Szilvából legegyszerűbb dzsemet készíteni, hiszen a főzés ideje lényegesen rövidebb. Magyar ember azonban szilvalekvárt fogyaszt.
Egyszer régen, még amikor mindenre elég idő jutott, szeptemberben, a kertekben leszedték a szilvát.
A ház apraja-nagyja mind a szilvafák körül serénykedett, míg estére nagy vödrökben, a kert végében várt az őszi csemege a feldolgozásra.
Aztán másnap, kora reggel az asszonynép hozzáfogott a magozáshoz, a férfiak tüzet raktak az üst alá és megkezdődött a lekvárfőzés.
A jó szilvalekvárhoz nem kell különleges recept, csak jó sok idő és kitartó, szorgalmas, napestig tartó kevergetés, és sok-sok szeretet, mert bizony a lekvár oda nem éghet.
A jó szilvalekvár ma is cukor nélkül, üstben, fő, és amolyan feketén az igazi.
Leginkább a szatmári félét kedveljük, amelynek aromájához nincs hasonló.
A jó magyar szilvalekvár nem folyik, nem csurog, olyan kemény, hogy a kanál megáll benne.
Hagyományaink szerint, a lekvárfőzés estéjén előkerültek a szilkék a kamra mélyéről.
A szilvalekvárnak ugyanis üvegek helyett agyagedényekben a helye.
A nyár végének finom ízét nem rontotta tartósítószer, a szilvalekvár szépen elállt karácsonyig, húsvétig és az új termés éréséig.
Powered by Facebook Comments
Gyermekkoromban mi is sokat főztünk kint a tanyaudvaron lévő katlanon rézüstben szilvalekvárt ! Emlékszem vissza lassú tűz volt alatta és sokáig főztük mire jó sűrű szilvalekvár lett a finom érett szilvából ! Közben beszélgetünk és énekeltünk együtt szinte ünnep volt a család számára a főzés kint a szabadban . Most is nagyon jó rá emlékezni eszemben jut a gyermekkori szép emlék . Szilvalekvárt tartom én is a legfinomabbnak a lekvárok közül . Tisztelettel :Szabó András Szolnok .