Jót tesz az agynak az álmodozás

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                   Ha néha elbambulunk munka közben vagy szívesebben nézegetjük a virágokat a kimutatások helyett – nyugalom, ettől még nem leszünk kevésbé hatékonyak!

Ha valakivel gyakran előfordul, hogy álmodozik, annak egy új kutatás szerint nagyon jó a munkamemóriája. A vizsgálat szerint ennek oka, hogy az álmodozás állandó tevékenységre készteti az agyat, így edzésben tartja azt – írja a Fox News.
A munkamemória szellemi munka, amely segít az agynak abban, hogy egyszerre több mindent is észben tartson, több mindent csináljon egyszerre. Minél több munkamemóriát végez egy ember, annál többet tud álmodozni anélkül, hogy megfeledkezne feladatairól.

A kutatók a vizsgálat keretében 18-65 év közöttieket figyeltek meg, úgy hogy különböző nehézségű feladatok elvégzésére kérték meg őket. Jonathan Smallwood kutatásvezető elmondta: „a tanulmányból arra a következtetésre jutottunk, hogyha a feladat nem túl nehéz, annak elvégzése közben általában máson jár az emberek gondolata.”Azok, akiknek munkamemóriájuk magasabb, jobban tudnak koncentrálni egy-egy feladat elvégzésére, amikor arra szükség van. Akinek viszont alacsonyabb a munkamemóriája, az a nehéz feladatok elvégzése során nem tud maradéktalanul arra koncentrálni, így rosszabbul teljesít.
                                                                                                                                                                                                                                                    hazipatika/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csodálatos égi jelenség

vas okt 7 , 2012
                                                                                                                                                                                                                                                                                            A sarki fény – az északi féltekén gyakran – északi fény (aurora borealis), délen: aurora australis a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Leginkább késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg gyakrabban (de […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás