Kovács Margit munkáiból nyílik kiállítás Békéscsabán

 

 

 

 

 

 

 

Kovács Margit keramikus, szobrász életművét átfogó kiállítás nyílik vasárnap a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban; a tárlat anyagának nagy részét már jó ideje nem láthatta a közönség.

Kovács Margit

Herpai András művészettörténész, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy ez a tárlat kicsit személyesebb hangvételű a szentendrei állandó kiállításnál. “Ezzel lehetőség van kissé közelebb hozni Kovács Margit reflektív, mindenre nyitott, kedves személyiségét is az érdeklődőkhöz” – jegyezte meg a kurátor.
A művész 1972-ben ajándékozta műveit a magyar államnak és Szentendrének, ahol a nevét viselő múzeum 1973 óta várja a látogatókat.
A békéscsabai tárlat témái a változatos életművet tükrözik, vannak vallásos munkák, a népi életből vett jelenetek, ókori, biblikus jelenetek, faliképek, körplasztikák, zsánerjelenetek, emellett berendeztek egy enteriőrt a műhelyéből és a lakásából vett bútorokkal és eszközökkel. A tárlat ideje alatt filmet vetítenek a szentendrei állandó kiállításról és láthatók a művész díjai, elismerései is.
Az ismertebb alkotások közül Békéscsabán látható lesz például a Kék menyasszony és a Titkot leső angyal is. A kiállítás 2013. február 3-ig látható Békéscsabán, de azt tervezik, hogy ha más múzeumok is igénylik, akkor újabb helyszínre költözhet – tette hozzá a kurátor.
Kovács Margit (1902-1977) a 20. századi magyar kerámiaművészet egyik legjelentősebb mestere volt. Művészetében központi teret kapott a figurális ábrázolás. Az 1930-as években vallásos tárgyú faliképeket és agyagkivágásokat készített elvont, stilizált formanyelven, majd több figurális épületkerámiát és népművészeti ihletésű figurák egész sorát korongolta, amelyekben a falusi embert és a századvégi kispolgárt ábrázolta elnéző humorral. Az 1950-es években a népi, paraszti világot változatos zsánertémákkal megjelenítő kerámiákat alkotott. Az 1960-as években alakjain mind nagyobb szerepet kapott az elmúlás gondolata. Alkotásai számos más hazai és külföldi múzeumban megtalálhatók. Kovács Margit művészete elismeréseként 1948-ban az elsők között kapott Kossuth-díjat, majd 1953-ban érdemes, 1959-ben kiváló művész címmel tüntették ki. Munkásságát rangos külföldi díjakkal is elismerték.

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás