Megtalálták az ókori Róma elveszett kikötőjét

 

 

 

 

 

 

 

A régészek már rég feltárták Ostia városát, ám az ókori Róma gabonaellátását biztosító kikötő pontos holléte mindmáig ismeretlen maradt.

Ostiát Ancus Martius (Marcius), az ókori Róma negyedik uralkodója alapította. Az új település háromféle célt szolgált – kijáratot nyitott a tengerre, biztosította a só- és gabonaellátást, valamint meggátolta, hogy az ellenség felhajózzon a Tiberisen (Teverén).

A korábbi régészeti feltárások kiderítették, hogy a városmag (castrum) a Kr.e. 4-3. század fordulóján épült, az ásatások során napvilágra kerültek az ókori település fő útvonalai, épületei. A kikötő hollétéről viszont sokáig semmit sem tudtak, noha a reneszánsz kora óta kutatták helyét.

A múlt század fordulóján olasz régészek arra a következtetésre jutottak, hogy a kikötő a várostól északnyugatra, a császári palota mellett lehetett. Később geofizikai vizsgálatokkal valószínűsítették a kikötő medencéjének helyét, mindazonáltal a tudósok nem tudtak egyezségre jutni kikötő pontos helyének kérdésében – olvasható a francia Nemzeti Kutatási Tanács (CNRS) honlapján.

Olasz és francia kutatók, Jean-Philippe Goiran, a CNRS tudósának irányításával a Tiberis torkolatánál végeztek magfúrásokat. A két furat 12 méteres mélységig hatolt, a sztratigráfiai (rétegtani) vizsgálatok kimutatták, hogy a tenger Ostia térségében jóval a város alapítása előtt, a Kr.e. 1. évezred elején “jelent meg”.

Az elemzések tanúsága szerint a kikötő Ostiától északnyugatra, a folyótorkolat bal partjánál a Kr.e. 4-2. század között épült. Ekkor mélysége elérte a 6,5 métert, vagyis a korábbi feltételezésekkel ellentétben tengeri gályákat is tudott fogadni. A Kr.e. 2. század és a Kr.u. 1 század eleje között az egymás utáni árvizek fokozatosan eliszaposították a kikötőt, amelynek alig 1 méteres mélysége miatt lehetetlenné vált a hajózás, ekkor kezdődött meg Portus kikötőjének építése 3 kilométerre északra Tiberis torkolatától. A gigantikus, 200 hektáros létesítmény vált utóbb Róma kikötőjévé.

filantropikum/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Saját maguknak készítik a filmeket a kortárs művészek
Next post Gyermektudat módosítás – Környezettudatos divattervezők és kreatívok hétvégéje Budapesten

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás