Meghökkentő tanulmányok a tehéntejről

 

 

 

 

 

 

 

 

“Dr. Robert M. Kradjian orvos a honlapján kifejti hogy a szakirodalom például 1988 és 1993 között 2700 tanulmányban foglalkozott a tejjel a “gyógyászat” címszó alatt. Ebből ő személyesen közel 500-at vizsgált meg. Ezt írta:

“Hogyan foglalhatnám össze ezeket a cikkeket? Még a borzalmas minősítésnél is rosszabbak egy picivel. Először is, egy szerző sem beszélt a tehéntejről mint egy mellékhatás nélküli kiváló ételről és mint ‘teljes értékű étel’-ről, mint ahogy azt az ipar elhitette velünk. A kiadott riportok fő fókuszában ezek voltak: bélgörcs, bélfertőzés, belső vérzés, vérszegénység, allergiás reakciók csecsemőknél és gyerekeknél, valamint fertőzések mint például szalmonella. Még baljóslatúbb a szarvasmarha fehérvérűség vírusától való félelem, vagy a BIV (bovine immunodeficency virus) nevű szarvasmarha AIDS-szerű vírusától, valamint a gyermek cukorbetegség előidézésével való kapcsolatától.

A tejben levő vérrel és fehér (genny) sejtekkel, valamint a benne levő kémiai anyagok, permetek egész sorával is foglalkoztak

Gyermekeknél ezek a problémák merültek fel: allergia, fül- és mandula fertőzés, ágybavizelés, az asztma súlyosbodása, bélvérzés, görcsök, és 1-es típusú cukorbetegség. A felnőtteknél a problémák inkább a szívbántalmak és ízületi gyulladás, allergiák, homloküreg gyulladás, és a sokkal komolyabb fehérvérűség, meg a lymphoma-ban és rákban való közreműködése.”

A tehéntej hatása a cukorbetegség előidézésében

“Finn, olasz, amerikai, japán, kínai tudósok kimutatták hogy a tehéntejben levő fehérjék a szervezetet antitestek képzésére serkentik, amik a hasnyálmirigy inzulin-termelő béta sejtjeit tévedésből megtámadják és lerombolják, mert azok nagyon hasonlítanak bizonyos tej fehérjékre.”

Tejben sok a kalcium = erõs csontok?

“Az angliai dr. Hegsted kimutatása szerint azokban az országokban messze nagyobb arányú a csontritkulásos esetek száma ahol igen jelentõs a tejtermékek fogyasztása.

Egy 1994-es ausztrál felmérés szerint a tejtermékeket rendszeresen fogyasztó idõsek körében kb kétszer annyian szenvedtek medence csonttörést mint akik nem fogyasztottak tejtermékeket. Egy még jelentõsebb Harvard tanulmány 12 éven át 77’761 nõt vizsgált meg: azoknál akik napi 3-szor ittak tejet nagyobb arányú volt a csontritkulás és több csonttörést is szenvedtek.

Az okok kettõs eredetûek. A tejben levõ kalcium a szervezet számára egyrészt hasznosíthatatlan környezetben van. Másrészt az állati eredetû felesleges fehérje-mennyiség megnöveli a szervezet kalcium iránti szükségletét hogy semlegesítse a savas fehérjék lebontott részeit, ezáltal felemészti a csontokat. Egy életen át tartó, többnyire állati eredetû fehérjére (pl. tejtermékek, húsok) épülő táplálkozás lassan ‘felfalja’ a csontokat.

Dr. Julian Whitaker orvos, aki a világ egyik legolvasottabb egészségügyi hírrovatait (“Health & Healing”) szerkeszti, ezt írta:
“…Ha azt akarod hogy erős csontjaid legyenek, akkor ne igyál tejet… Az a kijelentés hogy a tej egészséges számodra, egy összehordott badarság.

Valójában a tejtermékek egyértelműen összefüggésbe hozhatók a csontritkulással, szívpanaszokkal, elhízással, rákkal, allergiákkal és a cukorbetegséggel.
A tejtermékek mindennek mondhatók, csak egészségesnek nem.”

Váladék-termelődés, légúti nehézségek, allergia, bélgörcs

Dr Norman W. Walker szerint nagyon könnyû felismerni a legnagyobb tejfogyasztókat: ők azok akik legtöbbet szenvednek a megnövekedett nyálkatermelődés miatt, pl. ‘folyó orr’, sok krákogás, nehezebb légzés.

A tej allergiái bizonyos gyermekeknél jelentkeznek a leghevesebben: szinusz problémák, asztma súlyosbodása, hasmenés, vas hiány (a tehéntej sokkal kevesebb vasat tartalmaz mint az emberi tej) okozta vérszegénység és erõs bélvérzés, fáradtság, viselkedés-zavarok formájában. A hat éven aluliak krónikus fül fertõzésének kb 40 %-át a tej allergiái okozzák dr. Julian Whitaker orvos szerint.

Tüdõrák, vastagbél-rák, petefészek-rák

A tej maga nem okoz rákot, de elõsegíti olyan környezet megjelenését a szervezetben, ami a rákos sejtek kialakulásának kedvez.

A tejcukor (laktóz) érzékenység, allergia

Az emberi test 4-5 éves korig termel tejcukrot lebontó enzimeket, majd erõsen beszünteti az ilyen enzimek termelését. Ki az az épeszû emlõs, aki még ezután is “szopni” akar? Az állatvilágban ez ismeretlen, csak az emberek fogyasztanak késõbb is tejet, ráadásul egy más fajét.

Baktériumok

Ezek egész garmadája, veszélyesebbnél veszélyesebb fajtái kerülhetnek, vagy szaporodhatnak el a tejben.
Csak néhány a legtöbb bajt okozók közül: salmonella, E. coli, staphylococcus, TBC, BLV (“bovine leukemia virus”) a szarvasmarha fehérvérûség vírusa (ez az amerikai tehenek 3/4-ében benne van), a sejtfal nélküli paraTB (vagy más néven MAP “Mycobacterium avium subspecies paratuberculosis”) vírus, ami a legújabb tanulmányok szerint a “gyógyíthatatlan” (emberi) Crohn-kór okozója (az USA-ban tömegesen fertõz), stb.
A két leghírhedtebb tehénbetegség a BIV (“bovine immunodeficiency vírus”) ez a “gyógyíthatatlan tehén AIDS”, meg a BSE (“bovine spongiform encephalopathy”), ezek terjedését máig is vizsgálják. Ez utóbbi vírus okozta a “kerge-kórt”.

Az egyetlen dolog ami a vírusok és az ember között van az a pasztörizáció (15 másodpercig 72 °C) . Sajnos ez nem nyújt tökéletes védelmet. India az egyetlen nagy tejfogyasztó ország, ahol a Crohn-kór ismeretlen, mert õk forralják a tejet. De az alább említett IGF-I-re a forralás sem jelent teljes védelmet. Angliában a boltok polcairól vett tejek akár 25%-ában is találtak paraTB vírust szezontól függõen, Irországban 19%-ában. Azaz a pasztörizáció bizonyíthatóan nem ad kellõ védelmet!

tej 2

Végszó

Rod Chiodini foglalta össze mindezt frappánsan: “Amit észre kell hogy vegyünk az az a tény hogy a gyógyászatban sok politika van. Nem azon múlik valami is hogy tudod-e azt igazolni, hanem hogy a gyógyászati szakma el akarja-e azt fogadni, vagy sem.”

A tej mentségére talán csak azt lehet mondani hogy a kazein kivonatából erõs ragasztót lehet készíteni.* A tehéntejjel nem érdemes hazárdírozni, minden kis mennyisége ártalmas.”

Részletes cikk:
http://www.denesotto.hu/cikkek/a-tej-es-tejtermekek-egeszsegkarosito-hatasai

További érdekességek a tejről
“A tej pártolói (a tejből élők) állítják, hogy a tej ősi táplálék, ami mint láttuk nem igaz. A rendszeres tejfogyasztás is csak az utóbbi 100 évben terjedt el. Az 1870-es években Angliában egy mezőgazdasági kiállításon díjat kapott egy tehén kiemelkedő tejtermeléséért. Ez a „csúcs” napi 3,8 liter volt. Alapvetően a tehén csak a borjának megfelelő mennyiségű és összetételű tejet termel és azt sem folyamatosan. A mai hormonnal kezelt tehenek napi 100 liter tejet is adnak. Kérdéses, hogy ez értékeiben mennyiben felel az eredeti „ősi” tejnek.”

Részletek:
http://mandalakucko.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=122&Itemid=103
Jonathan Shaw:
Az ösztrogén kapcsolat tej és mellrák között

“Az ember a legtöbb ösztrogént a tejjel és tejtermékekkel veszi magához. Miközben gyanakodva méregeti a műanyagpalackból kioldódó ösztrogénszerű anyagokat vagy a növényi eredetű ösztrogént, az egészségesnek hirdetett tej a legveszélyesebb.”

Részletek:
http://www.tenyek-tevhitek.hu/osztrogen-kapcsolat-tej-es-mellrak-kozott.htm

A tej és tejtermékek káros hatásai a ‘Testkontroll’ szerint
http://www.vegagyerek.hu/2007/11/tej-s-tejtermkek-kros-hatsai.html

A tejtermékek hatása Szendi Gábor szerint
http://nicehajgyogyaszat.hu/tudastar/a-tejfogyasztas-hatasa

Tej és tejtermékek szervezetünkre gyakorolt hatásai
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/49452

Tej
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tej

A tej és a tejtermékek értékességéről terjesztett nézetek szemenszedett hazugságok.” Dr. N. Walker
http://www.vegetarianus.hu/irasok/tej/tej4.html

A tej káros hatásai!
http://vercsoportklub.network.hu/blog/vercsoport-klub-hirei/a-tej-karos-hatasai

A tejfogyasztás: pro és kontra

http://www.wellnessspa.hu/index.php/Taplalkozas/a-tejfogyasztas-pro-es-kontra.html

 

natursziget.com/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás