III. Pálos Települések Találkozója Sajóládon

Sajóládon rendezték meg szombaton a pálos rendhez kötődő települések harmadik találkozóját. A szombati programokon a harminchat ilyen magyarországi városból, községből tizenhét vett részt.

palos_talalkozo 2Résztvevők a III. Pálos Települések Találkozóján Sajóládon 2014. május 31-én. MTI Fotó: Vajda János

III. Pálos Települések Találkozója SajóládonA magyarságtudat mindig jellemzője volt a rendnek. A pálos szerzetes elsősorban nem magáért, hanem nemzetéért, hazájáért imádkozik és vezekel. Az ősi igazság mindegyikük tudatában él: „Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis.” (Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.).

A rendre a remeteség hármas jellege nyomja rá bélyegét: az imádság, a magány és a vezeklés szeretete. Ehhez a példát védőszentüktől, Első Remete Szent Páltól veszik, aki 90 évig szolgálta Istent a sivatagi remeteségben, s így méltán kapta a remeték atyja címet. Az ima vezeti el őket a legmélyebb istenismeretre, itt gyullad ki leginkább a szeretet tüze, s ez a legtökéletesebb szolgálat az Úr előtt. „Rendünk kezdettől fogva végzett apostoli munkát is, ami kezdetben tanúságtételből, tanításokból és imádságból állott. A történelem folyamán az Egyház rendelkezéséből apostoli munkában vesz részt: az igehirdetésben, a szentségek kiszolgáltatásában saját templomainkban; sőt missziós és tanítási feladatot vállal. Rendünk tehát mindig nyitott volt az Isten népe szükségleteinek és az idők jeleinek felismerésében. Helyesen megértve tehát rendünk jellegét az elmélkedő és tanúságtevő imádságos életet buzgó lelkipásztori munkával egyesítjük.” (Konstitúció 47. cikkely)

A rend életében központi helyen áll a Mária-tisztelet. E tisztelet kifejezéseképpen fehér ruhát hordanak, a rózsafűzért imádkozzák, kiemelt buzgósággal ülik meg a Mária-ünnepeket és tartják meg a szombati böjtöt. Monostoraik többsége Mária kegyhelyeken épül fel, mint a rend jelenlegi központja, Częstochowa.

Forrás: palosrend.hu

Címlapfotó: Csóka János pécsi pálos házfőnök (b), Bátor Botond pálos tartományfőnök (k) és Puskás Antal petőfiszállás-pálosszentkúti pálos házfőnök (j) a III. Pálos Települések Találkozóján Sajóládon 2014. május 31-én. MTI Fotó: Vajda János

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

One thought on “III. Pálos Települések Találkozója Sajóládon

  1. “Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis.” (Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.).

    Teljesen fölösleges ide írni Latinul mikor MAGYARul is megfelel.

    Bisztos vagyok hogy voltak es vannak pálosrendi kiváló papok, akik igazánszolgáltak, szolgálják a Magyar nép érdekeit,DE mikor a pápán mulik a rend alapitása és létése akkor már feljönnek kérdések.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Esővíz, az égi áldás

vas jún 1 , 2014
Nagyanyáink gyűjtötték az esővizet. Mosásra, mosakodásra, öntözésre használták az égi áldást. Valóban áldás volt a lágy víz. Nem kellett sokat tenni érte, mindössze egy nagy tárolóedényre volt szükség ahhoz, hogy alkalmanként megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre az égből hullt csapadék. Nem tisztították, nem kezelték, elődeink úgy ahogy volt, használták az esővizet. […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás