Már az égieknek muzsikál Benkó Sándor

Életének 76. évében váratlanul elhunyt Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, klarinétos, a Benkó Dixieland Band alapítója – közölte a család szerdán.

A világhírű művészt kedden este érte a halál.
Benkó Sándor Kossuth-díjas dzsesszklarinétos a világ egyik legjobb dixieland-zenekarának alapítója, amely már minden díjat, elismerést elnyert, amit itthon és külföldön kaphatott. Zenekara az 1980-as évek végére a világ élvonalába került.
1940-ben született, apját korán elvesztette, anyja egyedül nevelte fel kisebb testvéreivel együtt. Hatéves korában zeneiskolába íratták hegedűt tanulni, de nem igazán szerette a hangszert. Egy népzenésztől kapott egy klarinétot, és beiratkozott idősebb Berkes Kálmánhoz klasszikusokat tanulni.
A klarinét mellett szaxofonon is megtanult játszani. Tizenhét évesen barátjával sokat hallgatta Louis Armstrong lemezeit, majd 1957 februárjában, harmadikos gimnazistaként megalapította a Benkó Zenekart. A hatvanas évek elején, amikor már népszerű volt az Illés, a Bergendy, koncertezett az Omega, többen arra biztatták, hagyjon fel a dixielanddel, váltson beatre, ő azonban végleg a dixie mellett döntött. Az első hat évben hetvenöt zenész fordult meg az együttesben, köztük Benkő László, Frenreisz Károly, Laux József, Solymos Antal és mások. Már az első albumuk aranylemez lett.
elhunyt_benko_sandor3Bejárták a Szovjetuniót, Lengyelországot, Csehszlovákiát és Kelet-Németországot, a hetvenes évektől Nyugat-Európába is eljutottak. 1971-ben a svájci Montreux-ben elsők lettek a dzesszfesztiválon, San Sebastianban 1972-ben közönségdíjat nyertek, a tekintélyes angol Music Week magazin pedig 1976-ban az Év csillagainak választotta őket.
A nyolcvanas évektől Amerikában is megszerették őket: 1982-ben a Sacramentói Jazz Fesztiválon Grand Prix-t nyertek. Egy hónapig turnéztak a műfaj szülőföldjétől, New Orleanstól New Yorkig, az útról készült kétszer egyórás filmet világszerte sugározták a televízióállomások. 1983-ban Az Év nemzetközi dzsesszzenekara lettek Kaliforniában, 1987-ben maga Ronald Reagan elnök tolmácsolta az amerikai nép elismerését és háláját az amerikai dzsessz magas színvonalú műveléséért. 2007-ben George W. Bush az Amerikai Egyesült Államok elnökének kitüntető elismerésében részesítette őket.
Benkó Sándor a muzsikálás mellett 1963-ban a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán szerzett diplomát, majd a villamos gépek tanszéken dolgozott, utóbb adjunktusként. Több könyve nívódíjas, a Zipernowsky-emlékérem kitüntetettje. Kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése, doktori címét az elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben szerezte. A Magyar Mérnök Akadémia és Kamara tiszteletbeli tagja volt.
A nyolcvanas évek végén kozmetikai vállalkozásba fogott, megalapította a Sunfleur elnevezésű céget.
A zenekarvezető 1984-ben Liszt Ferenc-díjat, 2006-ban Kossuth-díjat kapott. 1997-ben a zenekar minden tagja átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2004-ben Prima Primissima díjat, Pro Urbe Miskolc elismerést, 2005-ben pedig Pro Urbe Budapest díjat kaptak. Benkó Sándor idén március 15-én vehette át a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
A Benkó Dixieland Bandnek nem kevesebb mint 1800 professzionális felvétele van, köztük legalább 500 örökzöld dallam. Akkora a repertoárjuk, hogy 25 órán át játszhatnának ismétlés nélkül, folyamatosan. Túl vannak a 10 750. koncertjükön, hetvenkét világsztárral dolgoztak együtt, néhány név a sok közül: Milt Jackson, Freddie Hubbard, Buddy Tate, Joe Newman, Buddy Wachter, Henry Questa, Joe Muranyi, Eddy Davis, Albert Nicholas, Wild Bill Davison, Warren Vaché.
Benkó Sándor együttese legnagyobb diadalának azt tartotta, hogy sikerült eredeti formájában megőrizniük és világszínvonalon játszaniuk a tradicionális New Orleans-i dzsesszt.
A művész temetéséről később intézkednek.

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

One thought on “Már az égieknek muzsikál Benkó Sándor

  1. Évekig rendkivüli kellemes élményt nyujtottak számomra is a Török Pál utcaI klubban. S ami a nagyságát bizonyította: felkarolt minden fiatal tehetséget, megkönnyítvén előbbre jutásukat. Nyugodjon békében!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A V4-ek és a Kárpát-medence történelmi pillanatai... / 1. gondolat

csü dec 17 , 2015
Előzmények. – Közös múlt *** Mielőtt bármibe is fognék és taglalnám hosszasan a bekövetkezhető és a Kárpát-medence népeinek elkerülhetetlen sorsközösségének a közös jövőjéről szóló cikkem mondandóját, kicsit vissza kell tekintenünk a múltba ahhoz, hogy a jelenünket megértve a jövőnkről tudjunk vizionálni… Kedves Honfitársaim, őszinte és egyenes gerinccel, meg kell valljam, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás