Magyar néphit – A halottlátók

 

 

 

 

 

Mai napig működő, a túlvilág, halottak felé közvetítő személy, aki egyúttal a néphit gazdag hiedelemkörrel övezett hiedelemalakja. Tevékenységének lényege: az élőknek a halottakról beszél, a halottak üzeneteit, kívánságait tolmácsolja; közvetít az élők és holtak közti elintézetlen ügyek rendezésében. Az élők és holtak közt megszakadt kapcsolatokat erősíti, a végleges elszakadást lassítja. Ily módon a haláleset felborította egyensúly helyreállításának: az élők megnyugtatásának, a halott által hagyott „űr” kitöltésének fontos tényezője. Mint egy nógrádsipeki (Nógrád m.) asszony a közelmúltban megfogalmazta: „…Ő is elment. Hogy mégis tudna-e valamit mondani az ura felől, hogy hol van, a szenvedő helyen van-e, vagy valami; hogy hát mindenkinek azt mondja, hogy jó helyen van, meg vannak nyugodva…” (Pócs É. gy.).

Még a közelmúltban is nagyszámú halottlátó működött. Diószegi Vilmos az 1950-es években a nyelvterület 87 olyan pontját jelölte meg a térképen, ahol századunkban halottlátó működött vagy működik. Ezt Barna Gábor (1981c) a halottlátók tevékenységét és hiedelmeit összefoglaló tanulmányában még újabbakkal egészítette ki. A közelmúltbeli halottlátók a hagyományos paraszti világkép és gyakorlat örökösei, csak igen kevéssé befolyásolták őket a városi-kispolgári eredetű, spiritiszta, okkultista hagyományok. A közelmúltban többségük nő volt. Némelyikük gyógyító is, vagy elsősorban az, és csak alkalomszerűen foglalkozott „látással”. Híresebb halottlátókhoz több községből, járásnyi vagy olykor megyényi körzetből is jártak. Ezek általában működési helyük nevét viselték ragadványnévként: novaji asszony, dormándi asszony, csépai ember. Mások foglalkozásukra utaló jelzőt kaptak, például tápai szent ember, léleklátó Miska bácsi. Tevékenységük megnevezései: halottlátó, látó, ellátó, léleklátó, mondóasszony, beszélgetős asszony, tudós, néző, táltos, táltoslány. A rendelkezésünkre álló adatok szerint általában katolikus vallásúak köréből kerültek ki, köztük működtek, de látogatóik mindenféle vallásúak, bár elsősorban katolikusok voltak. A halottlátóhoz járás gyakorlata az egyház időnkénti tiltásai ellenére a mai napig eleven, különösen a nyelvterület északi és legkeletibb részén.

Mind a halottlátó, mind közönsége viselkedésének hagyományos rituáléja van, amelynek pontos mikéntje ellenőrizhetetlen, mivel a halottlátó csak saját társadalmi kontextusában és hiedelemrendszerében működik, kívülálló megfigyelő számára nem, vagy másképp. A halottlátóhoz fordulók feltétlen hite és elvárásai a túlvilági tudósítások sztereotípiáival szemben feltétlenül szükségesek a gyakorlat valódiságához. Így még a halottlátók valóságos működésére is elsősorban a szájhagyományból: a nála megfordultak élményelbeszéléseiből és a halottlátónak tulajdonított hiedelmeket megfogalmazó közlésekből és hiedelemmondákból következtethetünk.

A „mondás” gyakorlatára vonatkozó adatok szerint általában meghatározott napokon, napszakokban, órákban „lát”, „mond”. Máskor nem, mert akkor „nem jönnek a halottak”, „fáradtak a halottak”, vagy ő maga fáradt; tevékenysége általában testileg-lelkileg megviseli. A hozzá egyenként bevonuló látogatók nem láthatják a halottat, ezek csak neki jelennek meg. Némely adat szerint a hozzáfordulók szokták kérni, hogy mutassa meg nekik is halottjukat, ettől azonban általában elzárkózik, mert azt „nem bírnák ki”, „megszomorodnának tőle”. Néhány élménytörténet azonban a halott „megmutatására” is utal. A „mondás” során általában meghatározott testhelyzetet vesz fel: a látogatóra néz, oldalra néz, lefelé néz, a sarokba néz. Olvasót, imakönyvet, Bibliát, egyes adatok szerint különböző varázstárgyakat (tükör, pohárba tett aranykarika) használhat segédeszközül. Esetleg szemét behunyja, vagy alszik egy keveset a „mondás” előtt; ásít, verejtékezik. Általában a halottakról beszél, a halottak üzenetét tolmácsolja, de némely adat megszállottságra utal: „Az nem tud magáról semmit, az nem is a saját hangján beszél, az ördög bújt belé. Akkor teljesen öntudatlan. Azt mondják, hogy el van ragadtatva… borzasztó nézni, úgy hörög benne az a lélek, az az idegen lélek” (Diószegi V. 1967a: 99).

Általában a halálesetet követő rövid időn belül keresték fel a halottlátót, elintézetlen ügyeik tisztázása, lezárása céljából, vagy a halott túlvilági életére nézve kerestek megnyugvást, elégítették ki kíváncsiságukat. Ismertek olyan élménytörténetek, amelyek szerint a halottlátóhoz való megérkezésükkor maga a halott még nem ért oda, vagy fáradt, ilyenkor a halottlátó másik időpontra rendelte vissza őket. Ezzel kapcsolatos, több helyen ismert nézet, hogy vagy a halottlátó, vagy a halott előre tudja, hogy mikor fogják meglátogatni, tudakozódni felőle. Sok helyen élt az a hiedelem, hogy a halottakhoz egy bizonyos idő (két hét, hat hét) eltelte után lehet menni, amikor már a halott lelke a túlvilágra jutott. Különösen a Felföld több helyén előzte meg a halottlátó meglátogatását a halottak meghívása – mintegy odarendelése a halottlátóhoz – a temetőből.

A halottlátó az élménytörténetek tanúsága szerint testi mivoltában látja a halottakat, gyakran abban az állapotban, ruházatban, ahogyan és amikor meghaltak. A tudósítások általában pontosan leírják öltözetét, vele lévő (vele temetett) használati tárgyait. Sok elbeszélés a túlvilágon összetalálkozó és a halottlátóhoz együtt érkező családtagokra utal: például szülők vagy nagyszülő régebben meghalt gyerekével, unokájával együtt jelenik meg. Több adat szerint az odaérkező halottak messziről jönnek, elfáradnak. A tudósítások más része a továbbélő család tevékenységére vonatkozik, amelyről a halottnak pontos tudomása van; tud vele – a halottal – kapcsolatos elintézett vagy elintézetlen ügyeikről is. Ezek az ügyek a halott köszönetének és kívánságainak tárgyát képezhetik: „üzeni” az élőknek, hogy ne sirassák, vagy hagyják abba az örökséggel kapcsolatos családi viszálykodást; vagy megköszöni a neki állított sírkövet, az érte mondatott misét, temetésére vitt virágot. Az üzenetek harmadik csoportja a halott túlvilági hiányairól (élelem, víz, ruha) szól, vagy azt fejezi ki – élő családtagjai megnyugtatására –, hogy ne aggódjanak, nem hiányzik semmije, rendben van.

Egy jellemző, Nógrádsipeken (Nógrád m.) feljegyzett élménytörténet a halottlátó által közvetített üzenetekről: „Az egyik asszony itt lakott, amint most szétszedték a házat, az is előbb volt, mert meghalt az édesanyja fiatal korában, és azt is megmondta a halottas asszony, hogy maga az este paprikát szedett a sötétbe, hogy majd már a kenyérkéjéhöl ha mennek megenni. És azt mondja, már az édesanyja, maga mellett akkor is ott állt, mer már akkor ő meghívta a temetőből, már az édesanyja akkor is ott állt, hogy majd gyün vele… Egy másiknak meg azt mondta, hogy jaj azt mondja, még most érkezett ide, valami fájós lábú volt. Azt mondja, nagyon elfáradt, hogy még most ért ide, mert nagyon nehéz volt neki az út, mert hogy fájt a lába. Hogy illyeneket is megmondott” (Pócs É. gy.).

A halottlátó térben és időben távoli halálesetekről, olykor elveszett tárgyakról, állatokról is tudott, ezek bekövetkeztét megjósolta. Eltűnt személyek hollétéről, vagy haláluk, eltemetésük körülményeiről is tudósított. (Például: a háborúban eltűnt fiú nem halt meg, hamarosan kiszabadul a fogságból.)

Hiedelemmondai motívumok a tudós, gyógyító, táltos bizonyos vonásait is tulajdonítják a halottlátónak. Ilyenek a különleges születés táltosjegyei: fog, dupla fogsor, hat ujj; ritkábban hetedik gyermekként születik a halottlátó, vagy megszólal már csecsemőként. Tudományszerzését betegeskedés, gyengeség, magányba vonulás előzheti meg: a leendő halottlátó elhagyott helyeken bolyong, kis szobába zárkózik, betegen fekszik. Ilyenkor angyal, „lelkek”, Szűz Mária, Jézus, „fényes alak” jelenhet meg neki, vagy szózatot hall rábeszélik, kényszerítik, hogy vállalja a halottlátást, amit sok adat szerint vonakodva, akarata ellenére teljesít, ahogy az egri „tudósasszony” mondta: „… engem csak bántottak a szellemek, követelték, hogy legyek tudós” (Diószegi V. 1958b). Ezt követi vagy enélkül is bekövetkezhet a tudományszerző, „tudományba” való beavatás; amely leggyakrabban álomban, rejtezéssel, transzban történik: a leendő halottlátó 3, 7 vagy több napra elragadtatik, „el lesz”, „elrejtezik”. Ezzel kapcsolatban közismert volt, hogy míg alszik, „meg van halva”; lelke a másvilágon jár. Szórványos adatok szerint a hosszan tartó, mély álomból nem szabad felébreszteni, mert „kintreked” a lelke.

Lelkét a túlvilágra sokszor valamilyen természetfeletti lény: angyal, Szűz Mária, „szép nő” vezeti. Általában a keresztény vallás mennyországát és a halottakat, néha a mennyet és poklot is látja. Néha archaikusabb túlvilágvonások is megjelennek elbeszéléseikben: például egy istensegítsi (Bukovina) adat szerint a mennyország „szép kert”, a pokolban kígyók, vadállatok vannak, és odajutva „ördögökkel küzdenek”; néhány adat szerint vízen mennek keresztül. Túlvilági utazást, beavatást nyer, tudományt szerez; felébredve már tud a halottakról tudósítani, jósolni: „… a hat ujjas elaludt, sokszor még három nap es aludt, s amikor felébredt álmából, sok mindenről beszélt, olyanokról, amit a földön nem láthatott… milyen szép a mennyország …melyik halott hogyan van …Meg a jövő életről is sokat beszélt” (Andrásfalva, Bukovina; Bosnyák S. 1977: 156).

A rejtezés – több adat szerint – még kétszer ismétlődhet, vagy a halottlátás gyakorlása során bármikor tetszés szerint: ilyenkor nem a halottak jönnek a róluk tudósító személyhez, hanem az ő lelke megy a túlvilágra betekintést szerezni. De általánosabb nézet, hogy csak a „beavató látomás” során jár a halottlátó lelke a túlvilágon; a későbbiekben a halottak jönnek hozzá.

A tudományszerzés egy másik – szórványos adatokból ismert – módja az eltemetett, sírban fekvő halottakkal való közvetlen kapcsolatba kerülés: az lesz a halottlátó, aki a temetőben egy sírra ráfekszik, ott alszik; vagy aki tetszhalott volt, és emiatt pár napig eltemetve feküdt a földben. „Három nap, három éjjel aludt a halottak közt”: a „lélek” a temetőbe vezette, „belelátott a sírokba”.

A halottlátónak mindezeken kívül egyéb képességeket és tevékenységeket is tulajdonítanak, amelyek egyébként leginkább a nézőnek, látónak nevezett alak köré csoportosulnak. Ilyen a lopott holmi, tolvaj kézre kerítése, a rontó személy kijelölése. Ezenkívül „látja” a földbe rejtett kincset, ennek nyomára tud vezetni. Ismertek vele kapcsolatban is a gyógyítók, tudósok hiedelemmondái a benne kételkedők leleplezéséről.

Mint a táltossal kapcsolatban említettük, mind a halottlátó közvetítő, halottakról tudósító tevékenységét, mind tudományszerzésének, túlvilágra jutásának transztechnikáját samanisztikus eredetűnek minősítette a kutatás (Diószegi V. 1958a; 1967a). A túlvilági látomásokban megjelenő középkori keresztény mennyország- és pokolábrázolás a keresztény legendák túlvilágjárásának, a barokk kor vízióinak erős hatására mutat. E víziók mind a középkorban, mind a barokk korban számos egyházi forrásból, prédikációból ismertek voltak (Katona L. 1912); körükből a magyar látomások, túlvilágjárások sem hiányoznak (pl. Gaál József 1750-ben megjelent víziója). Legközismertebb Tar Lőrinc pokoljárásának legendája (Posonyi 1942), amelyben mind Diószegi Vilmos, mind Vargyas Lajos (1963), mind pedig a halottlátó-gyakorlatot és -hiedelmeket legújabban összefoglaló Barna Gábor (1981c) a közeurópai és keresztény vízió-motívumok mellett magyar sajátságokat is látott.

A halottlátó ezek szerint gyakorlatában a valamikori sámán bizonyos funkcióit őrizte meg. A kizárólagos ősvallási eredeztetést azonban több tény megkérdőjelezi. Kérdéses egyrészt, hogy a samanisztikus gyakorlat elengedhetetlen feltételének tartott segítőszellemek „utódjának” tekinthetők-e azok a keresztény közbenjáró lények – Szűz Mária, angyal, szentek –, akik a halottlátót beavató látomása alkalmával a túlvilágra vezetik. Másrészt: a halottlátó feltételezett transztechnikájához, túlvilági utazásaihoz legközvetlenebb párhuzamként nem a magyar táltost kell számon tartanunk (akinek újkori gyakorlatából a transztechnika már nem ismeretes), hanem a bolgár, valamint az Alpok vidékén működött halottlátókat, a Tündér, szépasszony c. részben említett balkáni tündérvarázslókat, továbbá az ortodox Balkán „szent asszonyait”, akiket szentek „ragadnak el” álomban megélt túlvilági utazásokra (Ginzburg 1983: 30–67 – a benandanték „halottlátó” típusáról és német nyelvterületen ismert párhuzamaikról). A boszorkányok transztechnikájára, a „boszorkánymulatság” hiedelemmondáiban megfogalmazódó, szimbolikus túlvilági utazásaikra vonatkozó adatok egy egyáltalán nem kizárólagosan magyar, hanem nyomokban Európa jelentős részén fellelhető technikának az újkori boszorkányhiedelmekben megőrzött maradványaira utalnak. A magyar halottlátó esetleges ősvallási és valószínű európai gyökereinek és kapcsolatainak felderítéséhez tehát még alapos kutatásra van szükség, különösen a boszorkányperek ide vonatkozó anyagának vonatkozásában.

A magyar halottlátó kutatásának az eredet mellett másik visszatérő kérdése volt, hogy miért a 17. században (Diószegi István 1679-es prédikációjában) jelennek meg az első, konkrétan a halottlátóra vonatkozó adatok. A 18–19. század sűrűsödő adatai nyilván nem a kezdeteket, hanem a halottlátás gyakorlatának fellendülését jelzik. Valószínűleg az a magyarázata a korai századok adathiányának, hogy a halottlátók a középkorban mintegy háttérbe húzódva működtek, mivel sok egyéb lelki, túlvilági igényhez hasonlóan az ő szerepüket is betölthették az egyház rítusai: ez esetben a halotti rítusok, amelyek a mainál gazdagabbak, az egyéni és közösségi élet sokkal több alkalmára kiterjedőek voltak, és talán a jelenkori gyakorlatnál intenzívebben elégítették ki az élők–holtak közti {7-597.} kapcsolatteremtésnek azt a közvetlenebb érintkezésre irányuló igényét is, amelynek kielégítése a közelmúlt századaiban már a halottlátóra várt. (A halottlátóról az említetteken kívül: Bálint S. 1942b: Diószegi V. 1956; Czövek 1987.)

 

mek.oszk/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás