Meghosszabbították a SZÉP-kártyákon lévő összegek felhasználási határidejét

 

 

 

 

Május 31-ig meghosszabbította a kormány a SZÉP-kártyákra 2011-ben feltöltött összegek felhasználásának határidejét – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-t.

Az eredeti szabály szerint a kibocsátást követő év végéig volt lehetőség a kártya alszámláin rendelkezésre álló pénz elköltésére.
Tekintettel azonban az idei év végén lejáró és decemberig még fel nem használt elektronikus utalvány nagyságrendjére, a mintegy 145 millió forintra, a kabinet úgy döntött, hogy a SZÉP-kártya kibocsátását követő második év május 31-ig meghosszabbítja az utalványok beváltási határidejét.
Így a 2011-ben feltöltött összegek idén december 31. helyett 2013. május 31-ig használhatók fel, a 2012-es juttatások pedig 2014. május 31-ig költhetők el szállás- és vendéglátóhelyeken, illetve szabadidő-szolgáltatásra – közölte az NGM.
A tárca közleménye szerint a határidő-hosszabbítással a kormány ösztönzi az előszezon vendégforgalmának növekedését is.
Hozzátették: a szabályozás új eleme, hogy ha a munkavállaló a meghosszabbított határidőn belül sem költi el a SZÉP-kártyára feltöltött keretet, akkor a kibocsátó a lejáratot követő 30 napon belül visszautalja a maradványösszeget a  munkáltatónak, aki dönthet annak további felhasználásáról.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás