Megkezdődött a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen

 

 

 

 

 

 

 

 

Újra fellobbant a karnevál lángja Szombathelyen, csütörtökön este megkezdődött a Savaria Történelmi Karnevál, amelyre a következő három napban több mint százezer látogatót várnak.

Megnyitó beszédében Puskás Tivadar polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy Szombathely kétezer éve lakott, folyamatosan épülő és egyre szépülő város; a karnevál felidézi a múltat, amelyre méltán lehetnek büszkék az egykori Savaria mostani polgárai, de ugyanakkor megmutatja a rendkívül színes jelent is és talán felvillantja a biztató jövőt is.

A Savaria Legio hagyományőrző egyesület tagjai a Savaria Történelmi Karnevál megnyitóján a szombathelyi Fő téren 2013. augusztus 22-én. A háromnapos rendezvényen 20 helyszínen, 250 programmal várják az érdeklődőket. MTI Fotó: Kászoni László
A Savaria Legio hagyományőrző egyesület tagjai a Savaria Történelmi Karnevál megnyitóján a szombathelyi Fő téren 2013. augusztus 22-én. A háromnapos rendezvényen 20 helyszínen, 250 programmal várják az érdeklődőket.
MTI Fotó: Kászoni László

köszöntője után a polgármester ünnepélyesen meggyújtotta a karnevál lángját, amely 75 órán keresztül ég majd, jelezve a karneváli időszámítást.
A rendezvényen 20 helyszínen, 250 programmal várják az érdeklődőket. Már csütörtök délután kinyitott az Öreg Város Vására, a Borok Utcája, a Sörtér, a Fórum Színpadon pedig egymást követik a szórakoztató kulturális események.
A Ferences-kertben lévő Történelmi Témaparkban 400 hagyományőrző vert tábort, akik bemutatják a tábori életet és harcászati bemutatókat tartanak.
Idén új karneváli színhelyként mutatkozik be a Zsidó Udvar a Zrínyi Ilona utcában, ahol a zsidó kultúrával és gasztronómiával ismerkedhetnek az érdeklődők.
Az ünnepélyes karneváli megnyitó estéjén a Magma Tűzszínház előadását tekinthette meg a közönség, amely kapcsolódott Weöres Sándor születésének centenáriumához, produkciójukkal a költő Galagonya című versét jelenítették meg.
A karnevál legnagyobb látványosságát a fáklyás jelmezes felvonulást pénteken és szombaton este tartják, csaknem ezer jelmezes részvételével.

 

Címlapfotó: Meggyújtják a karnevál lángját a Savaria Történelmi Karnevál megnyitóján a szombathelyi Fő téren 2013. augusztus 22-én. A háromnapos rendezvényen 20 helyszínen, 250 programmal várják az érdeklődőket. MTI Fotó: Kászoni László

(MTI)

magyarno.com

 

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nyúlik a szoknya hossza

pén aug 23 , 2013
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                         Nyúlik a szoknya hossza, a midi újra és újra felbukkan sok hölgy örömére, mások bánatára. A ceruza szoknya mellett újra hódít a harang szabás, amely kellemesen lágy eséssel sejteti az idomokat. Míg a szoknya hossza nőtt, a felsőké újra rövidebb lett. A […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás