Kétszáz éves szabadkőműves naplót fejtett meg a szegedi egyetemista

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyetem klasszika-filológia szakának doktorjelölt hallgatója 2010-ben kezdett el titkosírásokkal foglalkozni.

„Az Irodalomtudományi Intézetben tartottunk volna előadást, amikor megkeresett minket Jankovics József, az intézet osztályvezetője. Fénymásolatot hozott a nagybajomi rejtélyként emlegetett, 84 oldalas dokumentumról, amely teljes egészében titkosírással készült, még a nyelvét sem tudtuk. Egy hetünk volt az előadás előtt a dekódolásra, így nem sok reményt fűztünk a sikerhez” – idézi a szegedma.hu Vámos Hannát.

Épp ezért inkább szórakozásból nézegette az iratokat, kiindulva az első betűként szereplő C-ből, melyről úgy sejtette, a latin kódex szót takarja, a korból kiindulva pedig a magyar, német vagy latin nyelvet tartotta legvalószínűbbnek. A rövid szavakat vizsgálva és egy hirtelen jött ötlettel a betűeltolás felfejtését követve a hallgató néhány perc alatt megoldotta azt, amit kétszázhúsz év alatt senkinek sem sikerült.

Ábrázolás. A piramis felett a mindent látó szem Luciferé, alatta a piramis az illuminátusok rendjét jelképezi. Az arany körző közepén a G betű Istenre, a geometriára és a dicsőség szavakra is utalhatott
Ábrázolás. A piramis felett a mindent látó szem Luciferé, alatta a piramis az illuminátusok rendjét jelképezi. Az arany körző közepén a G betű Istenre, a geometriára és a dicsőség szavakra is utalhatott

A dekódolt irat (amely jelenleg a nagybajomi Sárközy István Helytörténeti Múzeum tulajdona) Pálóczi Horváth Ádám költő munkája, és nagy valószínűséggel az egyetlen fennmaradt kötete egy 12 részes könyvsorozatnak, melyet az író megfejtett, lefordított, majd ismét kódolta. Mint kiderült, az elveszettnek hitt sorozat hatodik kötetét sikerült a hallgatónak beazonosítani.

Híres szabadkőművesek. Kazinczy Ferenc (1759–1844), Benczúr Gyula(1844–1920), és Ady Endre (1844–1920) is vallotta a szabadkőművesek eszméit
Híres szabadkőművesek. Kazinczy Ferenc (1759–1844), Benczúr Gyula(1844–1920), és Ady Endre (1844–1920) is vallotta a szabadkőművesek eszméit

 „Pálóczi maga tesz említést erről a könyvsorozatról Fel fedezett titok című regényében, valamint Kazinczy Ferenchez 1814-ben írt levelében is megemlíti, hogy kapott egy titkosírással írt csomagot, erről azonban azt hitték, hogy kitaláció. Eddig ez az első darabja a sorozatnak, amely előkerült” – magyarázta Vámos Hanna. Mint mondta, a dokumentum azért nem ránt le világrengető titkokat, inkább irodalomtörténeti jelentőséggel bír.

Szabadkőműves naplórészlet
Szabadkőműves naplórészlet

A naplóban használt betűeltolásos módszer (melynek lényege, hogy az N. betűt N-1-el toljuk el az abc-ben) Magyarországon egyedülálló, de Európában sem sok példa van rá.

Címlapfotó: Vámos Hanna egy előadásra készülve „feladványként” kapta a látszólag értelmetlen sorokat, amit sikerült megfejtenie

(Népszabadság)

magyarno.com

 

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Délvidék – Ahol a megélhetésem, ott a hazám? – Süllyedő hajóról menekülnének az emberek
Next post 120 éve avatták fel a Gerster Béla által tervezett Korinthoszi-csatornát

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás