Deák Bill Gyula (Budapest, 1948. november 8. –) Artisjus-díjas magyar blues-énekes.

Gyakran „a magyar blueskirály” jelzővel illetik, de Bill Kapitánynak vagy egyszerűen csak Bill-nek is szokták szólítani.

1984-ben a Budapest Sportcsarnokban Chuck Berryvel közösen lépett fel, aki így vélekedett róla:

Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.

A kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte. Később mint jazzénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együttes tagja.

1979-1985-ig a Hobo Blues Band tagja volt, ezután szólópályára lépett.

Megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral, a P. Mobil és a P. Box egykori tagjával.

Fellépett az István, a király című rockoperában: Torda, a Táltos szerepében.

1983-ban, az Itt élned, halnod kell, a János vitéz, a Jézus Krisztus szupersztár című musicalekben láthattuk.

1983-ban Rossz vér címmel jelent meg első szólólemeze.

1986-ban Bill Kapitány Blues Cirkusza és a Mindhalálig blues című önálló albumokkal jelentkezett.

1987-ben a Deák Bill Blues Band vezetője lett. Dániában és az egykori Nyugat-Németországban is fellépett.

Filmszerepet kapott a Kopaszkutya című Szomjas György filmben.

A 90-es évektől vidéken és a fővárosban is nagy sikerrel koncertezik folyamatosan együttesével, a Deák Bill Blues Banddel.

Az 1993-as Bűnön, börtönön, bánaton túl című lemeze megjelenése után 6 évig új lemezt nem készített, de együttesével rendszeresen koncertezett.

Bort, bluest, békességet című albuma 1999-ben jelent meg.

Stílusa változatlan, tehát régi szokásához híven, a tőle megszokott blues: rhytm and blues műfajt hallhatjuk albumán.

2008. áprilisában, 9 év után jelent meg a következő lemez, Hatvan csapás címmel. Még ebben az évben, december 19-én születésnapi jubileumi nagykoncertet tartott a Körcsarnokban.

Isten éltessen Bill!

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Previous post Szorgos kezű asszonyok a II. világháborúban elesett muzslyai harcosok emlékművénél
Next post Közkívánatra: lesz adventi villamos Miskolcon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük