Ivással javul a koncentráló képesség

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                            A gyerekek iskolai tízórai fogyasztásának elengedhetetlen része a folyadék. Ivással javul a koncentráló képesség és a memória. A megállapítás különösen fontos gyerekek esetében, mert testük víztartalma magasabb, mint a felnőtteké. Agyunk testtömegünknek mindössze 2%-át teszi ki, a működése során a keringő vérmennyiség 20%-át felhasználja. Ha a vér mennyisége a kiszáradás miatt csökken, akkor csökkenhet az agy oxigén- és tápanyag-ellátottsága is.

Egy átlagos felnőtt testtömegének víztartalma kb. 60%, amit a testzsír mértéke befolyásolhat. Az újszülötteké viszont elérheti akár a 75%-ot is, épp ezért az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) azt ajánlja, hogy az 1-2 éves naponta 1,1-1,2, míg a 2-3 évesek már napi 1,3 liter folyadékot igyanak. Az iskolás gyerekeknek még ennél is többet: a hatóság nekik legalább naponta másfél liter folyadék fogyasztását javasolja.

ivas 1

A jobb tanulási teljesítmény elérése érdekében, valamint az egészséges testi fejlődés biztosításához legjobb, ha teát, vagy ásványvizet csomagolunk. Arra is érdemes odafigyelni, hogy gyermekünk mikor iszik, ugyanis még a felnőttek is hajlamosak megfeledkezni az ivásról. A tízórai elfogyasztása után minden bizonnyal eszükbe jut inni, a tanítás ideje alatt azonban az egyszeri folyadék bevitel nem elegendő. Otthon figyelmeztessük őket a többszöri ivásra.

A kellő folyadékpótlás hozzájárul ahhoz, hogy szervezetünk önszabályozó funkciói jól működjenek és bizonyítottan csökkenti a súlyos migrének, a fáradékonyság és koncentrációvesztés veszélyét. Ha tehát a gyermek fáradtságra, fejfájásra panaszkodik, vagy nehezére esik figyelni, jusson eszünkbe elsőként, vajon eleget ivott-e.

 

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csimpoly és a magyar duda

pén okt 11 , 2013
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        Amikor a dudások szóba kerülnek, leginkább a skót szoknyások jutnak eszünkbe. Márpedig vannak nekünk saját dudásaink. A csimpoly ma is élő hangszer és több változata ismert, attól függően, hány lyuk teszi lehetővé a hangok kipréselését. A duda, sip és síp elnevezés a hangszer […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás