Levél a karanténban lévő feleségnek

Drága Egyetlenem!

Minden a legnagyobb rendben van itthon, és köszönöm a szívhez szóló leveledet. Kicsit sem kell aggódnod miattam, mert minden a legnagyobb rendben van itthon.

Minden nap főzők magamra, és magam is meglepődöm azon, hogy napról napra, egyre jobban megy. Mivel sokszor sietősre kell vegyem a főzést, tegnap pl sültburgonyát készítettem. Amúgy meg kell a krumplit hámozni?

Amig sűlt, elszaladtam gyorsan a pékségbe, zsömléért. Mire visszaértem, addigra a cucc, beleolvadt a lábosba. Nem gondoltam, hogy nem bírja ki, míg visszaérek. A füst már kihúzott a konyhából, de a macska fekete lett, mint egy varjú, és egyfolytában köhög. Azóta pánikrohama is van, ha csak a tűzhely közelébe megyek, vagy az edényekkel zörgök. Mivel ugye azért naponta, legalább egy meleg ételre szükségem van, így a macskát sem láttam egy ideje.

Mondd már meg légyszi, hogy mennyi ideig kell egyébként a tojást főzni? Két órán át főztem, de az istennek sem akart megpuhulni, és azt is írd meg nekem, hogy az odaégetett tejet, lehet e még használni valamire, illetve eltegyem- e, míg haza nem jössz?

A gulyással is akadtak kisebb problémáim. Egy konzervnyit akartam melegíteni magamnak, de sajnos felrobbant a mikróban. A mikró ajtaja kirepült a csukott ablakon, és a kerti üvegházunkban landolt, sajna leamortizálva azt is.

Az ablakot különben csak azért hagytam csukva, hogy nehogy kijöjjenek sokadszorra is a tűzoltók. De ez esetben tokostól együtt szakadt ki az ablak, akkora volt a légnyomás.

A konzervdoboz ezzel szemben, rakéta módjára, felfele indult meg, átütve a plafont, és a felső szomszéd, 13 éves lányának, pont a lábai közé repült, aki éppen zongoraleckét vett.. Neki nem lett baja, de a zongoratanár négy ujját leszakította.

Veled is fordult már elő olyan, hogy a koszos edényeken megjelent a penész? Nem is értem, hogy ez hogy lehetséges, ilyen rövid idő alatt.. Csak alig négy hete, hogy nem vagy itthon.

A mosogató mögött, minden életre kelt. Az univerzum keletkezését is leforgathatod ott. Azt sem tudom, hogy az a kapirgáló állat, hogy került oda, te tettél el oda valamit? A szomszédlány megsajnált azért, és elmosogatta az edényeket.

Kérlek, hogy most ne káromkodj Kincsem, de a nagymama porcelánjának is sajna annyi. Annyira masszívnak tűnt, de úgy látszik mégiscsak kicsit sok volt neki az 1000-es fordulat a mosógépben.

Amúgy sajna a mosógépnek is annyi. A disznóvágó késem beakadhatott a dobba, aztán onnan kirepülve, beleállt a falba. Neem, nem a dob, hanem a kés. A dob a 30-as téglafalat ütötte ki, és most valahol kint hever az udvaron, a gazban.

Evés közben azért sikerült a nappali szőnyeget is összekennem a paradicsomszósszal. Te mindig azt mondtad nekem, hogy az nem jön ki. Hát tévedsz kedvesem, mert gyönyörűen kijött, igaz, hogy a szőrökkel együtt, de a Nitrohígító szépen végezte a dolgát, nem okozott különösebb gondot neki.

A hűtőt is le kellett, hogy olvasszam. Nem is értem, mit körülményeskedsz mindig, mert a kőműves kanállal, gyönyörűen le tudtam kaparni a jeget, mindenhonnan. Csak azt nem értem, hogy most miért fűt. Mindenesetre a hús, az jól átsült benne, a joghurt, meg a pezsgő is felrobbantak.

Kedvesem! Csütörtökön a lakást is elfelejtettem bezárni, valaki itt járhatott szerintem, mert pár értéktárgy hiányzik, de tudod, te mondod mindig, hogy a pénz nem boldogít.

A ruhásszekrényed is üres, de gondolom, hogy túl sok minden nem lehetett benne, hiszen mindig arra panaszkodtál, hogy nincs mit felvenned.

Miközben a kanárit próbáltam megetetni az este, felborult a gyertya a kalitkában, hát most mit mondjak, tolla nem maradt a madárkának… így elég viccesen néz ki.

Ezzel zárom soraimat, majd holnap írom a többit. Remélem, hogy a karantén alatt, semmiben sem szenvedsz hiányt, és teljes nyugalomban élvezed a helyzetet.

Csókol szeretettel, a te Ervined!

U.i. : Anyád is röviden meglátogatott a múlt héten, és mikor körülnézett itt, agyvérzést kapott, tegnap temettük. Azért nem mondtam neked, hogy nehogy feleslegesen idegesítsd magad a karanténi nyugalmadban!

A te szerető férjed.

Szelekovszky Ernő

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás