II. János Pált már az idén szentté avathatják

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                           A vatikáni Szentté Avatási Kongregáció elismerte kedden II. János Pál második csodatételét, így nem kizárt, hogy már az idén szentté avatják a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőt – értesült az ANSA olasz hírügynökség.

A Szentszék kanonizációs eljárásokkal foglalkozó hatóságának nemzetközi teológus bizottsága elismerte, hogy II. János Pál a halálát követően egy második csodát is tett.
A kongregáció által felkért orvosok idén áprilisban csodának minősítették egy nő máskülönben megmagyarázhatatlan gyógyulását. Ezt az esetet most a teológusok is csodaként értékelték.
A szakértői vélemények után majdnem automatikus, hogy a kongregáció bíborosok és püspökök alkotta bizottsága is csodának tartja majd a gyógyulást. Így II. János Pált már az idén szentté avathatják – jelentette az ANSA, vatikáni forrásokra hivatkozva.

II_Janos_Pal_papa 2
Ha ez bekövetkezik, ez lesz a római katolikus egyház történetének egyik leggyorsabb szentté avatása.
A hírügynökség már a dátumot is tudni vélte: október 20-ra eshetne, II. János Pál 1978. október 16-i pápává választása és október 22-i beiktatása közé.
A 2005. április 2-án elhunyt egyházfőnek a hívők már a temetésén azonnali szentté avatását követelték a Santo subito! feliratú transzparensekkel. Ezt követően XVI. Benedek az előírt öt évnél korábban elindította elődje kanonizációs eljárását. II. János Pált 2011. május elsején avatták boldoggá a római Szent Péter téren. A beatificatióhoz elfogadott első csoda Marie Simon Pierre Parkinson-kórban szenvedő francia nővér meggyógyítása volt.
A második csoda részletei egyelőre nem ismertek, de „meglepetés” lesz a nyilatkozó vatikáni forrás szerint.
A La Repubblica című olasz napilap szerint II. János Pál szentté avatását mindenekelőtt a lengyel egyház szorgalmazza, Stanislaw Dziwisz krakkói érsekkel az élen, aki közel negyven éven át Karol Wojtyla személyi titkára volt.

 

(MTI)

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Külvilág kizárva - Ágyakra szerelhető magánszféra

sze jún 19 , 2013
Az olcsó vagy ingyenes szállásokkal általában egyetlen baj van: sok más emberrel kell megosztani a teret, akkor is, ha néha egy kis magányra vágyunk. Paraván és elfüggönyözés helyett itt a tökéletes mobil megoldás. A sátor egy kis táskában elfér, bármilyen normál méretű ágyba könnyedén beleilleszthető, többféle állásban nyitható és zárható […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás