről és generációs különbségekről.
Mikortól tekinthető valaki alkoholistának?
Amikor már az életébe annyira beletartozik a pia, hogy befolyásolja azt. Erről beszélhetünk már akkor is, ha valaki csak naponta két sört iszik meg. Egész nap egy kortyot sem iszik, de tudja, hogy ha hazaér, már nem kell vezetnie, és ott van a söröcske, amit kiszisszenthet, aztán a másodikat is, utána már alhat. Nem veri meg az asszonyt, nem üvölt a gyerekkel, csak egyszerűen a részévé válik a napjainak az alkohol. A probléma ebben az, hogy az ember értékrend-változáson megy keresztül – a fontossági sorrendben előre kerül az alkohol -, de ő maga nem is érzi. Hiába mondja az asszony (vagy a férj, hiszen az alkoholisták 40 százaléka nő), hogy legalább ma ne igyál. A „mit szólsz te ebbe bele?”, „ezt csak megengedhetem magamnak” és az „éppen te mondod?” mondatok klasszikusak egy alkoholista szájából.
Mit tehet a hozzátartozó vagy barát, ha úgy látja, hogy baj van?
A kérdés, hogy van-e az életünkben egy ember, aki lehet fék; aki ha elmondja, nemcsak meghallgatjuk, de el is fogadjuk a véleményét. Ha van ilyen, akinek elhisszük, hogy nem csesztetni akar, akkor működhet a rendszer. Nem régen látott barátra gondolok, mert ilyen esetben ritkán van ekkora bizalom. Férj-feleség, szülő-gyerek kapcsolat inkább működhet. Ha viszont nincs ilyen kapcsolat, akkor nagyobb az esélye a kontrollvesztésnek.
És van olyan, amikor már a hozzátartozó sem tehet semmit?
Egy alkoholbeteg családjában általában nem harmonikus az élet. Egy házastárs – szülő, gyerek stb. – különböző praktikákkal megpróbálhatja rávenni ugyan a függőt, hogy ne igyon, vagy menjen el szakemberhez, de mindenképpen kell, hogy az illető hajlandó legyen tükörbe nézni, felfogni és elfogadni, hogy valami nem stimmel, és ha a rokonokat nem is, de a terapeutát hajlandó legyen segítőnek elfogadni.
Ha felhív egy feleség, hogy elhozná hozzám a férjét, nemet mondok. Ez felesleges. Ha viszont a férj jön, és azt mondja, hogy alkoholista vagyok, akkor már lehet mit kezdeni. Az sem megoldás ugyanakkor, ha a beteg a hozzátartozóját kéri, hogy hívjon fel, mert áthárítja valakire a megoldás keresését.
Tehát, ha nem működik a rábeszélés, nem jönnek be a praktikák, akkor el kell engedni?
Sok hozzátartozó kérdezi meg tőlem ilyenkor, hogy „akkor nézzem végig, hogy meghal”? Akit már nem lehet zsarolni, nem lehet rá hatni, van, hogy el kell engedni. A másiknak is fel kell ismernie, hogy már nem tud segíteni. Ma már ugyanis nem lehet kényszerből kezelni valakit. A bíróság kivételes esetekben ugyan elrendelheti, de előbb-utóbb a beteg visszakerül a valóságba, és jó eséllyel folytatja tovább ott, ahol abbahagyta.
Mi legyen a gyerekkel? Sok kamasz eszméletvesztésig iszik, ha buli van.
Ez a mérhetetlenül berúgós dolog, valljuk be, szinte mindannyiunknak megvolt. De ne gondoljuk, hogy egy 16-17 éves gyereknek meg kell innia egy üveg vodkát ahhoz, hogy berúgjon. Ha azt mondja egy kislány, hogy megivott két koktélt, plusz egy sört, és nem emlékszik semmire, valószínűleg igaza van. Neki pont ennyi elég az 55 kilójával és az üres gyomrával, hogy felboruljon. Én két deci keverttől hánytam végig egy éjszakát az építőtáborban tizenvalahány évesen. Leginkább a mai gyerekek bulizási szokásaival nem tudunk mit kezdeni. Nekünk még érettségi előtt haza kellett mennünk 11-re, ma pedig már egy valamire való buli el sem kezdődik 10 előtt.
És a kamaszok mindig próbálgatják a határaikat. Sok gyerek feszültséget old az ivással, legalábbis azt gondolja. A hétköznapi rengeteg tanóra, különóra és edzés után kiengedi a gőzt. Azt pedig, hogy honnan gondolja, hogy így kell csinálni, nem nehéz megfejteni. A felnőttek is ezt teszik. Ha azt látja otthon, hogy apa megiszik egy üveg bort minden este a munka után, az válik természetessé. Ugyanúgy, mintha azt látja, hogy az apja állva pisil, a fiúgyerek is állva fog pisilni, ha viszont az apa ülve végzi a dolgát, jó eséllyel a gyerek is így fogja.
Mit csinálhat a szülő?
Kommunikálhat. Mindenhol igyekszem hirdetni, hogy elrettentő a statisztika, amely szerint napi hét percet beszél a szülő a gyerekével. Ez marha kevés. Ráadásul ezek a beszélgetések is általában arról szólnak, hogy mi volt az iskolában, mikor jön haza a gyerek, és mit kér enni. Szokták kérdezni a szülők, hogy miről lehet még beszélni. Mindenről. Az időjárástól kezdve a kézilabdameccseken keresztül a napi politikáról, zenéről, könyvekről, csajokról, mindenről. Sokkal okosabbak ezek a kölykök, mint mi voltunk ennyi idősen, folyamatos információáradatban élnek, egy mai gyerek hat-hétféle dologra is tud egyszerre figyelni, elképesztőek. És ha beszélgetünk, ha olyan az apa, akkor már nem lesz ciki néha apával menni koncertre sem.
Örökölhető az alkoholizmus?
A függőségre való hajlam örökölhető, ennek már ismerjük a bázispárjait, de a minta és a genetika is hozzátesz. Az egyik szülő alkoholizmusa esetén hetven százalékkal nagyobb az esély arra, hogy a gyereknek is lesz alkoholproblémája. Ráadásul az, hogy a génjeiben benne van valakinek a függőség, még nem menti fel semmi alól. Két alkoholista szülővel is dönthet úgy valaki, hogy nem iszik.
Függ valamitől az, hogy ki mennyire bírja az alkoholt?
Egyéni toleranciakülönbségek is vannak, de nézzünk meg egy gyakorló alkoholistát. Ugyanolyan ez, mintha azt mondanám magának, hogy fussa le holnap a maratont. Ha nem sportol semmit tíz éve, akkor esélye sem lenne, ha viszont nekiállna naponta edzeni, jövőre már le tudná futni. Az alkoholista is ilyen – mert sokat gyakorol -, persze csak egy darabig. Egy idő után már nemcsak pszichés elváltozásokat okoz a folyamatos alkoholfogyasztás, de testi betegségeket is. Energiahiány, vérszegénység, májzsugor, alultápláltság stb. Ilyenkor már eltűnik a vidám alkoholista nagyivó, tulajdonképpen visszatér a kezdetekhez, és már elég neki egy feles a bódultsághoz.
Valóban népbetegség az alkoholizmus Magyarországon?
A körülbelül tízmillió emberből 800 000 alkoholista és másfél millió nagyivó (a nagyivónál még nem jelentkeznek elvonási tünetek, de vannak periódusok, amikor sokat iszik, utána jellemzően kihagy egy időszakot). Évente 14 liter 96 százalékos alkoholnak megfelelő italt (5 százalékos sörben ez körülbelül 260 liter) iszunk meg fejenként – a számításban a csecsemők is benne vannak. Emellett az alkoholhoz köthető halálozások száma 70 százalékkal rosszabb Magyarországon, mint a nagyjából ugyanennyit ivó franciáké, mert ők legalább minőségi alkoholt isznak. Tehát igen, népbetegség.
Miért elnézőbb mégis a közvélemény az alkoholistával, mint a drogfüggővel?
16-20 ezer drogfüggő van Magyarországon, tehát nem a függőségen és a függők számán van a hangsúly, hanem azon, hogy keveset tudunk kábítószerekről. Az én generációm miről hallott? A nitrohígítóról, mákteáról, seduxenről és nagyjából itt van vége a történetnek. Persze láttuk a Hairt, és lehet, hogy olvastunk Kerouacot, de nagyjából ennyi, egyszerűen nem tudunk mit kezdeni a drogokkal, mert a mi időnkben az egy-egy nyilvánosságot kapó kábítószeres probléma leginkább szenzáció volt. Az alkohol viszont mindig ott volt az életünkben, ivott körülöttünk mindenki.
A mai fiatalok viszont képben vannak. Ugyanúgy, ahogyan mi is röhögtünk a nagyapán, hogy csodálkozva nézi a dobozt, hogyan kerül bele a focista, a gyerek minket röhög ki, hogy nem tudjuk kezelni a számítógépet vagy készségszinten az okostelefont. Ma már ők itt az őslakosok, mi csak a betelepültek, és csodálkozva nézhetünk, hogy mennyi új dolog van; a drogok és a drogozás terén is.
Visszatérve az alkoholra, gyógyszeres vagy terápiás kezelést javasol?
A gyógyszer és a terápia párhuzamosan működik. És nem igaz, hogy csak a gazdagok tehetik meg, hogy kezeltessék magukat. Rengeteg lehetősége van az alkoholbetegnek arra, hogy segítséget kérjen és kapjon. Ott van az averzív kezelés (kellemetlen feltételes reflexek társítása, például olyan gyógyszert kap a beteg, amely rosszullétet idéz elő alkoholfogyasztás esetén, vagy hánytatják a beteget), a pszichoterápia, az anonim alkoholisták stb. Tény, hogy lehetne javítani a rendszeren, de aki igazán szeretne, az megszabadulhat a függőségétől.
Az alkoholproblémák esetében csak a teljes absztinencia lehet a megoldás?
Szerintem igen. Minden alkoholbetegemnek elmondom, hogy számomra ez az egyetlen elfogadható megoldás. Nem miattam kell nem innia, úgyhogy ha ezt el tudja fogadni, határozni, akkor rendben van. A legtöbb alkoholista akár tíz év kihagyás után is elkezdheti csak egy pohárral, azonnal visszaesik. Mert azt mondja, az elsőtől nem lesz bajom, a másodiktól sem, a harmadiktól pedig már mindegy, ugyanott van, ahol elkezdte. Az alkoholbetegségből nem lehet kigyógyulni, azt tudni mondani, hogy alkoholista vagyok, és tíz éve nem ittam, ez már szép eredmény. Absztinencia nélkül nem lehet kitörni ebből az ördögi spirálból.
Dr. Zacher Gábor Budapesten született 1960. október 8-án. Elsőre nem vették fel az orvosi egyetemre, ezért állatgondozónak állt. Utána műtősfiú lett az egyik koraszülött osztályon, ő tisztította az inkubátorokat. Az egyetem és a kórház mellett pedig folyamatosan mentőzött, 18 évig mentőtisztként vonult a betegekhez, mert mindig is érdekelte a sürgősségi ellátás, ahol azonnali döntéseket kellett hozni. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1986-ban végzett.
1998-ban került a Honvédkórház baleseti sebészetéről a Korányi Intézetbe, ahonnan megszervezte az országos toxikológiai ellátást és 2013-ig a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ klinikai toxikológiai osztályának főorvosa volt. Működése alatt e kórházi részleg nemzetközi elismertségre tett szert. Évente körülbelül kilencezer embert kezelnek különféle mérgezések és függőségek miatt, legtöbbször öngyilkosokat, alkoholmérgezett és drogtúladagolásban szenvedő pácienseket láttak el.
Melocco Anna
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
Nos, az ilyen embereket, akik végigjárják a lépcsőfokokat kedvelni valók, mert emberek maradnak, minden megjátszás nélkül. Jó egészséget a Doktor Úrnak!
Akkor értettem meg az alkoholizmust, mikor az exem szilveszterkor nem mert egy korty pezsgőt sem meginni.
Igaza van a Főorvos Úrnak..nem lehet kigyógyulni az alkoholizmusból..ja Sanyi vagyok alkoholista 17–éve és több mint egy hónapja nem ittam alkoholt és 14–éve nem dohányzom…de még mindig nikotinfüggő vagyok mert ha elszívnám az első piros Symphóniát azonnal menne a napi egy csomaggal ha meginnék egy vörös fröccsöt menne a napi 4–5–liter bor…járok a Névtelen Alkoholistákhoz…Magyarországon már 100–csoportjuk van szinte minden városban……..felépülni lehet ebből a betegségből az AA 12—lépéses programja által…vannak más 12–Lépéses programok is Magyarországon…én emellett gyógyszerfüggő is vagyok…pszichiáterek kedvenc téveszméje hogy aki nem szed több szorongásoldót/Xanax Rivotril/az nem gyógyszerfüggő???Dehogynem mert ha abbahagyja akkor súlyos megvonási tünetei lesznek…alkoholistákat benzodiazepinekkel időkorlát nélkül kezelni orvosi Műhiba!!!Számtalan ilyen esetről tudok…Magyarországon sajnos mindennapos gyakorlat..végeredmény…csöbörből vödörbe…pedig DR Tringer László:A Pszichiátria Tankönyve című nagyszerű könyvében 268–adik oldalon világosan leírja hogy……emellett én járok a Névtelen Anyagosok NA—gyűléseire ez egy spirituális program, alkohol, gyógyszer és szintetikus kábítószerek függőinek….
D.Sanyi! en olyan boldog vagyok,amikor olvasom a sorait es gratula a kitartasahoz.Thank God nincs kozom egyik fajta addictivehez,de nagyon megfogott,amit irt magarol. Bizony 1honapos kuraval ezekbol a dolgokbol nem lehet kigyogyulni.Nekunk van egy polgarmesterunk /Toronto/ aki minden renomejat mar lerombolta es majusban elment elvonora,es azt hiszi,hogy egy honap bennlakasos kezelessel minden rendbejon.Hat nem.Az egesz vilag rajta rohogott.
Szoval tovabbi csondes sikereket kivanok maganak.
Abszolút egyetérek Judittal, de nem akarom ismételni a szavait, csak ezt az egyet: Gratulálok! csak így tovább! 🙂
Cáfolom, hogy nem lehet az alkoholizmusból kigyógyulni! Kb. 25 és 40 éves korom között gyakorló alkoholista voltam. Mindenki tudta rólam, de úgy ittam, hogy a munkámat el tudtam látni, így működött a dolog. Önként kértem orvosi segítséget, amit meg is kaptam (de ilyen hánytatásos elvonókúrán nem voltam).
Ezelőtt 23 éve ittam utoljára alkoholt, azóta egy cseppet sem. Az elején nagyon kemény volt, annyira vágytam az „anyagra”, hogy a falat kapartam. Aztán elmúlt a vágy, de olyannyira, hogy totál közömbösen nézek bármilyen piára, abszolút nem kívánom, soha meg sem próbáltam megkóstolni.
Lehetséges, hogy újra visszaesnék, ha innék, ezt nem tagadom, de nem érzem betegnek magam, tehát KI LEHET GYÓGYULNI.
Soha, de mindenhez akaraterő kell! Szőrnyű nehéz az ilyen emberekkel együtt élni!!!!!!!!!!!!
32-éve nem iszok alkoholt de az életem végéig gyógyult alkoholista maradok mert minden nap száraz maradok ez a névtelen alkoholistáknak az imájuk !
Nehéz út de nem lehetetlen a szenvedély betegségböl kiilábalni.De egyedül nem megy .lAki ugy érzi érintett vagy van ismeröseakinek segitségre van szüksége nézze meg a honlapunkat és keressen meg bennünket.
http://gamma.shp.hu
képaláírás…
https://www.youtube.com/watch?v=HysWCQPfB7U
Csak a saját élményeimről tudok véleményt alkotni. 20-35 éves korom közötti időszakban ittam, szívtam a marihuánát, a szpídet rendszeresen napi szinten. Ez kb. 28 éves koromra már napi rutinná, szokássá, életvitelé alakult. Ez idő tájt tulajdonképpen alárendeltem mindent ezeknek a szokásoknak, élet vitelnek.
Én ide sorolom a játékgépezést is mert egy ideig az is le kötötte, befolyásolta az életemet bár az csak egy rövidebb ideig a többihez képest. Tulajdon képen ha finanszírozni tudtam volna a játékgépezést és a piálást meg a füvezést akkor az sem maradt volna el.
Mondom csak a saját példámon keresztül tudom véleményezni a függőséget.
Csak azért írom le mindezt mert én egyet értek azzal, hogy ha valaki le akar szokni az segítséggel vagy anélkül, de le is tud.
De amíg az emberben nem fogalmazódik meg, nem látja magát kívülről, nem látja meg magát a körülötte élők szemével addig nem is fog megfogalmazódni benne.
Erre a pontra el kell érni, de ezt a pontot fel is kell ismerni.
Akkor cselekedni kell, tenni kell valamit.
Ha akkor nem tesz az ember bármit ami kizökkenthet az addigi életedből lehet, hogy többé soha nem tesz semmit.
Ez szar, a legszarabb. Ilyenkor semmi lesz az ember, egy nyűg, egy kolonc mindenki nyakán. De neked hinned kell, hogy képes vagy rá. Mikor az ember eléri ezt a pontot addigra már unják, csak a az évekre vannak tekintettel. Legtöbben nem hisznek az emberben, nem is érdekli őket, de nem is lehet elvárni.
Nálam ez a felismerés a 35. születésnapom előtt egy-kevéssel következet be.
Így én nem is mondtam senkinek sem túl sokat, csak annyit, hogy lelépek.
Én mivel a szakmám szerint lovász vagyok így, azt a megoldást választottam, hogy kerestem egy olyan munka helyet ahol lovak vannak és mesze van attól a helytől és emberektől akikkel addig kapcsolatban voltam.
Szerencsém volt mert találtam egy pusztát ahol lovakat tartottak, és épen lovászt kerestek. Akkor én azt jelnek, kapaszkodónak fogtam fel.
Az idegen hely ahol nem kell magyarázkodnod, csak jól csinálnod a dolgod, az ottani idegen munkatársak és nem utolsó sorban a lovak, nekem segítettek.
Velem így volt.
Én nem okolok senkit és semmit. Sem azért mert így alakult sem azért ahogy a környezetem felfogta vagy viszonyult hozzám akkor vagy épen azóta.
Én is rabja lettem a speed/alkohol kombónak kb 3éve. Most 29 éves vagyok.
Nem is értem hogyan történhetett. Megismertem valakit aki igen kedvezményes áron szállította a motyót és mivel barátok vagyunk nekem még sokkal jobban levitte az árat.
Nem is volt ezzel baj nekem nagyon is tetszett az a fajta élet vitel.
A baj azzal kezdődött, hogy a körülöttem élő emberek egész egyszerűen képtelenek voltak tolerálni a viselkedésem.
Aláírom. Egy idő után tényleg az idegeimre ment a cucc és ok nélkül kötekedtem emberekkel akik szerettek és elfogadtak.
Egyre nehezebben tudtam visszazökkenni a hétköznapokba.
De igazából totálisan tisztában voltam azzal nem helyes amit csinálok és hosszú távon nem működhet a dolog.
Nincs is emiatt lelki ismeret furdalásom.
2 évet úgy töltöttem el. Reggelre oda volt készítve egy utca és egy sör.
Fasza volt.
Kiegyensúlyozottan és és energikusan teltek napjaim.
Örüök sikerült tovább lépnem.
Sikerült.
Eleget láttam.
A szomszédom számára végzetesnek bizonyult az esti piálás. Nekiment részegen a villanyoszlopnak bringával, 2 csigolyája eltört, lehet, hogy soha többé nem fog tudni járni. Nem biztos, hogy alkoholista, legalább nincs szüksége terápiára, de súlyos sérülést elszenvedni ital miatt annyira értelmetlen.
Erre van egy fogalom is: „a száraz alkoholista”.
Én 7 évig cigiztem. 34 éves nő vagyok, 10 éve szoktam le.
Egyik napról a másikra, mert hosszas vacakolás után eldöntöttem: én nem hagyom, hogy egy doboz dohánnyal töltött papír uralkodjon felettem.
Próbáltam néhányszor drogokat is, de az a világ megijesztett. Tini koromban ittam is, én voltam az tipikus 55 kilós lány, akiről Zacher beszél, aki két pohártól kiüti magát és végighányja az estét…egyszer azt hiszem kb. 18 évesen kisebb alkoholmérgezést kaptam a vodkától, mert azóta, ha azt a szót hallom hogy „vodka” kiráz a hideg és azóta képtelen vagyok erős alkoholokat meginni.
Így drog és alkohol szempontjából szerencsés voltam, a kíváncsiság és a lázadókedv miatt próbáltam ki őket, de szerencsére nem vonzottak eléggé ahhoz, hogy rászokjak bármelyikre is.
Cigizni viszont sokáig cigiztem, attól nehezebb volt megszabadulni.
Amikor 17 évesen kipróbáltam azért volt, mert vagány akartam lenni. Végig megmaradt ez az érzés…olyan vagány egy cigivel a kézben ücsörögni…főleg, ha az ember egy szar társaságban van, rettentően unja és inkább máshol lenne, a cigi nagyon jól kisegíti az embert a zavarából.
Ahogyan a cigi, a pia és a drog legfőbb hatása is azon alapul, hogy „vagánynak” hisszük. Valamiért mindenik a „szabadság” fogalmával társul. Mert én megtehetem…mert azt csinálok amit akarok…de nem, ez tévedés. Mindegyik rabságot jelent, nem szabadságot.
Még egy fontos tényező van meglátásom szerint: mindenik „szer” valamilyen módon menekülést ígér ebből a fos hétköznapi világból. Ez a másik dolog ami működteti a szereket.
Azt hiszem csak úgy lehet megszabadulni, ha az ember eldönti: én egy értékes ember vagyok, akinek a léte egy csoda…akinek az édesanyja nem érdemli meg, hogy majd miattam szenvedjen…aki nem akar holmi szereknek/ dolgoknak a rabszolgája lenni, mert az megalázó, hogy egy pohár lötty vagy egy fehér bogyó uralkodjon felettem.
És fontos pont volt az is amikor rájöttem, hogy kár menekülni ebből a fos világból…mert nem az és mert a szerek nem kínálnak jobb alternatívát.
Elkezdtem erre a világra, mint jóra nézni…keresni benne, tudatosan…és rájöttem, hogy ha az ember figyel, minden nap talál valami jót, és ha aznap nem talált, akkor találni fog másnap.
A „szerek” által felkínált alternatíva nem jó. Ha az ember őszinte akar lenni magával, nincs benne jó. Azért nem jó, mert aki a szer hatása alatt élvezkedik, az nem én vagyok…az valami nagyon más…valami, ami átveszi a helyem ha engedem…és ez félelmetes és rossz.
Amikor ezt felfogtam és magamban le tudtam rendezni, hogy a cigi nem vagány és nem alternatíva, attól kezdve többet nem kellett. A fizikai függőség sokáig tartott, néha még megkívántam kb. 3 évig…néha bele is szívtam, de mindig emlékeztettem magam, hogy miért nem kell ez nekem és nem szoktam vissza. Most már kb. 5 éve bele sem szívtam.
Néha azt álmodom, hogy cigizek…eleinte nem volt rossz érzés, de mostanában már fuldoklom álmomban tőle…és döbbenetes, de reggel, ha ilyet álmodom, köhögve ébredek és nyomást érzek a mellkasomban, pont mint amikor cigiztem…
Csak akarattal, saját erőből lehet leszokni. Nem kell más, csak nagyon erős elhatározás és a dolgok tisztázása magunkkal szemben.
Sok sikert kívánok mindenkinek a saját magához visszavezető út megtalálásában.
En leeltem 15 evet a gyerekem apjaval. Imadott minket,de a pia es a cigi elottunl volt.
4 eves elmult a gyerekem amikor dontottem. Eleg volt! O is es en is uj kapcsolatban elunk. A ferjem nem iszik nem dohanyzik. O es az uj feleseg kozosen myomjak…
Sajnalom,mert 48 evesen teljesen romhalmaz….