Rövidülnek a nappalok, fecskék surrannak a nyár végi égen, ismét üresek maradnak az eresz alatti fészkek. Kémények gólyaotthona is hamarosan üressé válik, már készülődnek, hosszú útra kelnek kedves madaraink. A költöző madarak egy különös biológiai óra hatására évről, évre hosszú utat tesznek meg. Tavasszal hazajönnek, hogy itthon nevelgessék fiókáikat, aztán nyár végén a család a legifjabbakkal együtt magára hagyja otthonát, hogy távoli tájakon vészelje át a zord telet.
Hosszú nappalok és bőséges élelem kell a fajok fennmaradásához, a természet rendje szerint ezért a vándormadarak évezredek óta költöznek. Pedig, valamikor, réges-régen nem kellett elmenniük. Az északi félteke teljes területén itthon voltak. Ma már a kutatók korszerű megfigyelésre alkalmas eszközökkel, gyűrűzésekkel figyelik a költöző madarak migrációját, tudjuk hová mennek. Ámulhatunk a maratoni távolságokon, amelyeket a madarak minden évben oda-vissza megtesznek. Örülünk érkezésüknek és szomorúan vesszük tudomásul távozásukat, de így van ez rendjén.
Móra Ferenc: A cinege cipője
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
“Kis cipőt, kis cipőt!” –
egyre csak azt hajtja.
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
