Koós János: csak bámulok a semmibe…

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                 Interjú – A hetvenöt éves, örökzöld Koós Jánossal a futballról, avagy a szurkoló hangja

Miért éppen most telefonált? – kérdeztem a hamarosan hetvenöt éves énekestől budai házának napfényes kertjében. – Hiszen drukkerként már vagy húsz-harminc éve súlyos megpróbáltatások érik.

Talán, mert e témában nem akartam fellépni; szerepeltem én már éppen eleget. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a labdarúgás helyzete nem olyan sötét, mint kedvenc klubom, a Ferencváros legújabb meze. Sötétebb. Sőt reménytelen.

Nem olvassa-hallja a ragyogó jelent és jövőt festő méltatások seregét?

Dehogynem. Ám amikor az a refrén, hogy ilyen jó lesz, olyan szép lesz, folyton elgondolkodom: mitől lesz jó, kitől lesz szép?

Kijár még az Üllői útra?

Mind szomorúbban és magányosabban. A barátaim, akik mindig velem jöttek, egytől egyig elmaradtak. Nem csodálom. Az a fekete ferencvárosi mez, amelyet sötétzöldnek mondanak, jól jellemzi a helyzetet. De nem győzök tűnődni: miért csupán a Fradi gyászol?

Tudja az FTC összeállítását?

Ha kinn van, kiabál?

Egy szót sem szólok, már csak azért sem, mert nincs kihez. Csak bámulok – szó szerint – a semmibe…

Megmagyarázta már magának, miként jutott a magyar futball idáig?

Sokszor próbáltam, de nem sikerült. Ám egyikünk sem mutogathat a másikra: noha minden bizonnyal a sportvezetés vitte ilyen mélyre a labdarúgást, a társadalom asszisztálása nélkül ez nem mehetett volna végbe. A labdarúgás a szemünk előtt szállt alá a magasból, mi meg közönyösen néztük, miként zuhan egyre lejjebb.

Tartsunk önvizsgálatot?

Sokakra ráférne! A válogatottról például folyamatosan zengik, hogy csodálatos. Csak éppen negyedszázada nem ér el semmit. Igaz, Andorrában sikerült 5-0-ra nyernie, de a vendéglátók együttesét az Aradszky-, Bujtor-, Suka-féle színészcsapat is megverte volna. Viszont már az NB I-es mérkőzések előtt is játsszák a Himnuszt. Ez nekem olyan, mintha a koncerten a Nem vagyok teljesen őrült című számot megelőzően felszólítanám a publikumot nemzeti dalunk eléneklésére.

Brazíliában is játsszák a bajnoki meccsek alkalmából a himnuszt…

Tudja mit: ha annyi jó futballista lesz itt, mint amennyi ott van, nem bánom, csendüljön fel minden meccsen a szent muzsika!

Tényleg, melyik a kedvenc dala? A Kislány a zongoránál? A szívem egy vándorcigány?

A Hajrá, Fradi… De már csak úgy dúdolom magamban, hogy a régi időkre gondolok. Amikor édesapámmal a reggel hatórás személyvonattal elindultunk Miskolcról Budapestre, hogy lássuk a Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor ötöst. Éjjel egy tájban értünk haza… Vagy amikor anyukám és Takács II József felesége rendszeresen egymás mellett szurkolt a lelátón, s amikor zöld-fehér Wartburgom volt FTC-címeres üléshuzattal… Mi nem Denis Law-ért vagy Bobby Charltonért mentünk ki a Ferencváros–Manchester Unitedre, hanem Albert Flóriért, Varga Zoliért, Rákosi Gyuláért. Ma meg a barátaim rohannak haza, hogy lássák a Barcelonát vagy a Chelsea-t. Azt hiszik, azzal meg vannak mentve, pedig magyar embernek a Barcáért szorítani nem más, mint pótcselekvés. A vitathatatlan futballélmény ellenére csekély kárpótlás azért, hogy nálunk eltűnt a labdarúgás és a közönség, azaz kiveszett a futball kultúrája.

De hiszen kétszeres BL-győztes labdarúgó a Videoton edzője!

Más futballistának, és megint más trénernek lenni. Komolyan mondom: a Zeneakadémián akár a legjobb énektanár lehet az, aki már sem énekelni, sem zongorázni nem tud igazán.

Ha ennyire elkeseríti a magyar futball állapota, miért megy ki a mérkőzésre?

Az után, hogy a Keletiben leszálltunk a vonatról, apukám mindig megivott egy fröccsöt a Baross téri Fehér Ökörben. Erről jutott eszembe: azt hiszem, ökör vagyok. Zöld-fehér ökör.

 

nol/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás