Ma is élnek köztünk táltosok és sámánok…

… akik őrzik az az ősi titkokat.

Az ősmagyarok vallásának alapja a sámánizmus volt. A kereszténység felvétele után királyaink halálra üldözték a sámánokat, és mindent elkövettek, hogy ősi hitvilágunk tárgyi emlékei és hagyományai nyomtalanul eltűnjenek. A “pogány” hit Szent István óta, minden üldöztetés dacára ma is él és öröklődik az idők végezetéig.

saman2A csodák hátterében mindig fellelhető Isten, vagy olyan személy, akinek ereiben csörgedez még néhány csepp a Tanítók véréből. Ilyen személyek voltak szkíta, pártus, hun, avar, magyar fejedelmeink, királyaink és az ő táltos papjaik. Számukra magától értetődő volt az Ég fiának lenni, mert királyságuk, tudásuk az égből szállt alá, mint ahogy ezt sumér ékiratos táblák is tanúsítják.

A táltos

Lelki, testi gyógyító, radiesztéta, botanikus, diplomata, jogtudós, művész és nem utolsó sorban a magyar történelem tudója. Táltosai csak a szkíták­nak, pártusoknak, hunoknak, avaroknak, magyaroknak voltak és vannak. A táltos isteni ajándékként fogadja el küldetését, megtiszteltetés számára, örömmel végzi. A táltos ép, egészséges, erős lelkű és testű ember, szuggesztív, méltóságteljes, tiszteletet, bizalmat ébresztő, hangja zengő, ruházata régen fehér volt, ma a kornak megfelelő, de mindenképpen tiszta, rendezett.

A sámán

A táltosoknál magasabb spirituális síkon mozog, amely állapot eléréséhez adományokkal rendelkezik.

A sámán szó jelentése: “az ember,aki tud”. A sámán szót mai értelmében arra az egyénre értik, aki megváltozott tudatállapotában, révülésében is ura tud marad önmagának. Az irányított tudatállapotban gyakorlottakat, az eksztázis mesterét tekinthetjük sámánnak. A sámán feladata, szerepe igen sokrétű: gyógyít, jósol, jövendöl, a közösség összetartója, szellemi vezére. A nemzetségi hagyományok, imák, legendák, énekek őrzője, áldozati rítusok irányítója.
sámán2
A sámándobok szerepe és tudattalanra hatása

A sámáni kultúrákban a dob az egyik legfontosabb kelléke volt a szellemvilágokba való utazásnak, emiatt sok helyütt a sámán lovának is nevezték. A ritmikus dobszó hipnotikus ritmusa (kb. 3-4 Hz) segítette a sámánt annak a tudatállapotnak a kialakulásában, amely a gyógyításhoz, jósláshoz elengedhetetlen volt. Mai tudományos hipotézisek szerint a különféle tudatmódosító szerek, a ritmus és a szertartásos előkészületek hatására egy olyan transzállapot alakult ki a sámánokban, amely a paranormális képességeiket is felerősítette (telepátia, megérzés stb.)
sámán5A táltosok révülésük alkalmával megküzdenek egymással. Általában állatalakban csapnak össze. Sok helyen úgy vélték, viharos időjárás esetén a táltosok viaskodnak egymással. A küzdelemben a jó és a rossz táltost a dualisztikus mítoszokban szokásos szimbólumokkal jelölték, például a fehér magyar bika volt a jó táltos, a tarka bika pedig a gonosz német táltos. Szintén e mítoszokból származik, hogy a jó táltos csak külső segítséggel győzhet. A jó és a rossz örök küzdelméhez és a táltos lovakhoz kapcsolódó hiedelmek fennmaradtak a Szent László legendában is, abban a történetben, amelyben László herceg a leányrabló kun vitézzel párbajozik (és csak a leány segítségével tud győzni). E küzdelmet templomi freskókon és kódexek miniatúráin is ábrázolták. Az egyik freskón az előtérben a két vitéz küzd egymással, a háttérben pedig táltos lovaik viaskodnak.

sámán4Tűzönjárás

“Ahogy az ember lassú, kényelmes léptei alatt a parázsszőnyeg halkan ropog, és talpát kellemes meleg simogatja, kitisztulnak gondolatai, lecsöndesedik tudata. Megszűnik számunkra a külvilág. Csak az Ember és a Tűz.
sámán6A vörösen izzó, csillogó parázs, a halk ropogás. A füst illata, mely most egész más, megnyugtató. Mire ismét feleszmél, már a túloldalon van, visszanéz. Még nem igazán hiszi, hogy tényleg megcsinálta. De érzi, hogy megváltozott valami…”

 Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

1 thought on “Ma is élnek köztünk táltosok és sámánok…

  1. Ennél jóval összetettebb a sámán tudása, nem csak a gyógyításon van a hangsúly. Különleges képességekkel sokan rendelkeznek, vannak, akik nem is tudják magukról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás