Kullancs ellen!

Lassan itt a táborszezon, így különösképpen oda kell figyelnünk a gyermekeinkre.

Mivel idén télen kevésszer volt tartósan fagypont alatt a hőmérséklet, így a talajlakó vérszívók jól átvészelték a hideg napokat.
Számuk nem ritkult.
kullancs_terkep2Az enyhe idő kezdetével ezek az atkafélék azonnal megjelentek, és kellemetlenségeket okoznak embernek és állatnak egyaránt. Kullancscsípés következtében az embereket két nagyon komoly betegség érinti.
kullancs_terkep_lyme_korAz egyik a Lyme-kór, amely antibiotikummal kezelhető, a másik pedig a veszélyesebbnek számító vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás. Ebben az esetben a páciens a kullancscsípést követően influenzaszerű tüneteket érez, majd miután az elmúlt, kéthetes lappangási idő után nagyon súlyos, a legtöbb esetben halálos kimenetelű fertőzés alakulhat ki.
A vírusos fertőzés ellen lehet védekezni.

Két fajta kullancs elleni védőoltás van forgalomban a gyógyszertárakban.
FSME Immun és Encepur néven (külön gyermek és felnőtt változat). Mindkét vakcina ugyanabba a hatástani csoportba tartozik.

Alapimmunizálás

Hagyományos oltási séma

– 1. adag (0. nap)
0,5 ml,
– 2. adag (1-3 hónappal a 0. nap után)
0,5 ml,
– 3. adag (9-12 hónappal a második oltás után)
0,5 ml.

Az alapimmunizálás befejezése után az antitestszint legalább 3 évig fennmarad, akkor javasolt az első emlékeztető oltás.

Reméljük hasznosnak találtátok, Emlékeztetőnket!

Kellemes Napot,

Írja a Szántó Hanga itt.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post 75 éves a Magyarok Világhimnusza szerzője
Next post Mérgező a „Nestlé 5” gyümölcsös tejpép

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás