Nagyapám meleg nyári estéken felhozta a pincéből a mézédes dinnyét, a lék megmaradt darabkáját pedig elsőként természetesen én kaptam. (Igazi magyar fajtát, nem csíkosat, nem mag nélkülit, hanem mézédes, piros belű fekete héjú dinnyét). A dinnye akkoriban mindig hidegen és édesen került az asztalra.
Idén sokat sütött a nap, sok dinnye is termett, mégis a harmadik ehetetlen nyolc kilós “csemegét” kellett szemétbe dobnom. Négyszeri vásárlásból három sikertelen volt. Ez ugye elég rossz arány. Próbáltam ellesni a piacon, hogy is kongatják mások, szakértelemmel: ki a tenyerével, mások mutatóujjukkal, előbb jobb kézzel, aztán ballal, minden irányból… Ők biztosan nem zsákbamacskát vesznek drága pénzért. Vagy mégis?
Unió ide, jogszabály oda, a magyar emberek bizony lékelve veszik a dinnyét. Vagy sehogy, mert kidobni való pénze senkinek nincs. A dinnyefogyasztás pedig rendre csökken, pedig visszafordítható lenne a folyamat. Mindössze annyit kellene tudomásul venni, hogy a magyar fogyasztó köszöni nem kér puccos szabvány csíkosat, 3 – 4 kilósat. Nekünk nagyon jó a fekete, ami esetenként legyen óriási 8 kilós, máskor pedig egészen kicsi, legfeljebb 3 kilós. Vissza a régi itthon termesztett, magyar fajtát: mézédeset, lékelve!
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
