Lekváros fánk a Marson

Fánkos papír tartja izgalomban a Curiosity marsjáró felvételeit elemzőket. A NASA űrkutatók figyelmét felkeltette egy furcsa szikla a Marson. A marsjáró által küldött felvételeken egy amerikai lekváros fánk jelent meg, a képekkel a szakértők nem nagyon tudnak mit kezdeni.

A szóban forgó, kis kerek objektum a marsjáró tíz éves pályafutása során egyszer sem jelent meg a felvételeken. Például, 2013. december 26-án még nem volt „fánk” a képeken, január 8-án viszont váratlanul odakerült.

fank 1
„Úgy néz ki, mint egy lekváros fánk, fehér az egész külső része és a közepén piros” – mondta Steve Squyres, a
Mars Exploration Rovers vizsgálatvezetője. A vörös bolygó árnyalataitól elütő mélyvörös szín és a fehér abszolút eltér az eddig megszokott rozsdaszínű látványtól.

Egy dolog biztos, nem a megszokott, édes finomságról van szó a felvételeken – szögezték le a NASA kutatók. Egyértelműen szikla látható a képeken, igaz, ezt a fajta kőzetet földlakók még nem látták. A tudósok el is nevezték a furcsaságot „Pinnacle Island”-nek és keletkezését a jármű fordulatának porszerű marsi talaj kopásával illetve, az alapkőzet felbukkanásával magyarázzák. A szokatlan szín a kén, valamint nagyon magas koncentrációban előforduló mangánnak és magnéziumnak köszönhető.

Fotók:Space.com

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Új pálos rendházat szenteltek Hargitafürdőn
Next post Téli Olimpia 2014 – Szocsi

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás