Jönnek az első mozdonyvezetőnők

 

 

 

 

 

 

A magyar vasúttörténet során először állhatnak szolgálatba női motorvonat-vezetők.

A MÁV Csoport és a GYSEV Zrt. közös felhívásban keres motorvonat-vezető gyakornokokat, elsősorban a két cég más munkakörben dolgozó alkalmazottai közül, akik a 13 hónapos képzést követően állhatnak munkába motorvonat-vezetőként.

A több mint 160 éves hazai vasúttörténet során még egyszer sem fordult elő, hogy női mozdony- illetve motorvonat-vezetőket alkalmazott volna valamelyik vasúttársaság. Erre januártól lesz lehetőség: a MÁV-TRAKCIÓ és a GYSEV is felhívást tesz közzé, amelyre férfiak és nők is jelentkezhetnek, az állásokra elsősorban a két vasútvállalat más munkakörben foglalkoztatott dolgozóinak jelentkezését várják.

A MÁV Csoport és a GYSEV az utóbbi hónapokban szorosabbra fűzte kapcsolatát, az eddigieknél jobban összehangolja tevékenységét, kölcsönösen segítve egymás munkáját – mutatja ezt az egységes felhívás is. A GYSEV és a MÁV-TRAKCIÓ állományában a múltban sem volt és jelenleg sincs női mozdonyvezető illetve motorvonat-vezető.

Amennyiben nők is jelentkeznek a felhívásra és megfelelnek a felvételi követelményeknek, jól teljesítenek a kiválasztás alkalmával, valamint sikeres vizsgákat tesznek, ők lehetnek a két vasúttársaság történetének első női motorvonat-vezetői.

A hagyományos mozdonyoknál korábban azért nem volt erre mód, mert a szerelvények esetleges össze- illetve szétkapcsolásához jelentős súlyt (csavarkapocs) kell emelni. Bár a mostani munkavédelmi szabályok nem tartalmaznak erre vonatkozó konkrét tiltást, ez a művelet nem kimondottan ajánlott a hölgyek számára. A legutóbbi mozdonyvezető tanfolyamra jelentkező 489 fő közt nem volt egyetlen nő sem.

A korszerűbb motorvonatoknál – lévén azok központi ütköző- és vonókészülékkel felszereltek – üzemszerű működés közben nincs szükség hasonló fizikai munkára, azaz ezen járművek vezetéséhez általában nem szükséges a fent jelzett komoly fizikai teljesítmény.

Most ilyen állásra keres a két vállalat jelentkezőket. A MÁV-TRAKCIÓ-nál és a GYSEV-nél 2013 januárjától kezdhetik meg a tanfolyamot motorvonat-vezető gyakornokként azok, akik felvételre kerülnek.

A jelentkezőknek vállalniuk kell a 13 hónapos szakmai tanfolyam elvégzését, ahol elsajátítják a dízel- és villamos motorvonat vezetésével, üzemeltetésével kapcsolatos ismereteket.

A konkrét állásajánlatok, felhívások a jövő héten jelennek meg a MÁV-TRAKCIÓ valamint a GYSEV honlapján illetve a munkavállalóknak szóló belső fórumokon.

 

turizmusonline/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Libaságok Márton napra

szo nov 10 , 2012
            Holnap Márton nap. A hagyományokról korábbi cikkünkben itt olvashat. Most két alkalomhoz illő receptet ajánlunk, hogy vasárnap igazi finomság kerüljön az asztalra. Ne feledkezzünk meg a borról, hiszen az új bor kóstolásának is eljött az ideje!   Libasült vörösboros káposztával Hozzávalók 4 személyre: 4 […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás