Az ablakkuckózás bizonyos műfajáról vannak személyes élményeim, kérem, csak erős idegzetűek olvassák. Tizenéveim elején egy olyan szobában laktam, aminek az ablakát jókora, kb. 80 cm mélységű kuckóval látták el. Egy hatalmas párkányt kell elképzelni, amire takarót és párnát raktam, szívesen kiüldögéltem, olvasgattam, időnként (rövidnadrág-pólóban) napoztam is. És görcsöltem, nehogy a szélére guruljak, ha netán elbóbiskolok.
A kuckó ugyanis az ablakon kívül esett, és a ház VII. emeletén virított. Szemközt egy nagy áruház életképeit láttam, és csodálkoztam, miért sokkolja némelyik vásárlót, hogy egy kislány ott ücsörög a kényelmes magaslati kuckón. Drága családom persze mit sem tudott eme időtöltésemről, sejtettem, hogy nem néznék jó szemmel, ha rajta kapnának, hogy ott üldögélek könyvvel a kezemben a VII. emeleti ablaknyílásban, mellettem pedig a mélység tátong. Szerényen bevallom, ma már nem mernék ilyen kiülésre vetemedni, inkább vágyom a hagyományos elrendezésű, ablakmélyedésbe ágyazott, vagy gipszkartonból sec-pec kialakított, leválasztósan létre hozott ablakfülkére, ami a legtökéletesebb kuckó azoknak, akiknek lételemük a meghittség és a lelki romantika. Az ablakfülke ugyanis egy intim világ, ahonnét mozizni lehet kifelé, és andalogni befelé, teázni és szunyókálni, nem is ragozom, hiszen ki ne tudna mit kezdeni vele, ha lenne egy ilyenje?
blog/Lázár Márta/magyarno.com
Powered by Facebook Comments
