Merünk nagyok lenni
Megpróbálják elhitetni velünk, hogy vándorló, nomád, írástudatlan nép voltunk. Csakhogy többek közt, a rovásírásos leletek másról árulkodnak. Akár tudomást vesz róla a jelenkori magyar áltudományos-álkutató elit, akár nem, bizony ezek az írások üzenetet hordoznak, mégpedig a mai propaganda éppen ellenkezőjét. Egyik hírhedt politikusunk felszólítására sokan jól emlékszünk: “merjünk kicsik lenni”. Más liberálisok az ősi leletekkel, igazságokkal foglalkozó szakemberek munkáját azonnal “magyarkodássá” degradálják.
Márpedig itthon és külföldön számos helyen, kutatásokkal alátámasztva, sajátságos nyelvünk és írásunk alapján bebizonyították, hogy nem vándoroltunk, nem voltunk írástudatlanok, nagyon is fejlett kultúrával rendelkeztünk. A meghamisított történelem-sorozat mára elavult, szószólói a leleteknek köszönhetően egyre kínosabb káoszba kerültek.
Hazug, ingoványra épített talajra soha nem leszünk képesek sziklavárat építeni, tudják ezt jól azok, akik közül ma is sokan megfeszülve tiltakoznak legalább hatezer éves múltra visszatekintő történelmünk helyreállítása ellen. Mi itt, a Kárpát-medencében magyarkodunk és merünk nagyok lenni. Minden okunk megvan rá. “Nyelvében él a nemzet” – mondta Széchenyi.
George Bernard Shaw drámaíró szerint: „A magyar nyelv messze magasan áll magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke. A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét…”
Ősi nyelvi rovás emlékeink nyomában
A Pilisben került elő hazánk eddigi legrégebbi rovásírásos emléke, a bajóti pálcavég. Képe Lambrecht Kálmán Az ősember c. könyvében (Dante Kiadás, 1931) jelent meg.
“A magyarországi ősember művészetének nyomai. Zeg-zugosan díszített pálcika
a bajóti Jankovich barlang magdaléni típusú kultúrrétegéből. Természetes nagyság.”
Friedrich Klára a következőt írja a leletről: “Lambrecht Kálmán tehát csupán díszítményként határozza meg a jeleket, véleményem szerint azonban ősi írásunk jól azonosítható betűit láthatjuk. Igyekeztem minél többet megtudni a leletről. Vértes László Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon című könyvében ( Akadémiai Kiadó, 1965) ezt írja: “A Duna vonalától nyugat felé a Jankovich barlang leletei alkotják az egyetlen statisztikusan vizsgálható szeletai együttest. A barlangot, amely Bajót határában, az Öregkő csúcsa alatt nyílik és észak felé néz, Hillebrand tárta fel 1913-tól 1925-ig,…” A feltáró személyéről szintén Vértes Lászlótól juthatunk ismeretekhez: Hillebrand Jenő (1884-1950) ősrégész ” pallérozott logikája, szaktudása és nem utolsó sorban szakmaszeretete építette föl a magyar őskori leletek rendszerét és tette világszerte ismertté értékes anyagukat.” Hillebrand a Magyarország őskora című könyvében (Budapest, 1935) nem közöl leírást a leletről, fényképei között azonban szerepel.
Az egész világ harsog az ősmagyar rovásírás másik legrégebbi emlékétől, a bizonyítottan 6500 éves (tehát újkőkori) Tatárlakán talált korongtól. A lelet igen korai kárpát-medencei írásbeliséget bizonyít.
Adam Falkensteinnek, a Heidelbergi Egyetem asszirológus professzorának 1965-ös tanulmánya szerint három betű az ősmagyar rovásírásból felismerhető, ezek a Z, Ny és Gy. Nagyon fontos, hogy pont az Ny és Gy jelek maradtak fenn a korongon, mert ezek a hangok a Ty-vel, Sz-szel, Zs-vel, Cs-vel együtt nyelvünk hangkészletének legősibb rétegéhez tartoznak, mivel az etnogenetikailag fiatalabb, de később a közelünkben élő népeknek, keltáknak, etruszkoknak, pelazgoknak, főniciaiaknak ezekre a hangokra nem volt jelük, ezért feltehetően hangkészletükben sem szerepelt. Már Torma Zsófia és Fehérné Walter Anna magyar ősrégészek is rámutattak arra, hogy a Kárpát-medence az írásbeliség kiinduló pontja.
Nézzünk szét Európában és a világon
A boszniai Nap piramis rovásírást rejtő leletéről korábbi cikkünkben már beszámoltunk. Szakács Gábor a feltárt írásjelekről a következőt állítja: “a Kárpát-medencében 7-8000 évvel ezelőtt élt és a visokoi piramisoknál írásjeleket hátrahagyott népcsoport ugyanazt az írásbeliséget használta, kapcsolatuk nem kizárt.
A Nap piramis alagútjának egyik rovásírásos köve
Más piramisok írásjeleinek beazonosításával szakemberek hosszú ideje foglalkoznak, eredményeiket azonban, a hosszú ideje tartó tudatformálás hatására sokan alig merik elfogadni. Móricz János az Amazonas vidékén, olyan indián törzseket talált, amelyek tagjaival magyarul(!) tudott beszélgetni. Legendáikban sok ezer éves múltjuknak és a tőlük kirajzott más népekkel való rokoni kapcsolataiknak tudata él.
Miért nem merünk hinni és nagyok lenni? Talán attól félünk, hogy a mindent elsöprő bizonyítékok megerősítik a tudományos kutatás valódiságát és ezt idegen kultúrák képviselői nehezen tűrnék? Vagy talán megrázkódtatással járna “gyengélkedő lelkünknek”, ha kiderülne, hogy a történelem jelenlegi liberális változatai és az ősi kultúrák megítélése, megértése nem helyes és a vallást, a tudományt és a tudományos világot a feje tetejére állítaná? A kutatások, tárgyi bizonyítékok elfogadása jóval összetettebb probléma, a magyar emberek lelke ugyanis egyáltalán nem gyengélkedik.
Merjünk nagyok lenni, s valóban nem oly nehéz, de legyünk egyszersmind bölcsek is! – Szechenyi
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
