Nekünk magyaroknak különös sors adatott: egykor hatalmas birodalomként tündököltünk, később viszont minden megváltozott.
A Kazár Birodalomnak nem sikerült a magyar törzseket fennhatóságuk alatt tartani és amikor a magyarok a Vérszerződésben egyesültek, akkor leküzdhetetlen erővé váltak a judaizáló hatalom számára. A harc végkimenetelét a puszta létünk, a keresztény mivoltunk is igazolja: megmaradtunk, miközben minden birodalom széthullott. A továbbiakban a Kárpátokon kívüli magyarság Bizáncot is megadóztatta. Egyetlen világhatalom sem fizet sok-sok tonnányi aranyat, ha nincs arra igen nyomós oka. A Bizánci Birodalom számára ez volt az olcsóbb megoldás, élt is vele. Gondolja el, micsoda katonai erő az, amely a kor legjobban felszerelt hadseregét ilyen csúfos alkura kényszeríti. Hasonló történt később a Vörös Hadsereggel, és ki tudja, most melyik van soron…
A modern történelemtudomány miért nem él a tradíció megkerülhetetlen elemzésével?
Amikor hit nélküli szakember nyúl „az objektivitás igényével” egy nép régmúltjához, akkor mindig a maga képére formálja, kilúgozza azt, elveti a szent vallási iratokat, regéket, mondákat, népdalokat, vagyis a szerves hagyományt, mert nem képes belőle semmit megérteni. Ki kell mondani végre, hogy a mai forráskritikára épülő történelemtudomány nem más, mint a politika szolgálója, vagy ha úgy érthetőbb: cselédje. Ennél az Ars Historica, a történelmi feljegyzések évezredeken át gyakorolt művészete is sokkal magasabb szintű, pedig ott nem kérték számon a tökéletességet. A mai „tudomány” egy évszázadok óta fennálló hatalmi rendszert, Magyarország gyarmati státuszát hivatott bizonyítani és alátámasztani, részelemeiben ugyan tartalmaz számos valóságtöredéket, végkövetkeztetéseiben mégis minden esetben hamis. Akadémikus körökben jó ideje becsmérlően szokás említeni krónikásaink bizonyítható pontatlanságát. Olyan ez, mint amikor bagoly mutogat a veréb nagy fejére.
A finnugor történészek a szocialista kormányzások alatt teljesedtek ki, elég, ha a legutóbbi oktatási miniszterre gondolunk, akinek vezetése alatt az intézmény hatalmas összegeket fordított reprezentációra, az elvtársak zsebének kitömésére, miközben a magyarság múltjának és eredetének kutatására nem jutott egyetlen fillér sem. Emlékezetes, hogy Hóman Bálint élete utolsó szakaszában jutott arra a felismerésre, hogy a finnugor dogma nem felel meg a valóságnak, és volt benne erkölcsi tartás a korábbi tévedése beismerésére. Hasonló utat járt be Harmatta János, és László Gyula professzor úrról is elmondhatom, hogy baráti körben elismerte a magyar eredet összetettségét, mint ahogy a kettős honfoglalás elméletét is sokszoros honvisszatérésre javította.
Miért büntetik a keresztény magyarokat olyan kitartóan az idegen népek?
Kereszténységünk ősibb, mint a szlávoké, hiszen ők a tízedik-tizenegyedik században keresztelkedtek meg, mi viszont a jézusi kereszténység előtti Melkhisédekkel jegyzett proto-kereszténységben is érintettek vagyunk. Tudvalevő, hogy Ábrahámot borral és kenyérrel, az úrvacsora kellékeivel fogadta Melkhisédek, akinek a zsidók és arabok ősatyja tizedet fizetett. A Szentírásnak ezt a részét sem átírni, sem kitörölni nem sikerült, így örök időkre emlékeztet és magyarázatul szolgál népünk sanyarú sorsát, megpróbáltatásait és küldetésének beteljesedését illetően. Az Ős-Ten Anyát ábrázoló keresztek őrzik a korai kereszténységünket, melyben a Szent Atya, Szent Anya és Szent Fiú alkotja a háromságot. A végkimenetelt illetően ne legyenek kétségeink, bukásunkban is diadalmaskodunk.
A népi imádságok
Hihetetlen bőségben maradtak fenn ősi imádságaink. Azok az öregasszonyok, akik írni nem tudtak, de kis unokáikat elvezették az imádkozó lélek útjára, pontosabban adták át a hagyatékot, mint a mai tudós emberek. Az „Én kinyitom én ajtómat, fölnézek a Magos Mennybe” típusú imádságot ahány adatközlő, annyiféleképpen mondja el, sőt, ugyanaz a néni sem szokta kétszer ugyanúgy mondani, mert a lélek rögtönzése a pillanat varázsát, az ártó erők távol tartását szolgálja. Hallgassa csak:
Ha kilépek én ajtómon
Föltekintek Magos Égre
Ott látok egy aranyos fát
Kívű aranyos
Bellű kegyelmes
Az alatt van egy
Aranymelence
Abba van Szűzanyának
Három csöpp teje
Az Úrjézusnak
Harmad csepp víre
Aki ebbe este reggel
Megmosdózik
Hét halálos bűne
Megbocsáttatik
A három csöpp tej a Szent Anya teje. A görög ómega betűhöz hasonló jel a gyermekszülésből mindig felgyógyuló örök életerős asszonyt jelöli, nem véletlenül tűnt fel a szkíta alapú őskönyvben, János jelenéseiben: „És láttaték nagy jel az Égben: egy asszony, a ki a Napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a Hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona.”– Ő a mi Nagyboldogasszonyunk, csíksomlyói Babba Mária.
Kubínyi Tamás: Álmos hatodik könyve/lejegyezte: Marosics Tamás
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
