Magyar siker a “mozgó szövet”

 

 

 

 

 

 

Rangos nemzetközi elismerésben részesült a mozgó szövetet kifejlesztő Laokoon Design Kft. A magyar startup cég az egyedi szövésű textíliájáért, illetve az ennek felhasználásával készült Laokoon állólámpáért megkapta a stuttgarti Blickfang formatervezési kiállítás arany díját. Szentirmai-Joly Zsuzsanna, a mozgó szövet feltalálója, mintegy kétszáz tervezőt előzött meg Európa egyik legrangosabb szakmai seregszemléjén.

A Blickfang formatervezési díj azok munkáját ismeri el, akiknél független kreativitás szelleme a szenvedéllyel és a tökéletességgel társul – így fogalmazták hitvallásukat az idén március közepén Stuttgartban megtartott nemzetközi formatervezési kiállítás és vásár szervezői. Ennek szellemében járt el a bemutatott alkotásokat elbíráló zsűri is, amelynek tagjai a Laokoon Desing Kft. alkotását, a mozgó szövetet, illetve az ebből készült, Csire Géza tervezte Laokoon állólámpát jutalmazták a fődíjjal.

A Laokoon mozgó szövete.
A Laokoon mozgó szövete.

A Szentirmai-Joly Zsuzsanna által kifejlesztett mozgó szövet, olyan különleges, egyedi szövésű textília, amelynek alakja tetszés szerint változtatható, segítségével olyan lámpát alkotott a művész, amely nemcsak esztétikai szempontból kivételes, de a formája úgy alakítható, ahogy az használójának a leginkább praktikus.

Mindez nyilván döntő szerepet játszott abban, hogy a Wermer Aisslinger elismert designer, Nils Holger Moormann neves bútortervező cég tulajdonosa, Daniela Kamps ,a Couch magazin főszerkesztője, és Jaime Hayón az egyik legbefolyásosabb formatervező művészből álló zsűri a mintegy 200 kiállítóból éppen a Laokoon mellett döntött. „A díj különlegességét növeli, hogy egykor éppen a stuttgarti Akademie Schloss Solitude hallgatója voltam” – mondta Szentirmai-Joly Zsuzsanna,a Laokoon Design Kft. alapítója, majd hozzátette: „maga a zsűri elnöke, Jaime Hayón jelezte, ő is szívesen dolgozna a Laokoonnal”.

A Laokoon Kft, amelynek a Jeremie 1 program keretében a név- és brandváltás előtt álló  BNV-Equity Kockázati Tőkealap-kezelő nyújtott finanszírozást, a mostani siker után azt tervezi, hogy a mozgó szövet felhasználásával új formatervezett tárgyakat, bútorokat készít, továbbra is a mozgathatóság, az alakíthatóság szellemében.

 

Címlapfotó: Szentirmai-Joly Zsuzsanna

privatbankar.hu/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás