Fotó: Twitter

Igencsak hűs a tavaszköszöntő a vidékieknek

Megjósolható, hogy társadalmi összefogás nélkül sok kertész, kertészet megy tönkre e nehéz időkben.

Talán a legnagyobb gond mostanában a kertészeti ágazatnál alakult ki. Nem elég, hogy a megváltozott életünk miatt alig értékesíthető a vágott virág és a dísznövény, de általános a munkaerőhiány is, pedig már dolgozni kellene a földeken, az üvegházakban – ráadásul a gyümölcstermesztést a fagy is sújtotta.

Március 14-én a válsághelyzet első körös óvintézkedései betiltották a társas rendezvényeket, ezzel az egyik legjelentősebb vágottvirág- és dísznövényfelvevő piac dugult be. Most csak nagyon kevés csokrot, koszorút, díszítésre használt virágot rendelnek, fontosabbak az élelmiszerek, a fertőtlenítők és más termékkörök árui.

Pedig a lakásba kényszerült családok számára lelki feltöltődést is jelent egy-egy csokor virág, a szobanövények társasága, gondozása. Vegyen mindenki virágot, mentse meg az ágazatot! – adták ki a jelszót a szakemberek, akik a miniszté­riummal, az érdekképviselettel közösen hívták fel a figyelmet, hogy szerte az országban sehol ne álljon le a szokásos település­szépítészet: ahogy eddig, úgy most is vásároljanak egynyári vagy évelő dísznövényeket.

Ráadásul ezeket általában a környékbeli, kisebb családi kertészetek állítják elő, tehát fontos helyi érdek, hogy e vállalkozások ne menjenek tönkre. S nem mellesleg az ültetést, majd a növénygon­dozást végzők munkája is fennmarad.

Diákok és menekültek

Nincs olyan ország, ahonnan ne hiányoznának a vírusfertőzés elől hazamenekült vendégmunkások. Összességében milliókról beszélünk: a francia mezőgazdaságból 200 ezer, a németekéből legalább 180 ezer szezonális munkás hiányzik, nálunk a következő két hónapban legalább 40-50 ezer kellene.

Az e komoly problémával küzdő államokban felmerült, hogy ezekre a munkahelyekre menjenek el dolgozni, akik ideiglenesen elvesztették az állásukat, illetve több tíz­ezer diák is besegíthetne. Ahol sok a menedékkérő és bevándorló, őket is hadra fognák.

Nem lesz gondja viszont annak, aki az idén drágán akarja adni a kajszit és a korai őszbarackot a piacon: a március utolsó hetében, de főként április első két napján kialakult fagy megdöntötte a napi hidegrekordot is.

Április elseje a tréfálkozás napja, ám az idei rossz viccként sült el: országszerte lefagyott az első hideghullám után még talán megmaradt kajszi és az éppen virágzásban lévő őszibarackok nagy része, olvasható itt.

Három-négy hét múlva megválaszolható a kérdés, hogy milyen rügy- és virágkár keletkezett a körtében, meggyben, cseresznyében.

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás