Ingázni fognak a szaktanárok

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                         Több iskolában tanítanának majd azok a pedagógusok, akiknek kevés az órájuk. Többet kellene utazniuk, de nem részmunkaidős szerződésük lenne, hanem főállásúak lehetnének.

Elterjedtté válhat a pedagógusok többes foglalkoztatása az új, állami fenntartású iskolarendszerben  – olvasható a keddi Magyar Hírlapban.

A pedagógusok többes foglalkoztatására eddig is volt példa, de két önálló költségvetési intézmény vezetőjének kellett ebben megállapodnia minden egyes esetben.

Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke a lapnak azt mondta, hogy az állami szerepvállalás nyomán is lesz arra mód, hogy egy pedagógus a szakjának megfelelő tantárgyi órákkal tudja teljes munkaidejét kitölteni, úgy is, hogy az óráit több intézményben teljesíti.

Marekné úgy fogalmazott, hogy a rendszer a pedagógusok biztonságát szolgálja, hiszen nem kell attól tartaniuk, hogy megfelelő óraszám hiányában csak óraadói megbízást kapnak, esetleg részmunkaidőben alkalmazzák őket.

Elsősorban a szaktárgyak jellemzőitől függ majd ez a fajta kettős foglalkoztatás. Olyan szaktárgyakat tanítókról lehet szó elsősorban, akik alacsony óraszámú tantárgyakat tanítanak – például egyes természettudományos tárgyak, a második idegen nyelv, az ének-zene, vagy éppen a szeptembertől felmenő rendszerben kötelezővé váló hit- és erkölcstan – ismerteti a lap.

Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár már korábban is beszélt a tanárok ingáztatásáról, akkor azt mondta, az utazás költségét az állam fizeti majd.

 

hir24/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Alvószalon nyílik Bécsben

ked jan 29 , 2013
              Új szolgáltatást, egy “alvószalont” próbálhatnak ki Bécsben mindazok, akik szívesen szundítanának napközben egy fél órát, de a munkahelyükön nincs rá lehetőségük. A szalonban egymástól paravánnal elválasztott, kanapéval berendezett pihenősarkok, illetve külön pihenőszobák között lehet választani – számolt be róla a Die Presse című […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás