Kárpátalja – Helyi magyar oktatás támogatás

 

 

 

 

 

 

 


A Keleti Partnerség egy az Európai Unió által indított projektek közül, melynek célja, hogy elősegítse az unió szorosabb politikai társulási és gazdasági integrációs folyamatát hat volt szovjet tagköztársasággal, köztük Ukrajnával.
Ukrajna és Magyarország közösen vállalt felelősséget számos kárpátaljai magyar kulturális-oktatási intézmény felújításáért, melynek értelmében a magyar és ukrán felek összesen 1-1 millió dollár értékű beruházást végeznek több mint félszáz településen.
A projekt jelenlegi állásáról Sztáray Pétert, a Külügyminisztérium Biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkárát, politikai igazgatót kérdeztem, aki a program lebonyolítását felügyeli.
– Ön is felügyeli a Keleti Partnerség Program keretében történő folyamatokat. Mondana erről néhány szót?
– Az Európai Uniónak van egy szomszédságpolitikája, melynek két fő iránya van: az egyik egy déli, mediterrán partnerség, a másik pedig a keleti partnerség. Magyarország szemszögéből nézve természetesen a földrajzi közelség, a magyar ügyek és egyéb szempontok miatt a keleti partnerség élvez prioritást. Mi arra törekszünk, hogy a program keretében akár Ukrajnában, akár a többi érintett országban infrastrukturális és egyéb fejlesztéseket lehessen végrehajtani. A visegrádi négyekkel közösen létrehoztunk egy részt a visegrádi alapban, amely kifejezetten a keleti partnerségi programokat szolgálja, és természetesen mindig ott van a speciális magyar megközelítés. Például Kárpátaljával kapcsolatban nagy pozitívum az, hogy a Keleti Partnerségen belül a magyarságot is tudjuk támogatni.
– Hol tart most a program?
– A jelenlegi program, melyet ukrajnai és magyarországi felek közösen vállalnak egy-egy millió dollárral, a kulturális intézmények, iskolák felújítását szolgálja. Eddig több tíz intézményt sikerült már felújítani, értem ezalatt a nyílászárók cseréjét, villamoshálózat és fűtési rendszer felújítását.
– Elhangzott, hogy mindkét fél, tehát Ukrajna és Magyarország is hozzájárul a projekthez egy bizonyos összeggel. Ukrajna részéről megérkezett-e már az ígért támogatás?
– Azt hiszem, hogy Magyarország előrébb jár a projekt végrehajtásában. Rendszeresen konzultálunk az ukrán partnerekkel az anyagi kérdésekről is. Reméljük, hogy ők is minél hamarabb folyósítani tudják az ígért támogatást. Ezeket a kérdéseket tárgyalások alkalmával mindig megvitatjuk. Sajnos nagyon nehéz megválaszolni a költségvetésre vonatkozó kérdést, de bízunk benne, hogy mindenképpen meg lehet valósítani.
– A helyi magyar felsőoktatási intézmény, vagyis a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola milyen mértékben részesül a program által biztosított támogatásból?
– Természetesen a főiskolát is támogatjuk a Keleti Partnerség Program keretében. A nyílászárók cseréjében, a tető átfedésében a magyar állam mindenképpen próbált és próbál segíteni. De láthatjuk, hogy a főiskola maga is nagyon sokat tesz, akár ötletei révén, annak érdekében, hogy sikerüljön végrehajtani a terveket, a fejlesztéseket. Van még munka, látjuk, de azt gondolom, hogy amit már eddig elértünk, és elértek az intézmény vezetői, az óriási eredmény.
A projektnek köszönhetően a magyar oktatási intézmények felújítása folytatódik, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az ilyen és ehhez hasonló programok megvalósítása a hatékony magyar érdekképviselet eredménye. Az iskolafelújítási program lebonyolítását Kárpátalján Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke, a KMKSZ alelnöke irányítja.

Kárpátalja.ma/Gál Adél/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Felvidék - Ötven éves a kassai Új Nemzedék

vas nov 18 , 2012
              Az egykori Új Nemzedék tánccsoport 50 éve alakult Kassán. Ebből az alkalomból december 1-jén ünnepi találkozóra és műsorra kerül sor a Dohány u. (Strojárenská) 1. szám alatti kultúrteremben 16.00 órai kezdettel. A Csemadok kassai szervezete értesíti az ÚJ NEMZEDÉK Együttes és Klub több, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás