Ha Róma a latin kultúra, a Pápai Állam és a XIX. század végi Risorgimento nyomán létrejött Olaszország fővárosa, úgy Milánó elvitathatatlanul az olasz-, enyhe mediterrán szimpátiával az európai-, és kifutófénynyi óvilági öntudattal a világdivat fellegvára. A „La Capitale della Moda”, már a Malpensa repülőtér óriásplakátjain, mozgó reklám-transzparensein, gyakran a milánói légikikötő termináljain rendezett kifutós bemutatók rivaldafényével köszönti az utazót. Megérkeztünk a divat fővárosába.
Az olasz divatnimbusz menedzserei nem minden alap nélkül építenek arra, hogy az olaszok (és ebben a Milánó által dominált Észak-Olaszország talán élen jár) a legdivatosabban öltözködő nemzet Európában.
Fekete évszak
A legjobb boltok itt vannak
Fotó: Szabó Zoltán
A szieszták idején, nem csak az üzleti- és bank-negyedek környékén hömpölyögnek, gesztikulálnak és természetesen stílusos ruharedőt vetnek (tömegesen!) a neves divatházak legfrissebb kreációi, hanem bizony a politikai, szolgáltatási, sőt közszolgálati (!) szektorokban dolgozók jelentős része is a szalonképesség alapvető részének tekinti a legfrissebb divat szerinti öltözködést. És vele együtt természetesen az ápoltságot is…
Egyetlen kivételt a téli hónapok jelentenek, amikor valami furcsa ok miatt, életkortól, társadalmi státusztól, egyéni ízléstől függetlenül, majdnem mindenki egységesen matt-fekete – kétségtelenül nem divattalan, inkább csak egyhangú – vattakabátot ölt magára. A téli pihenő után azonban, tavasszal, a fekete vattakabátokból előbújnak az adott divatszezon domináló színei, mint sötét lepellevelekből a szivárványszínű szirmok kavalkádja. Talán ez a „fekete” jelenség, a színek téli álma is a divat természetes, „élettani” ciklusának része, amelyre az új évad nyitásának hiteles és szemkápráztató metamorfózisához szolgáltatja a színházi függöny jótékony homályát.
Kifutó az egész világ
Ki ne irigykedett volna azon a fesztelen ápoltságon, laza, társaság-, ezáltal társadalom-formáló kedélyességen és egyéni, bátran viselt karakterjegyek regénybeillő bájain, amelyek egy-egy sziesztázó munkatársi közösség éttermi mini-jeleneteit körüllengi. Még a megszokott közép-kelet európai – „nyugati” külsőségeken életre kelő – fanyalgásnak is meg kell torpannia azon a magabiztosságot, meggyőző fellépést és pozitív személyes mikroklímát sugárzó jóérzésen, amelyet egy ilyen ápolt, sziesztázó társaság üzen a külvilágnak.
Az olasz divat mesterei tudják, hogy mega-kifutójuk a legszélesebben értelmezett olasz köz- és közösségi élet leghétköznapibb momentumainak természetes díszlete, modelljeik az olasz társadalom divatkövető felső 10-20 milliója, és értékesítési piacuk ott van, ahol e 10-20 millió olasz bármelyike a világon megfordul. Ezért tűnik úgy, hogy egy-egy köztéri divatbemutató imázsa „lehömpölyög” a kifutóról, látva, hogy ott megy egy majdnem ugyanolyan ruhaköltemény, pedig tulajdonosa csak éppen arra járt, és lám-lám színház az egész világ, mert a divat színpada akár a lakások küszöbéig, és még azon túl is érhet.
Az olasz divat fővárosának központjában, az egy négyzetméterre jutó modellek száma a világon a legmagasabb, ez különösen igaz évente kétszer a nagy milánói divathét alkalmával. Itt tartják az igazán fontos divatbemutatókat, és találkozik a szakma elitje. A Quadrilatero della moda, vagyis a híres „divatnégyszög” és különösen a rendkívül exkluzív Via Montenapoleone és a Via della Spiga ad otthont a legrangosabb designer butikoknak: Prada, Gucci, Versace, Valentino, Alberta Ferretti és sorolhatnánk…
Divat a javából
Fotó: Louis Vuitton/Stephane Muratet
Itt vannak a jelentős külföldiek is, mint páldául Louis Vuitton, Cartier. Egész évben zarándokolnak a divat-turisták, de a divathetek alakalmával szó szerint lázban égnek, és költik el a sok ezer eurót akár egyetlen butikban. Gyakori látvány a kezében térképpel keresgélő japán vagy orosz turista, aki különös akcentussal kérdezgeti a járókelőket olaszul, hogy hol a Roberto Cavalli, hol a Coin és a Naracamicie.
Az olasz karakter szerves része a külsőségek tisztelete, és mi, kevésbé jó kedélyű nemzetek fiai és leányai bevallhatjuk, igenis számít, hogy milyen külsővel tiszteljük meg a másikat, akinek éppen dolga van velünk. Az olasz divat viseléséhez nem illik depressziósnak lenni, nem tanácsos túlsúlyosnak lenni, nem szabad ápolatlannak lenni, és végképp szigorúan tilos szalonképtelenül viselkedni. A divat viselése tehát tartást, fegyelmet, odafordulást, igényességet követel önmagunkkal szemben, és talán a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt: gerincet egyenesít.
Alpokon innen és túl…
Milánó, Olaszország második legnagyobb városa, Lombardia tartomány székhelye, 1,3 milliós lakosságával talán a legkevésbé „latin” olasz metropolisz. Részben az Alpokon túli világ közelsége, a tagadhatatlanul munkáló és tovaható szomszédkapcsolatok Bajorországgal, a svájci kantonokkal, és az egykori Savoyai nagyhercegség franciaajkú területeivel, mind-mind befolyásolták a lombard öntudatot. Milánó, az Alpok évezredes hágóin keresztül egyfajta hídszerepet töltött be az Alpok feletti és alatti világ között.
Comói-tó
Fotó: Szabó Zoltán
Sokáig mediálója volt a többi észak-olasz kulturális központ Alpok-feletti kapcsolatainak, okosan engedve, hogy e hatások legjobb elemei formáljanak rajta. Velence élveteg dekadenciája, Bologna tudományos és kulturális reputációja, Firenze művészete és üzleti zsenialitása, Genova franciakötődésű ligúr hegemóniája, vagy Torinó ipari progresszivizmusa mind hozzájárult ahhoz, hogy Milánó ma kiegyensúlyozott koktélját alkossa az észak-olasz értékeknek, és nem minden alap nélkül viseli az északi főváros megtisztelő címét. Ráadásul az ország legnagyobb ipari központjaként Itália ipari fővárosának is tartják.
Hangyák és Tücskök
Sántító sztereotípiával, itt a déli Dolce Vita helyett az északi Vita Prosperosa, azaz tevékeny, „gazdaságvirágzó” élet dívik. Az északi autonómiát, tervezett elszakadást szorgalmazó szélsőséges politikai megmozdulások is ezt a mind kevesebb valóságalappal bíró kettősséget használják ki, azzal érvelve, hogy a tevékeny és gazdag Északi Hangyák Vita Prosperosája finanszírozza a szórakozottabb és szegényebb Déli Tücskök Dolce Vitáját. Ennek persze manapság már csak a fele (sem) igaz, csakúgy mint a meséknek…
Milánó kulturális gazdagsága nem annyira szembeszökő, tobzódó, mint Rómáé, nem is a klasszikus korok (ókor, reneszánsz, barokk) időszakait öleli fel, a modern kort (avantgarde, posztmodern) idéző kincseit szó szerint meg és fel kell keresni. Milánó látványosságai kiválóan alkalmasak arra, hogy egy bevásárló-hétvége keretében megismerjük őket. Kevés olasz városnak van ennyire tökéletesen néhány négyzetkilométernyire koncentrált városmagja, ahol a látványosságokat látogatóbarát módon, mintha „gyalogútvonaltervezővel” helyezték volna el a térképen… évszázadokkal ezelőtt.
vjm/noknek.magyartudat.com
Powered by Facebook Comments