Kárpátalja – A Kurmay család

 

 

 

 

 

„Mert ahova te mész, megyek én is. Ahol te letelepszel, letelepszem én is. A te néped az én népem, a te Istened az én Istenem.” (Rút 1, 16) Ez a bibliai gondolat jutott eszembe a Kurmay házaspárról, a lokálpatrióta férjről és a hűséges, párja mellett kitartó feleségről, akik három gyermekükkel Beregszászban élnek.

Míg a családfő, Sándor egész élete Beregszászhoz, illetve Kárpátaljához kötődik, addig felesége, Lívia Munkácson nőtt fel, de az élet úgy hozta, hogy előbb Magyarországon, majd Németországban élt, míg végül visszatért Kárpátaljára.
Őszintén vallottak életükről, a nagycsaládos és a kárpátaljai mindennapokról.

– Sándor, mi köt téged Beregszászhoz?

Sándor: Itt születtem, mindig is itt éltem, először a szüleimmel és a húgommal, majd a feleségemmel és a gyermekeinkkel is itt telepedtünk le.
A Kossuth Lajos középiskolában tanultam, ott érettségiztem 1993-ban. Ezután az Ungvári Állami Egyetem fizika karára jelentkeztem, ahol 1998-ban szereztem diplomát.

– Hogyan folytatódott az életed az egyetemi évek után?

Sándor: Hadköteles lettem, de nem szerettem volna sorkatona lenni, ezért hogy elkerüljem a sorozást, a gáti középiskolában vállaltam fizika-
és matematikatanítást. Aztán 2001-től megnyílt Beregszászban az Agora iroda, amelynek munkatársa lettem. Az iroda feladata az volt, hogy segítse a határon kívül élő magyar fiatalok Magyarországgal való kapcsolattartását. Információt közvetítettünk, pályázatokat és különböző programokat bonyolítottunk le. Nagyon impulzív időszaka volt ez az életemnek, kitárult előttem a világ, utazhattam, sokakkal ismerkedhettem meg.

– Többek között a feleségeddel…

Sándor: Igen, bár sokfelé jártam, vele mégis itt, Kárpátalján találkoztam. Már régóta imádkoztam egy megfelelő társért, de sokáig nem találtam rá az igazira.
Aztán 2005-ben egy barátom esküvőjére voltam hivatalos Husztra, akinek a jövendőbelije Lívia barátnője volt. Ott találkoztunk először. Érdekes egybeesés, hogy annak idején a szüleim is Huszton ismerkedtek meg. Édesapám viccesen mondta is: „Vigyázz, fiam, mert te is úgy jársz, mint én!”
A jóslata be is vált, mert Lívia első látásra megtetszett nekem, s miután kiderült, hogy kölcsönös a vonzalom, udvarolni kezdtem neki.

Igaz csak ritkán, két-három havonta tudtunk találkozni, mert Lívia Magyarországon, Pápán lakott, de napi szinten e-maileztünk.

– Lívia, hogy kerültél Pápára?

Lívia: Az életem hasonlóan indult, mint a férjemé. Kárpátalján, Munkácson éltem, ott érettségiztem 1999-ben. Aztán jelentkeztem Egerbe az Eszterházy Károly Főiskola angol szakára, ott diplomáztam 2003-ban, s
üzleti ügyintéző szakképzésben is részesültem. Annak idején Magyarországon tandíjat is kellett fizetni, sok jó magyarországi embernek, illetve édesapám segítségének köszönhetően sikerült leküzdeni ezt az anyagi akadályt is. Egy egyházi kollégiumban éltem, ahol életre szóló baráti kapcsolatok alakultak ki. A főiskolás évek alatt „beleszerettem” Magyarországba, otthon és biztonságban éreztem ott magam.

– Mi történt azután?

Lívia: Ukrán állampolgárként nem sok lehetőségem volt Magyarországon: nem kaptam munkát, nem tudtam pályázni külföldi utazásokra. A főiskola után Írországba szerettem volna kijutni, de nem tudtam. Végül adódott egy lehetőség, hogy Németországba utazzam. Két évet töltöttem el Münchenben egy családnál, akikkel szinte „összenőttünk”. Nagyon szép időszaka volt ez az életemnek: intenzív tanfolyamokra jártam, letettem a német nyelvvizsgát, részt vettem az ottani szórványmagyarság életében. Teljesen beépültem a Magyar Katolikus Misszió életritmusába, a fiatalokkal volt egy közösségünk, felnőtteknek indítottam angol nyelvtanfolyamot. Főleg a kommunista rendszer elől elmenekült magyarok éltek Münchenben, akik nagyon értékes emberek voltak, s a társadalom is befogadta őket. München pedig egy olyan város, amelyet nagyon könnyű megszeretni.

– Nem akartál ott maradni?

Lívia: Eleinte határozottan nem akartam ott maradni, de később, miután megtanultam németül, nem volt idegen a gondolat. Majdnem beadtam a jelentkezésemet egy német főiskolára, de sok ima után úgy döntöttem, hogy hazajövök Magyarországra. Egy hazát akartam, ahová tartozhatok, és éreztem, hogy vár rám az Igazi. Így végül 2005 júniusában hazajöttem Pápára, ahová addigra kitelepült édesanyám és a két húgom (a szüleim korábban elváltak). A hazaérkezésem utáni hónapban pedig megismerkedtem Sándorral. Én is sokat imádkoztam Istenhez, hogy adjon egy jó házastársat, és benne felismertem Isten ajándékát.

– Meddig tartott az udvarlás időszaka?

Sándor: A megismerkedésünk után egy fél évvel megkértem a kezét, s 2006 pünkösdjén össze is házasodtunk itt, Beregszászban.

– Hogyan telt a házasságotok első időszaka?

Lívia: Természetesen nagyon boldogok és szerelmesek voltunk, mint minden fiatal házas. De ez sem felejtette el velem, hogy én nem akartam Kárpátalján élni.

– Mi volt ennek az oka?

Lívia: Gyermekként itt éltem, és a rendszerváltás után, sok kárpátaljai családhoz hasonlóan, nagyon nehezen tudtunk megélni. A szüleim elváltak, édesanyám zongoratanárnő volt Munkácson, de sokszor nem kapott fizetést. Először én mentem el Magyarországra, aztán édesanyám és a két testvérem. Soha nem akartam visszajönni ide. Láttam ugyan, hogy van fejlődés Kárpátalján, mégis bennem volt az a félelem, hogy a gyermekeim itt éljenek, és esetleg nélkülözzenek. De láttam a férjemen, hogy számára csak Kárpátalján képzelhető el az élet. Úgy éreztem, hogy ha kitépem őt innen, és átköltözünk Magyarországra, akkor az olyan eredménnyel jár, mintha egy felnőtt fát akarnék átültetni. Ezért vállaltam, hogy Beregszászba költözöm, s igyekeztem leküzdeni a magamban lévő korábbi elképzeléseimet és félelmeimet.

– Mennyi időbe telt mindez?

Lívia: Számomra a házasságunk első két éve volt nehéz ebből a szempontból, de talán öt évbe telt, hogy elfogadjam a helyzetet.

– Sándor, te hogyan élted meg ezt a kezdeti időszakot?

Sándor: Kezdetben sok vitánk adódott abból, hogy én Beregszászban akartam élni, Lívia pedig Magyarországon. Én is láttam és látom Kárpátalja hiányosságait, de szeretek itt élni, és úgy érzem, hogy tehetek is azért, hogy jobbak legyenek a körülmények. Tudom, hogy nekem könnyebb volt a házasságunk első néhány éve, hiszen ismertem Beregszászt és az itt élőket, míg Líviának minden idegen volt.

– Hol laktatok?

– Lívia: Két hónapig a férjem szüleinél éltünk, addig felújítottuk ezt a mostani, szolgálati lakást, és átköltöztünk ide.

– Mi lendített át a nehézségeken?

Lívia: Egyrészt akkoriban létrehoztuk a többiekkel a MÉCS (Megfigyelés – Értékelés – Cselekvés) közösséget, és nekem nagyon sokat jelentett, s jelent a mai napig is a többi házaspárral való beszélgetés és találkozás. Többen hasonló cipőben jártunk, akár a hazaköltözés tekintetében vagy mint fiatal házasok, ezért nagy támaszai voltunk és vagyunk egymásnak.
Másrészt a munka is segített. Lehetőséget kaptam, hogy a beregszászi Rákóczi-főiskola felnőttképzésén belül angolt tanítsak, ezt nagyon szerettem, továbbá fordítok, amit szintén szeretek csinálni.

– Időközben a család is bővült…

Sándor: 2007-ben megszületett Anna lányunk, őt Márton követte 2010-ben, majd Luca 2012-ben.

– Így terveztétek?

Sándor: A házasságkötésünk előtt beszélgettünk erről is. Két-három gyermeket terveztünk. Sok kárpátaljai és anyaországi nagycsaládot ismertem már korábban is, s tetszett az ő életformájuk.

Lívia: Én nagycsaládban nőttem fel.
Anna születése után szembesültem olyan gonddal, mint a megfelelő orvosi ellátás, de az évek során erre is találtunk megoldást. Számomra Luca érkezése volt ijesztő. Keresztény emberként elfogadtam a jöttét, de nehéz volt a várandósság, illetve attól féltem, hogy nem tudok majd megfelelően figyelni valamennyi gyermekünkre. De azt látom, hogy a gyerekek szeretik egymást. És szükségük van a másikra. Sőt, úgy érzem, hogy a gyermekünk nemcsak nekünk küldetik, hanem másoknak is. Örömmel látom, hogy Márton fiúnk mennyire megszépíti a nagyszülei időskorát. Számomra onnantól kezdve, hogy kezdenek önállóak lenni a gyerekek (evés, ivás…), könnyebbnek tűnik a nevelésük.

– Hogyan telnek a hétköznapok?

Lívia: Anna óvodás, ősszel iskolába megy. Én itthon dolgozom, fordítói munkát vállalok. Közben együtt vagyok a gyermekeimmel, ami nagy dolog, szüleinknek nem adatott meg ez a lehetőség.

Sándor: Én egy alapítványt vezetek: 2008-ban létrehoztuk a Kezünkben a Jövő Alapítványt, azzal a céllal, hogy minél több állami otthonban nevelkedő gyermeknek segítsünk, hogy családban nőjenek fel. Emellett részt veszek a beregszászi római katolikus egyházközség munkájában is.

– Hogyan kapcsolódtok ki?

Lívia: Szeretünk kirándulni a környékbeli hegyekbe. Minden évben nyaralni megy a család. Számunkra az is kikapcsolódás, ha meglátogatjuk a családtagjainkat: édesanyám Pápán, az egyik húgom Debrecenben, a másik pedig Olaszországba él.

– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Sándor: Szeretnénk egy családi házat kerttel, illetve továbbra is dolgozni. Munka, szerintem, mindig lesz, ettől nem félek.
– Kívánom, hogy megtaláljátok a helyeteket Kárpátalján, Beregszászban! Köszönöm a beszélgetést!

Kárpátalja.ma/Marosi Anita/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás