Lencse László elhagyta izraeli klubját

 

 

 

 

 

Az ismétlődő terrorcselekmények és a gázai övezeti konfliktus miatt felbontotta kölcsönszerződését az izraeli Hapoel Kiryat Shmona labdarúgócsapatával Lencse László.

A győri születésű Videoton-futballista a Kisalföld című lapnak csütörtökön úgy nyilatkozott, még nem tudja, hol folytatja pályafutását.
“Sokat gondolkodtam, hogy mihez kezdjek és végül arra jutottam, el kell jönnöm Izraelből. A klubnak és nekem is ez volt a legjobb megoldás. Az utóbbi időszakban már nem tudtam tiszta fejjel a futballra koncentrálni. A családom nagyon féltett bennünket, én pedig a párom miatt aggódtam” – mondta a már Magyarországon tartózkodó Lencse, aki a tíz izraeli bajnoki találkozóján kétszer, a négy Bajnokok Ligája-selejtezőjén szintén kétszer volt eredményes, és négy EL-összecsapáson is szerepelt.


A csatár a jövőjével kapcsolatban még bizonytalan:
“Még én sem tudom, mi lesz a sorsom. Úgy tudom, a Videotonnál nem számítanak rám, most is az NB II-es csapattal edzek.”
Hozzátette: gyerekkori álma teljesülhetne, ha Győrben játszhatna.
Erre van is esély, hiszen a tabella élén álló klub vezetői már kinyilvánították, hogy egy gólerős centert kívánnak igazolni. Lencse mellett Priskin Tamás, az ETO volt, az orosz Alanyija Vlagyikavkaz jelenlegi válogatott játékosa is esélyes a posztra.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás