Megállapodott a Vatikán és az Apple a pápa tanításainak digitális kiadásáról

 

 

 

 

 

A Szentszék és az Apple elektronikai vállalat megállapodást kötött arról, hogy elérhetővé teszik a pápa tanításait digitális formában táblagépen és okostelefonon.

XVI. Benedek pápa az egyik legszélesebb körben olvasott teológus. Számos nyelvre lefordították műveit, amelyek közül több bestseller lett. A Vatikáni Könyvkiadó és az informatikai óriás megállapodásának köszönhetően a pápa művei e-könyv formában is elérhetőek lesznek.


„Stratégiai választásról van szó, előbb-utóbb az elektronikus formátum mindenképpen szükségessé válik” – nyilatkozta Giuseppe Costa atya, a kiadó igazgatója.
A pápa kateketikai beszédeit tartalmazó sorozat művészeti alkotásokkal illusztrálva már két hónapja megvásárolható az i-Tunes online áruházban. Néhány nyomtatásban megjelent műve is elérhető már digitális formában, amelyeket hamarosan továbbiak követnek.
Az elkészült kateketikai beszédek, amelyek nemcsak elektronikus könyvek, hanem csúcstechnológiás multimédia-termékek, felkeltették a nagyközönség figyelmet. A Vatikán és az Apple megállapodásának hírére az Amazon internetes könyváruház is érdeklődését fejezte ki a pápai szövegek iránt.

MTI/noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új távlövő rekordot állított fel Mónus József magyar íjász

szo aug 25 , 2012
            Új távlövő rekordot állított fel Mónus József magyar íjász a Kína belső-mongóliai tartományának Ergun városában rendezett nyílt, nemzetközi hagyományos íjászversenyen. 2010-ben ugyanezen a versenyen Mónus döntötte meg az 1226 óta érvényes íjászrekordot is.  Mónus József saját készítésű íjával és vesszőjével elért 653 méteres lövése […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás