Meddig tarthat még? – Kassán már Márai Sándor sem magyar

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                           Vegyes érzelmekkel olvastam az „Együttműködés a miskolci és a kassai kulturális intézmények között” c. cikket. Nagyszerű dolog, hogy a két város között bővül a kapcsolat. Azonban a kulisszák mögé is illene benézni.

A 2013-ban esedékes európai kulturális főváros rendezvényei között mennyi magyar nyelvűt – vagy bővebben – nemzetiségit találunk?
Az eddig jóváhagyott egyetlen magyar „kísérőrendezvény” a II. Rákóczi Ferencről szóló Fejedelem című musical sem jelenik meg a hivatalosan kiadott műsorban. A szerkesztők alighanem sejtették, hogy az e célra jóváhagyott támogatás meg sem közelíti azt a szintet, amelyből az előadást megvalósíthatnánk. Márai Sándorral kapcsolatban is mindenütt kimaradt, hogy kassai magyar író volt, s csak szlovák nyelvű fordításai jelennek meg a rendezvényeken.

Márai Sándor

Az sem lett volna hiábavaló, ha a két város közötti együttműködés aláírásakor a kassai magyarok valamely szervezetének vagy intézményének a képviselője is jelen van. Ez nem történt meg a Budapesten bemutatott kassai útikönyv esetében sem.
Félreértés ne essék – nem azt kifogásolom ami van, ill. lesz, hanem azt, amire nem tér ki az együttműködési szerződés, elsősorban arra a tényre, hogy Kassán magyarok is élnek s a városnak a magyar nyelvű kultúrához, történelemhez s a magyar nyelvhez is vannak bizonyos – a jelek szerint elhanyagolható – kötődései…

Kolár Péter, a Csemadok kassai VB elnöke
Felvidék.ma/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás