A Magyar Kultúra Napján idén is elmaradt néhány „apróság” tisztázása. Szines programok, kitüntetések emelték az ünnep fényét, de Kölcsey Himnuszának tartalma mintha nem akarná sehogy sem betölteni a hatalmas légüres teret, mintha hiányozna valami az igazi ünnep hangulatához, átéléséhez: a történelem. Az igaz, ferdítések, hazugságok nélküli biztos talaj, amelyből az előre mutató élet fejlődik. Ideje lenne rendet tenni.
Amikor Széchenyi megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, mit sem sejtett arról, hogy sok történelmi tény hamisításának korszaka kezdődik, hogy nemzeti öntudatunk megtörése a Habsburg Joseph Budenztől (az akadémia elnökétől, aki egyetlen szót sem tudott magyarul, de megállapította a finnugor elméletet), egészen mai honfitársaink finnugorozó cinikus politikájáig fog tartani.
Egyszerű tény, tárgyi bizonyítékokkal, valamint számos magyar és külföldi tudományos magyarázatokkal alátámasztva, hogy a kárpát-medencei magyarság ittléte minimum 12.000 éves. (Hiteles őshaza kutatás egészen 1849-ig létezett, ennek alapján pedig köztudott a szkíta, hun, avar, magyar azonosság.) A Habsburg, később a német, majd a kommunista elnyomóknak azonban kiválóan megfelelt az új elmélet, amellyel egy csapásra megtörték a magyar gerincet.
A mindenkori hatalomnak jól jött a történelem, a gyökereink, kultúránk felszámolása, hiszen ezzel puszta létünket kérdőjelezték meg Európa közepén. Az MTA pedig a mai napig segédkezik abban, hogy népünk dicső múltja végképp homályban maradjon. De nem marad. Előbb-utóbb ugyanis minden napvilágra kerül, mint ahogy ez eddig is történt.
Dechelette, francia tudós, (A Francia Tudományos Akadémia tagja) a bronzkor elismert nagy szakértője a következőket állapította meg:
Az első és legprimitívebb bronz leletek Európában csak Kr. előtt 2.000-ben jelennek meg, de a Kárpát-medencében talált, és hun illetve székely törzsek által előállított bronz tárgyak többsége Kr. előtt 4.000-ből származik. Sőt, a Torontál megyei Tordas mellett megtalált bronzfokos, melyen székely rovásírással bevésett mondatok vannak, Kr. előtt 5.000-ből származik.
A Párizsi orientalista kongresszus elfogadta, hogy az emberi kultúra bölcsője a Kárpát-medence, ezen belül is Erdély.

Ma a finnugor elméleten már a kisiskolások is harsány nevetésben törnek ki és inkább róni tanulnak. Mégpedig egyre többen. Nem kötelező tananyag, nem kell másnap az iskolában felelni rovásírásból, a gyerekek mégis ösztönösen tudják, őseink írásképéből saját szemükkel szerezhetik meg azt az információt, amely évszázadok óta titokzatosan veszi körbe őket.
Sajnos a finnugorozó, nomádozó, barbározó áltudósok ma is büntetlenül teszik a dolgukat. A Bécsi Egyetem finnugrisztika doktoranduszának javaslatára – a hazai szakemberek állásfoglalásával szemben -, nemzeti írásunkat éppen most, a Magyar Kultúra Napján igyekeznek szánalmassá tenni. Ősi rovásírásunk új neve: Old Hungarian – Hungarian Runic, azaz Kihalt magyar – magyar rúna.
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
A magyar himnusz – igy kezdödik: országok országa’ törvényt tudo népe! „” de még nem jött el az idö hogy kiderüljön az igazsàg :remélem Isten ‘ önmaga ‘ még egyszer megszolitja a magyarokat ., érdekes , milyen okosak vagyunk . senki nemgodol arra hogy màr sz elsö sor * diktàtum* Isten felé’?