Juhász Zsolt: A szeretet és Isten, egy

Évezredek óta a magyarság legközpontibb jele, a kettős kereszt, nem véletlenül. Gondolom már sokan, sokféle magyarázatot hallottunk miért is használták őseink ezt a jelet, de a teljes igazságot, mégis kevesen ismerik.

A kettős kereszt a rovás ábécé „gy” betűjele volt, s mint ilyen, a magyar ősvallás tanításainak is legfőbb, legintőbb jele. (Az ősi rovásjeleknek nem csak hang, de fogalomértékei is voltak.) Néha nem is egy, hanem több. A rovás „gy”-nek, vagyis a kettős keresztnek a fogalomértéke: egy. Érdekes, hogy vajon egy nyilvánvalóan három vonalból álló jelnek, miért pont egy a fogalomértéke.

Gyimesbükk, 2015. május 22. A csíksomlyói búcsúra tartó Boldogasszony zarándokvonat utasai misén vesznek részt az Eezeréves Határnál.
Gyimesbükk, 2015. május 22. A csíksomlyói búcsúra tartó Boldogasszony zarándokvonat utasai misén vesznek részt az Eezeréves Határnál.

Aki kicsit is jártas a magyar mondavilágban annak ismerős szám kell hogy legyen a három. De a keleti tanítások (Hinduizmus, Buddhizmus) is mindig hármas világról beszélnek.

A rovás „gy”, vagyis a kettős kereszt pedig egyben három jel, amik egymásból, egymásra épülnek:

ha egy vonalat eltávolítunk, egy rovás ” i”-betűt kapunk, aminek fogalomértéke: Isten. Ha még egyet, marad egy egyenes vonal, ami az sz-betű volt őseink ábécéjében. Ennek a betűnek fogalomértéke: szer. A szer szógyökünk az egyik legjelentősebb ősi gyök, jelentősége sajnos napjainkra szinte teljesen háttérbe szorult, de többek között a szer-elem, a szer-etet gyöke, őseink szerint a világ alapritmusának meghatározója.

Cyíksomlyó 2013. május
Cyíksomlyó 2013. május

A kettős kereszt tehát egy olyan jel, ami hordozza magában a világ legnagyobb bölcsességét, hiszen ha felbontjuk ezt a jelet, akkor látjuk, hogy tartalmazza a Földön fellelhető legnagyobb bölcsességet, a hármas világ alaptörvényét. Ez a törvény pedig a következő:

 

A szeretet és Isten, egy.

A kettős kereszt ma is a magyar címer egyik eleme, amely Magyarországról széles körben elterjedt az egész nyugat- és kelet-európai címerhasználatban.

Magyarország mai, hivatalos címere
Magyarország mai, hivatalos címere

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Edit Frivaldszky: EU az abortuszról

szo máj 23 , 2015
Idén, május 26-án az EU közös döntést hoz az abortuszok előmozdítása érdekében, holott az abortuszt korábban több soron tagállami hatáskörbe helyezték. Amennyiben minden tagállam igent mond az „abortuszjog előmozdítására” – akár saját jogszabályaival ellentétben –, a nemzetközi fórumokon az EU egységes blokként lép fel az abortuszok terjesztése érdekében. Az abortuszpártiak […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás