
A fény meghatározza hangulatunkat. Ezt különösen akkor vesszük észre, amikor tél van és kevesebb a természetes fény. A fény mennyisége és minősége befolyásolja az lelki állapotunkat, a hormonháztartásunkat, de még az immunrendszerünk működését is. De milyen az ideális fény?
A megvilágítottság erősségét Lux-ban mérik. Ez a mértékegység adja megy, hogy egy négyzetméternyi területre mennyi fény jut. Hogy egy helységben hány Lux fényre van szükségünk, elsősorban attól függ, hogy mit fogunk csinálni abban a helységben. Például a nappali olvasósarkában több fényre lesz szükségünk, mint ahol a TV van. A konyhában a munkapultnál szintén szükség van erősebb megvilágításra, míg a tálalószekrénynél kevesebb fény is elég.
Az ember fényigénye életkorától függően változik. Egy 60 éves embernek kétszer annyi fényre van szüksége ahhoz, hogy ugyanolyan világosnak érezze ugyanazt a teret, mint egy gyereknek. De nem csak az életkor függvénye, hogy mennyi fényre van szükségünk. Télen, amikor a természetes fény kevesebb, rövidebb ideig van világos, több fényt igénylünk a lakásban.
Általános irányelvek a lakásvilágítás tervezéséhez
A lakásvilágítás megtervezése nem könnyű feladat. Ne legyen se túl világos, se túl sötét. A kiegészítő világítás teszi igazán érdekessé a teret, de a sok közül melyiket válasszam? Használjak egyszerű kapcsolót vagy vegyek fényerőszabályzót? Hogy lenne a legjobb, melyik lámpát melyikkel lehessen egyszerre kapcsolni?
Az első kérdés, melyet fel kell tennünk magunknak: Mit, hol, mikor fogunk csinálni? Sokan átlépik ezt a kérdést, pedig a tervezés kifizetődik. A legjobb, ha készítünk a lakásról vagy a megfelelő szobáról egy alaprajzot. Határozzuk meg, hogy melyik térnek mi lesz a funkciója (pl. étkező, olvasósarok, játszóhely). Ha vannak már a helységben elektromos kiállások, rajzoljuk be őket. Majd kezdődhet a tervezés! Ehhez segít a mellékelt ábra is, melyben összefoglaltuk azokat a jelöléseket, melyeket a lakásvilágítás tervezésekor a leggyakrabban használunk.
Az általános világítás megtervezése legyen mindig az első lépés. Helyi világítást tervezzünk oda, ahol koncentráltan szükségünk lesz fényre. Hangulat világítással a teret alakíthatjuk, feloszthatjuk azt vagy hangsúlyozhatunk egy-egy érdekes építészeti megoldást. A legfontosabb tehát, hogy az ideális világítást mindig az igényeknek megfelelően kell kialakítanunk.
Általános világítás megteremtéséhez leginkább a mennyezetre szerelhető lámpák alkalmasak. Kisebb helység megvilágításához elég lehet egy mennyezeti lámpa vagy csillár, nagyobbakban többágú csillárt szereljünk fel. Ma már rengetegféle színű, formájú, mintájú, anyagú, méretű csillárt és mennyezeti lámpát lehet kapni, így a lehetőségeknek csak a fantáziánk vagy a pénztárcánk szab határt.
Helyi világításra lehet szükségünk olyan helyen, ahol olvasunk, kézimunkázunk, barkácsolunk, főzünk stb. Erre megoldás lehet egy asztali lámpa vagy egy állólámpa melynek olvasókarja is van esetleg egy irányítható fényű falilámpa, de a gégecsöves lámpák is praktikus megoldást kínálnak.
Hangulatvilágítást rengetegféleképpen kialakíthatunk. Mivel a megoldások száma szinte végtelen, ezért itt csak ötleteket szeretnénk adni egy-egy példa bemutatásával.
A fal ill. a mennyezet megvilágításával hangsúlyozhatjuk a teret. Egy mennyezetvilágítós lámpa különösen érdekes megoldás, hiszen mindamellett, hogy olvasókarja irányított fényt ad, mennyezetvilágítója kellemes hangulatvilágítás lehet tévénézés közben. A hagyományos állólámpákkal ellentétben, melyek lefele kör alakban vetik a fényt, a mennyezetvilágítós állólámpa optikailag tágítja a teret, a megvilágított fal vagy mennyezet visszatükrözi a fényt, mely nyugodt, kellemes hangulatot áraszt.
Spotok alkalmazásával kiemelhetünk bútordarabokat pl. egy szép könyvszekrény polcmegvilágítókkal dísze lehet szobánknak.
Különösen hatásos, ha a szekrény belsejét élénk színűre festi, mely még inkább vonzza a szemet. Spotokkal azonban építészeti megoldásokat is hangsúlyozhatunk, mint pl. egy falba süllyesztett fakkot vagy boltívet. A falra szerelhető képmegvilágítókkal a szobába belépők figyelmét festményeinkre irányíthatjuk. Különösen érdekes megoldás, ha a lámpát úgy szereljük fel, hogy az enyhén megvilágítja a szobát, de a fény forrása nem látható. Ezt a hatást egy álmennyezetbe, fali bordürbe vagy az ablak fölötti karnis mögé rejtett fénycsővel érhetjük el, mely kellemes háttérvilágítást adhat tévénézés közben, de baráti összejövetelek, beszélgetések alkalmával is.
Fény és árnyék játékával tehát hangulatosabbá tehetjük a teret. Kerüljük azonban az éles kontrasztokat egy helységen belül, hiszen az zavaróan hat. Bármilyen megoldást is válasszunk, a hatást egy fényerőszabályzóval még fokozhatjuk.
elter/magyarno.com
Powered by Facebook Comments