Kerékpárosok vonulásával kezdődött a debreceni virágkarnevál

 

 


 

 

 

Virágdíszes kerékpáros felvonulással kezdődött meg hétfőn a 43. debreceni virágkarnevál; a korábbi karneváli futást néhány éve felváltó kerekezésen bárki részt vehetett, aki legalább egy szál virággal feldíszítette járművét.

A kerékpárok után indult el a virágkocsik és a művészeti csoportok többórás felvonulása a Nagyerdőtől a Nagyerdei Stadionig.
Az idén némileg módosult az útvonal: a kompozíciók a Református Nagytemplom előtt bekanyarodva és rövid ideig megállva mutatkoztak meg a zsűrinek, akik között ott ült Risztov Éva londoni aranyérmes úszó, Debrecen új olimpiai bajnoka is.
A 17 hazai és 11 külföldi művészeti csoport is a Nagytemplom előtt mutatta be műsorát, majd végighaladva a városon ugyancsak bemutatkoztak a stadion közönségének.
A 13 virágkocsi feldíszítéséhez több millió szál száraz virágot, virágszirmot és több százezer élő virágot használtak fel a készítők; az élő virágok többsége az utolsó pillanatban, hétfőn hajnalban került a helyére.
A karneváli menet élén – a hagyományokhoz híven – a Szent Koronát ábrázoló kompozíció és a Debrecen címerével díszített virágkocsi haladt. A Szent Koronát ábrázoló virágkocsit 2009 óta minden évben kiállítják egy-egy városban, az idén Kecskeméten.
A 651 éves várost és a 150 esztendős debreceni zeneoktatást köszöntötte a város „Vivat, crescat, floreat!” feliratú virágkocsija. E szavakat – „Éljen, növekedjék, virágozzék!” – Kodály Zoltán üzente az első debreceni Bartók Béla nemzetközi kórusverseny alkalmából.
Kecskemét város kocsiját egy „hírös népmese” ihlette, míg Cegléd, Balatonfüred és Debrecen közös virágkocsija a keresztény Magyarország közös európai értékeire hívta fel a figyelmet.
A Debreceni Egyetem kocsijának kompozícióját a játékos mókusok jellemezték, míg a Wizz Air és a helyi repülőtér közös kocsiján a London, Eindhoven, Milánó és Debrecen egy-egy jelképes épülete felett elszálló repülőgép a hajdú-bihari megyeszékhelynek a menetrend szerinti légiközlekedésbe történt bekapcsolódását jelenítette meg.
A 100 éves debreceni gyógyszergyártást idézte fel a Teva Gyógyszergyár kocsija, a Sodexho kocsiját a hagyományos- és a szakácsolimpiák ihlették, a Fórum bevásárlóközpont kocsija pedig a Balu kapitány című mesefilm segítségével formálta meg a repülés témakörét.


A Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Kft. virágkocsija a 20. század egyik legnagyobb tengeri katasztrófájának, a 100 éve elsüllyedt Titanicnak állított emléket.
A virágkocsik felvonulását a Skoda legújabb kisautójának virágokból készített mása, illetve a helyi A.K.S.D. Kft. és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. közös kocsija zárta. Utóbbin mesefigurák jelenítették meg a londoni olimpia emlékezetes pillanatait.
A menet végén feltűnt néhány, az előző napi Galiba gyermekfesztiválra készült virágkocsi is, amelyeket óvodás, kisiskolás készítőik kísértek.
Most első alkalommal rendezték meg a virágkarneválhoz kapcsolódva a Debrecen Hangja versenyt. A zsűri előválogatása után öten – Böjte Réka, Dánielfy Gergő, Grega Csaba, Márkus Luca, Szarvas Kata – jutottak a döntőbe, közülük a közönség szavazati alapján Márkus Luca, a debreceni Ady Gimnázium tanulója lett Debrecen Hangja. A karneváli menet végén az öt fiatal énekes együtt énekelte el a Nagytemplom előtt Máté Péter Hazám című dalát.
A nap folyamán a virágkocsikat a Nagyerdei stadionban közelről is megtekinthetik az érdeklődők. A kompozíciók esti felvonuláson is bemutatkoznak a közönségnek, majd tűzijátékkal és utcabállal fejeződik be az augusztus 20-ai programsorozat Debrecenben.

MTI/noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Forróságban felüdülés - alaszkai jégszobrok

hét aug 20 , 2012
            A rekkenő hőségben némi felüdülést kínál a jégcsodák látványa… noknek.magyartudat.com HozzászólásPowered by Facebook Comments Kapcsolódó: Nemzeti parkok hete – Őslápi és kastélyparki túra Szabolcsban A szabadság lett a legszínesebb magyar szó A klarissza rend alapításának 800 éves jubileumát ünneplik Csíksomlyón Ne maradjon otthon augusztus […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás